„A világon nem a tudomány, a szeretet művel csodákat”
(Eötvös József volt kétszeres oktatásügyi miniszter)
Előre kell bocsátanom, nem vagyok különösebben szakértője a témának, amihez most véleményt fűzök, felülről sem látok rá a dolgokra, csupán az menthet meg a fogadatlan prókátorság bélyegétől, hogy húsz évet dolgoztam a közoktatásban és ennél valamivel többet a közművelődésben. Mentségemre legyen még mondva, hogy az ókori görög demokráciában idiótáknak nevezték azokat az embereket, akik érdektelenek voltak a közélet iránt. Ez rólam nem mondható el.
Megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy az oktatás- és egészségügyet az általam jó politikusnak és hazafinak tartott Orbán Viktor miniszterelnök a Pintér Sándor által vezetett Belügyminisztérium alá sorolta. Jó politikusnak tartom azért, mert a „pillanat uralása” mellett olyan intézkedéseket is hoz, amelyek a társadalom minden területén az egyensúlyt igyekeznek helyreállítani és megtartani. Ezekre alapozza a hatalmát, ami tartósnak bizonyul. A NER tehát a gyakorlatban nem csak a Fidesz–KDNP gazdasági hatalmának megalapozásáról és kiterjesztéséről szól. Minden politikai párt, amely eddig hatalomhoz jutott, ugyanezt tette, nem az ellenzéke gazdasági hatalmáért lobbizott. Bolond az, aki maga alatt vágja a fát! Ezt elvárni álszenteskedés és képmutatás. Minden reálisan gondolkodó állampolgár tisztában van ezekkel az érdekviszonyokkal. Itt a rendező elv a csupasz hatalmi és gazdasági érdek. A Belügyminisztériumban – feltételezem – a rendező elv a jogszabálykövetés és a parancsuralom.
Az oktatásban és az egészségügyben – mivel gyermekekről és beteg emberekről szól – a szeretet alapján kell a rendnek megvalósulnia. Ez nem zárja ki az észszerű fegyelmet. Pintér Sándor miniszter úr kompetenciái az eddigi tapasztalatok alapján kitűnően megfelelnek a belügyi feladatok kívánalmainak. Azt már nagyon kétlem, hogy az oktatásból és az egészségügyből a jogszabálykövetés és a parancsuralom hiányzik. A szeretet és e kettő rendteremtő elv olyan messze van egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Emiatt számomra úgy tűnik, nem egészen a „szív” győzött ezen a választáson. Ha szembe állítjuk az öt gazdasági minisztériumot azzal, hogy az oktatás és egészségügy egy „katonaember” mellékfeladata lett, sehol nem látom a „szívet”.
Számomra ebből az intézkedésből a következő kép bontakozik ki a képzeletemben a jövendő oktatásáról: kisdiákok ülnek hátra tett kézzel, ijedten. A tanító pálcával mászkál közöttük, aki nem megfelelően viselkedik, tenyerest kap. Ezek az én elsős „élményeim”. Ehhez jött még az olajos padló meg a szenes kályha. Gyűlöltem iskolába járni egészen negyedikig. Egyik szünetben odamentem egy tekintélyes felsős ügyeletes tanárhoz, és a tőlem telhető legudvariasabb modorban megkérdeztem, innen nem lehet-e leszámolni, mint a közeli bányából? Sajnos nem lehetett.
Az egészségügyben kevés a tapasztalatom, de ha belegondolok, hogy egy beteg ember is olyan, mint egy kisgyerek, nagy valószínűséggel ott is a szeretet, a „szív” művel csodákat. Agyon stresszelt, alulfizetett, megalázott emberekkel ez nem egy egyszerű feladat. Itt is az egyensúlyra kéne törekedni! Ha a gyermekeink, maga az ember a legértékesebb, akkor miért nem az ezeken a területeken dolgozók vannak megbecsülve, megfizetve a legjobban? Lukács Evangéliumában így tanít bennünket Jézus: „Adjátok el vagyonotokat és adjátok alamizsnául, szerezzetek magatoknak erszényeket, amelyek nem avulnak el, elfogyhatatlan kincset a mennyben, ahol a tolvaj nem jut közelébe, a moly nem emészti meg. Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is.”
A publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját
