Olvasom a Budai Hangban, hogy a főváros milyen erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a helyi közlekedés során minél többen üljenek kerékpárra, mivel az már évekkel – vagy akár évtizedekkel – ezelőtt egyértelművé vált, hogy a főváros ennyi személygépkocsi közlekedését képtelen zökkenőmentesen biztosítani. Köztudott, hogy amikor nagyjából kialakult a város belső szerkezete, autóknak még nyoma sem volt. Ezt a kényszerhelyzetet igyekeznek a város vezetői valami módon megoldani, de legalábbis csökkenteni a feszültségeket. A kerékpáros közlekedésnek a minimális helyigény mellett még több előnye is van – és most csak a rendszeres, napi testmozgást említem, amire egyre nagyobb szükségünk van ebben az ellustult, fotelba ragadt világban.
Ahol én lakom, ott csak nyáron vannak ilyen gondok, akkor viszont csőstül. Én nem ezért használok kerékpárt, hanem mert már megszoktam, és egyébként is imádok tekerni: több mint hat évtizede nyomom a pedált. Olcsó, egészséges, praktikus és sokkal jobb a kilátás, mint az autóból. Az előbb mondottakból kiderül, hogy a kerekezés azért egyre inkább a nehezemre esik, főleg emelkedőkön, ami errefelé bőségesen akad. Hiába a sebességváltó, valahogy akkor sem az igazi, mert a végén már olyan kicsi az áttétel, hogy a gyalogosok is megelőznek. Majdnem.
A megoldás magától értetődő: itt a 21. század szerintem eddigi leghasznosabb és legötletesebb innovációja, az elektromos kerékpár – nevezzük röviden e-bringának, mert még sokszor le fogom írni. Ezelőtt semmit nem tudtam róla, ezért beautóztam a megyeszékhely egy kerékpárüzletébe, ahol kicsit meglepődve vettem tudomásul: szó sincs arról a tévhitről, hogy az e-bringa csak úgy magától megy, mint egy robogó. Az üzletvezető fölvilágosított, ha úgy lenne, akkor az már egy másik járműkategóriát jelentene, eltérő használati feltételekkel. Vagyis az e-bringát igenis tekerni kell, a varázslat abban van, hogy intenzíven segít ebben, többféle módon is. Az olcsóbbak az úgynevezett pedálszenzoros kétkerekűek. Itt sztenderd módon kapom a támogatást, amíg nyomom a pedált, s ennek erőssége kapcsolható több fokozatban is. Én a drágább, nyomatékszenzoros gépet választottam – akár a duplájába is kerülhet az előzőnek -, arra gondolván, talán életem utolsó kerékpárját vásárolom, ezen nem fogok spórolni. A nyomatékszenzoros bringa nagyon rafináltan van megalkotva: folyamatosan érzékeli, hogy milyen erővel nyomom a pedált, és ennek arányában segít. Ezt a támogatást öt fokozatban lehet kapcsolni, az ötödikkel már a legmeredekebb utcán is olyan lazán tekerek fölfelé, hogy még fütyörészek is közben. Hihetetlen érzés, mintha valaki tolna fölfelé!
Annyit azért meg kell jegyeznem, hogy amikor megtudtam az árát (föle is volt a milliónak), akkor egy pillanatra megbicsaklott a lelkesedésem, mert eszembe jutott, hogy a párom autóját, amivel munkába járás címén naponta 80 km-t autózik, mindössze 600 ezerért vettük. A főnök úr tájékoztatott, ha benyújtok egy pályázatot, a nyomatékszenzorosra kaphatok 150 ezer forint állami támogatást – ez némi gyógyírt jelentett a lelkemnek: mégis egy kis segítség! Sajnos, úgy tudom, ez a támogatási keret azóta már kimerült, és újabb egyelőre nincs a láthatáron – igaz, néhány fővárosi önkormányzat saját erőből nyújt némi anyagi segítséget a bringavásárlásra. A pályázat összeállítása és beküldése nem azoknak való, akik kevéssé gyakorlottak az internet használatában és a számítógép kezelésében. Nekem némi összpontosítás nyomán sikerült; visszaigazolták, hogy a pályázatomat befogadták, várjak az elbírálásra. Az üzletben arról tájékoztattak, hogy aki náluk pályázott, idővel mind megkapta a támogatást, ez megnyugtatott. Aztán amikor már több mint egy hónapig nem történt semmi, fölhívtam az illetékeseket, hogy nem vagyok türelmetlen ugyan, de azért szeretném tudni, hogy mire is számíthatok. Azt mondták, türelem – ugyanakkor rá néhány napra kaptam az értesítést, hogy föl van kapcsolva a zöld lámpa. Nem állítom, hogy ez a két dolog összefügg.
Két év garancia, háromszáz kilométerenként vagy háromhavonta kötelező felülvizsgálat, regisztrálás az országos nyilvántartásba – jól hangzanak. Még egy szokásos méretű, fényképes kerékpár-törzskönyvet is kaptam. Az első utam a megyeszékhelytől hazáig 22 km-t tett ki. Szavakkal nem tudom kifejezni azt az élményt! 55 perc alatt hazaértem, alig akartam elhinni – és még el sem fáradtam! Mindez sajnos késő ősszel történt, így az elkövetkezendő időszakban közel sem vehettem elő annyiszor az e-bringát, mint ahányszor szerettem volna – ettől függetlenül a 300 km meglehetősen hamar belekerült, s már a 600-on is túl vagyok.
Miért írom mindezt? Szeretném, ha más biciklis társam is részesülne ilyen élményben! Bízom benne, hogy az e-bringa elterjedésével valamelyest az árak is mérséklődni fognak, és előtérbe kerülnek különböző pénzügyi konstrukciók, amik azokat segítik, akik nem tudják egy összegben kifizetni az árat. Aki már gondolkodik azon, hogy jó lenne, de még nem döntött, annak javaslom, hogy próbálja ki egyszer, milyen hajtani vele. Azonnal meg lesz győzve.
Végül hadd írjak még néhány adatot, mert a legtöbb érdeklődőnek az első kérdése, hogy egy töltéssel mennyit lehet hajtani. Nos, mint említettem, öt nyomatékfokozat létezik, de természetesen úgy is használható, mint a hagyományos kerékpár, de az nem egy diadalmenet, mert a súlya elég tetemes. Az első, leggyengébb támogatás, az úgynevezett ECO, sík terepre való, egy töltéssel közel 150 km-t mehetünk. Még a második fokozat is (Tour) – én azt használom a leggyakrabban – elvisz több mint száz km-re. Aztán minél följebb kapcsolunk, minél több támogatást kérünk, értelemszerűen úgy csökken a megtehető távolság. Mindezekről természetesen minden információt megkapunk a kilométerórának már aligha nevezhető, kormányon lévő kis szerkezettől. Ez még azt is megteszi, hogy 5 százalékos akkutöltöttség esetén automatikusan ECO-üzemmódba kapcsol, hogy kis segítséggel ugyan, de 10-15 km-t tudjunk még tekerni. És a biztonság kedvéért 25 km/óra fölött lekapcsolja a támogatást. A biztonság szempontjából ezt roppant hasznosnak tartom, mert ha bárki is kipróbálja egyszer az e-bringát, az lesz az első élménye, hogy „nagyon megy”.
