Rendhagyó bevezetés
Elisa Ferreira kohézióért és reformokért felelős korábbi EU-biztos: „A bizottság már több mint egy évtizede rendszeresen közzéteszi a regionális versenyképességi mutatót. Ez a mutató több tagállam esetében tartósan fennálló és egyre növekvő szakadékot jelez néhány nagyváros – tipikusan a főváros – és az ország többi része között. Ha nem cselekszünk, a helyzet nagyon kiegyensúlyozatlanná válhat a jövőben. Ha egyetlen fejlesztési pólusra teszünk fel mindent, az csökkenti a gazdaság ellenálló-képességét, és társadalmi megosztottsághoz vezet. Az országoknak különböző régiókban kell stratégiai beruházásokat végrehajtaniuk, a nagy központok, valamint a kisebb és közepes méretű városok kiegyensúlyozott hálózatát hozva létre, hogy a teljes terület gazdasági pezsgését biztosíthassák."
Hogy jön ez ide? Mi köze ennek az olimpiához? A fenti európai uniós stratégiai alapelv – a kiegyensúlyozott térfejlődés elve – valahogy nem jön át. Ennek jeleként az Eurostat adatai mutatják az ország és ezen belül a magyarországi régiók relatív elszegényesedését, a középmezőnyből az utolsó helyekre csúszást a mutatók dimenziójában. Emellett ellentmondásokat tapasztalunk a közbeszédben, a médiában: „a fővárost a kormány kiéhezteti”, „ömlik a pénz a fővárosba”; és hát ténykérdés a kormányzati nagyberuházások sora, az államilag támogatott megaprojektek – benne kulturális, turisztikai fejlesztések, kormányzati irodakomplexum, „mini Dubaj” és egyéb luxus beruházások támogatása Budapesten. A megfejtést az olvasóra bízom.
In medias res: a miniszterelnök nagy bejelentésre készül (szörnyű gyanúm, hogy a főpolgármesterrel együtt): Magyarország pályázni fog a 2036. és/vagy 2040. évi olimpiai játékok megrendezésére. Vélhetően így; azaz nem Budapest, hanem Magyarország pályázik (ennek oka van...). Ennek a bejelentésnek az előkészítése zajlik a háttérben, és óvatos utalgatásokkal a kormányközeli kommunikációban is. Egyre több jel mutat erre. Ilyen jelek a tudatos előkészítésre a sportdiplomáciában: nemrégiben a korábbi sportberuházásokért felelős Fürjes Balázsnak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjává avanzsálása és Szilágyi Áron kardvívó olimpiai bajnokunk jelölése a NOB sportolói részlegébe. Ilyen jelek a kormányközeli kommunikációban: a párizsi olimpia vélt vagy valós negatívumainak tudatos (?) felnagyítása, felturbózása is (kommentből idézve: „ez az olimpia úgy szégyen ahogy van!”).
Erre rátett egy lapáttal – innen látszik, hogy fel van ez építve taktikusan – Gyulay Zsolt MOB-elnök, korábbi olimpikonunk minapi nyilatkozata: „Vannak bizonyos dolgok, amiket jobban csinálunk a világnál, nem csak a franciáknál…. Egy helyi olimpiai bizottságnak mindig az a célja, és az alapszabályban rögzített feladatai közé tartozik, hogy törekedjen arra, hogy egy multisporteseményt a hazájukba hozzon… A Magyar Olimpiai Bizottságot, Magyarországot képviselem, és az a személyes véleményem, hogy mi jobbak vagyunk bárkinél.”
Fürjes Balázs nyilatkozta a párizsi olimpia indulásakor (interjú a Kontextus nevű vlogban): „A NOB... 2027-2029 között valamikor fogja eldönteni, hogy hol legyen a 36-os olimpia. Tehát a verseny az most nincs nyitva… A NOB kifejezetten vizsgálja azt, van-e konszenzus, egyetértés; azaz kellően erős a társadalmi, választói támogatottság az olimpiát illetően... Az a nagy kérdés, mikor jön el ez az időpillanat … Ha nem vagyunk képesek egy ilyen egységet, egyetértést létrehozni, akkor szükségszerűen lebőgés lesz a vége. Mindamellett, hogy Magyarország többé-kevésbé az XXI. század második harmadában valamikor olimpiát rendezzen, arra egyébként az ország – olimpiáktól függetlenül – szép lassan készen áll. Csak akkor szabad, ha ez Magyarországnak egyértelműen előnyös... Sportlétesítményt… főleg ha együttműködnénk egy-két szomszédos országgal, nem nagyon kellene építeni; stadiont azt nem; ellenben közutat, autópályát, vasutat, egy olyan olimpiai falut, ami később a lakhatás problémáinak megoldásában szerepet játszhat. Ilyen dolgokat kellene csinálni, amikre egyébként az országnak is szüksége van.”
Úgy tűnik, ez a az időszak már a csúcsrajáratás kora a nagy bejelentés előkészítéséhez. Jó apropó ehhez maga a párizsi olimpia, amihez viszonyulni lehet, és ez alkalom is magyarázkodni a NOlimpia-féle kudarcról a kommunikációban. Tehát a nagy bejelentés most már hamarosan megtörténhet. A konszenzus ugyan nem áll fenn, de annak hivatkozási alappillérei már fennállnak (lásd a sportvezetői nyilatkozatokat). És hát itt van (a kormányzati kommunikáció szerint) a közlekedési infrastruktúrára felvett egymilliárd eurós kínai hitel is, ami körül nagy a titkolózás. Ugyanúgy, mint az összes sportcélú megaberuházás esetében. Ezen beruházások problematikái (eleve óriási és egyre növekvő beruházási költségek, a megtérülés-kihasználtság kérdésessége) mellett elhallgatták magát az olimpiai cél is az ország társadalma előtt. A háttérben történő előkészületeket sejteti és ennek titokzatosságára utalt a Portfólió is, a Vsquare június végén megjelent cikkére utalva: „Titkos egyezkedésbe kezdett a kormány és a főváros, jöhet az olimpia?” E cikk szerint „hamarosan döntést kell hozni egy komoly olimpiai pályázatról amelyhez körülbelül egy éven belül megerősítő szavazás várható a Fővárosi Közgyűlésben”.
Összegezve: az olimpiai rendezés előkészületei a nyilvánosság bevonása nélkül történtek; továbbra is így fognak történni, ha nem vigyázunk. Nem lenne jó, ha politikai alkun alapuló, mindent eldöntő egyezkedés előzné meg azt a széleskörű szakmai-társadalmi vitát, amire szükség lenne a konszenzushoz. Tehát dönteni egyelőre erről kellene, nem a végső döntést meghozni. Ideje lenne őszintén kommunikálni a lehetséges megrendezésről, annak hátrányairól is – ami eddig nem volt. Célom a cikkel az, hogy bemutassam az eddigi „titkokat”, illetve azt, hogy a volt uniós biztos asszony bevezető gondolatai hogyan viszonyulnak az olimpiai megrendezés álmához. A végére talán kiderül.
Elhallgatások, titkok és lehetséges megfejtések
A 2024. évi olimpia-rendezés lemondását követően a kormányzati kommunikációban – nyilván a legfőbb szintről elrendelve – lekerült napirendről a kérdés, közben elhallgatásokkal, a nyilvánosság mögött az előkészítő megbeszélésekkel, titkokkal terhelten zajlott egy folyamat, vélhetően szintén a legfőbb szintről elrendelve.
Elsősorban a már megépült, potenciálisan olimpiai célú szuper létesítményekre, az ezeket kiszolgáló infrastruktúrára gondolok: Puskás Stadion, Duna Aréna, atlétikai stadion, stb. Itt nemcsak a távlatos cél előtti megvalósítás elítélendő, hiszen az adófizetők pénzének ez irányú felhasználása a hazai viszonyainkhoz képest méregdrágán történt, más fejlesztési céloktól elvonva a forrásokat (a „nemzeti burzsoázia” megteremtésének bevallott céljának érvényesítéséről nem is beszélve). Gondolok arra is, hogy nem került nyilvánosságra a MOB által a 2032-es olimpia megrendezése lehetőségének vizsgálata, és egy minapi parlamenti interpelláció szerint ehhez hasonlóan újabban a 2036-os megrendezése is felmerült. De voltak egyebek is...
4-5 év óta titkos szerződések köttettek a Kínai Népköztársaság kormánya és a magyar kormány között (Budapest-Belgrád vasút megépítése, a Fudan egyetemi Campus létrehozása, Sinopharm vakcina beszerzése és gyártása, újabban kínai akkumulátor-gyárak tömegének idetelepítése, legújabban ezermilliárdos kínai hitelfelvétel). Már a titkos szerződések léte önmagában is megkérdőjelezhető biztonságpolitikai szempontból, vélelmezett tartalma, számunkra hátrányos volta miatt különösen. S ezekkel nyilvánvaló összefüggésben a magyar kormány elvtelenül, folyamatosan meggátolta a kommunista rendszerű Kínai Népköztársaság belpolitikai cselekményeinek elítélését – benne a hongkongi demokrácia felszámolására irányuló törekvéseket és az ujgur kisebbség elnyomását – az Európai Tanácsban. Ez olyan magatartás – vagyis a „vétójoggal” való rendszeres visszaélés (ami valójában a több évtizedes konszenzusra törekvést szakította meg) –, amely eddig nem volt jellemző. Mi lehet az eltitkolni való a titkos záradékokban, ha már az eddig kiszivárgott információk alapján is megállapítható, hogy ezek hihetetlenül súlyos hátrányt jelentenek Magyarország számára? Az nagyon érdekes, hogy mi van most a kommunikációs csönd mögött például a Fudan Egyetem ügyében (amely egyelőre alapítványként működik)? Lehet, hogy hamarosan új köntösben előkerülhet, ezt gyanítom.
Több politológus, külpolitikai elemző úgy értékelt már korábban is, hogy a magyarországi kínai szuperberuházások, illetve Kína elvtelen támogatása a kínai befolyást jelentő hídfőállás kiépítését jelentik Európában; ennek szerves része a Fudan Campus Budapestre telepítése is. Ezen értelmezés ellen a kormányzati körök sem tiltakoztak, a propaganda is nyomatta az üdvös hídszerepet. Hát persze, ez értelmezhető így is. Különösen, hogy szakközgazdászok tanulmányai támasztják alá ennek jelentőségét az Új Kínai Selyemút (amely az Európába irányuló gazdasági befolyás kereskedelmi szállítási tengelye) szerves részeként. Két lényeges, különös dolog a megismert információk alapján: egyrészt Magyarország vállalta a megaköltségeket, így a projekt gazdaságilag kockázatmentes Kína számára; másrészről a Fudan egyetemi Campus budapesti létrehozását (egy tehetséges/lelkes menedzser előkészítő közvetítésével) a magyar kormány kezdeményezte.
Kell lennie egy vezérmotivációnak, ami az egészet érthetővé és logikussá teszi. Hiszen egyébként mi érdekünk lenne egy rajtunk keresztül átmenő gazdasági útvonal létrehozásában? Akkor, amikor nyilvánosságra került a kínai gyorsvasút ötlete, nem volt erre értelmes szakmai válasz, Az ezt firtató újságírói kérdésre pedig a „már az jó, ha megépül" kormányfői reagálás mutatta meg, hogy tényleg nincs rá értelmes kormányzati érv. Közgazdaságilag bizonyítható, hogy ez a megaprojekt a „soha meg nem térülő beruházás" kategóriába tartozik, figyelembe véve a megahitelt és annak kamatait is. Továbbmenve, mi érdekünk van a saját egyetemeink relatíve hátrányosabb helyzetbe hozásában (hisz azok humán- és anyagi erőforrásoktól esnek el a Fudan megépítése és működtetése során). És milyen érdek lehet az EU-tagállamokkal sorozatosan szembehelyezkedni a Kína melletti kiállással? Olyan érdeknek kell tehát ennek lennie, ami érthetővé, esetleg elfogadhatóvá teszi ezeket az előnytelen szerződéseket. Olyannak, ami kiegyenlítheti az EU-val való szembenállás politikai kockázatát is. Méghozzá olyan közérdek a hivatalos kommunikáció szerint, ami az egész nemzet számára érthetővé, elfogadhatóvá teszi (akár utólagosan), hogy ilyen előnytelen szerződések köttettek.
Egyfajta politikai érdek a politológusok szerint a pártállami ideológia – illiberalizmus, államkapitalizmus – megerősítése, hazai elfogadtatása, érvényesülése lehet ezzel a keleti orientációval. Mely orientáció egyre inkább beteljesedni látszik. Másodlagosan, a közgazdászok szerint a kínai hitelek elköltésének pénzügyileg kontrollálatlan lehetősége a vonzó (akár egyszereplős vállalkozói ajánlatok lehetőségével), szemben az uniós pénzek elköltésének szigorodó szabályaival. És hát járulékosan éppen a hazai olimpia álmának beteljesülése is fontos tényező, amely a valaha elérhető legnagyobb történelmi dicsőséget jelentheti a nemzetnek és nem mellékesen a legfőbb politikai vezetőnek. Ehhez a világpolitikában befolyásos, másokat is befolyásolni tudó partner kell. A nemzetközi sportdiplomácia mindenféle eszközökkel történő meghódításán túl.
Így tekintve tehát komplex win-win előnyökről lehet szó. A felületesen nézve rendkívül furcsának, megmagyarázhatatlannak tűnő, Magyarország számára gazdaságilag előnytelen „kínai szerződések" (nevezzük egyszerűen így) mögött az lehet, hogy a Kínai Népköztársaság kormánya a számára előnyös üzletek mellett cserébe minden erejével támogatja a budapesti olimpiai pályázatot 2036-ban. Vagy ha kell, hát 2040-ben. A nagy álom ugyanis továbbra is él a kormányfő lelkében. A kormányzati köröknek és a vezető sport menedzsmentnek ennek megvalósulását továbbra is elő kell segíteni. A sorba illett – a fent leírtak szerinti kölcsönös haszonként – a Fudan egyetem idetelepítése is; ennek része a nagy álom realizálása.
Ennek jegyében a 2022-es választások előtt az eltitkolt vízió az lehetett, hogy a városrendezési tervpályázattal megalapozott Diákváros koncepció helyett Fudan egyetemi Campus létesül, és ez olimpiai falu/médiafalu lesz majd másodlagos hasznosítással. A Diákváros-koncepció (illetve az ezt megelőző akkori tervpályázati program) kollégiumi férőhelyek mellett más járulékos létesítményekről is szólt a Déli Kapu városrész kiépítése részeként, amely az olimpia főhelyszíneként volt tervezve a korábbi elképzelések szerint. Persze ehhez el kell(ett volna) érni, hogy Budapest megkapja a rendezés jogát a NOB-bal történő háttértárgyalásokon, ebben már Kína is érdekelt (hiszen most már pályázás helyett ez a metódus). Amihez fel lehet majd hozni érvként, hogy a létesítmények nagy része már elkészült. Addig is tervszerűen – azaz folytatva a megaberuházásokat – kell építkezni, beleértve az agglomerációt is érintő közlekedési infrastruktúra fejlesztéseket is. Ezt így persze – a korábbi olimpiai pályázati kudarcot követően – nem (már akkor sem) kommunikálták, pláne nem írták le. Viszont árulkodó, hogy a kormányzati kommunikáció szerint „a sportlétesítményeket a lehető legkorszerűbben, a nemzetközi világversenyek készítésre alkalmas módon kell megvalósítani”.
A nem deklarált vízió nyilvánosságra hozásával (ha kedvezően alakulnak NOB-bal való tárgyalások, a „mesterterv” szerint?) lettek volna majd igazán értelmezhetők és egyben a széles társadalom számára elfogadhatók azok a megvalósult és megvalósítani tervezett megaberuházások és egyéb kormányzati döntések, amelyek mind-mind beleillenek a sorba. Minden bizonnyal ez a fajta beavatás szolgálhatott volna – például nemzeti konzultációval – a társadalmi támogatottság eléréséhez az olimpia megrendezéséről szóló népszavazás helyett. A kormány azonban ezt a kockázatot politikai alapon nem vállalta; egyébként le is került a Fudan Campus a napirendről; talán mert ez idő tájt úgy döntött a NOB, hogy a 2032-es olimpiát Brisbane rendezi.
A Fudan egyetemváros és annak előzményei
A magyar kormány megrendelésére 2015-ben készült egy tanulmány az „Olimpia 2024 Budapest" megrendezéséről. Ez az alaposan kidolgozott, 1372 oldalas urbanisztikai tanulmány a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB-hoz) beadandó pályázatot készítette elő, majd ennek nyomán a kormány a további előkészítésről, illetve a pályázatban való részvételről döntött. (Korábban többször volt már erre szándék, de a sportlobbi kezdeményezéseit a kormány-, illetve a parlament elvetette). Ebben a tanulmányban jelölték ki az olimpiai helyszíneket; így lett a fő olimpiai helyszín a Soroksári út és a Duna közötti terület; az egykori Nagyvásártelep és környezete, vagyis a vitatott Diákváros/Fudan Campus területe.
Ezt követően Budapest pályázott a ‘24-es olimpiára, és a szűrőként szolgáló sikeres első pályázati forduló után még az előző fővárosi vezetés városrendezési tervpályázatot rendezett Déli Városkapu-Diákváros néven a fő olimpiai helyszín területére. A tervezendő funkciók – bár nem deklarálták – a későbbi olimpiai hasznosításra alkalmas tervezési programmal voltak megállapítva. Figyelemre méltó, hogy ezzel szinte egyidőben zajlott a Fudan egyetemmel való megállapodás előkészítése...
2017-ben a kormány a végső pályázati szakasz előtt visszavonta a pályázatot a Momentum Mozgalom NOlimpia jelszavú eredményes népszavazási kezdeményezését követően. A kormány egyrészt nem vállalta ezt az esetleges kudarc miatt, másrészt tudomására jutott, hogy Budapest pályázata esélytelen a többi versenyben maradt városhoz képest; vagyis nincs értelme küzdeni azért, hogy Budapestnek ítéljék a rendezést. A NOB nem sokkal később nyilvánosságra is hozta, hogy 2024-ben Párizsnak és 2028-ban Los Angelesnek ítélte oda egyszerre a megrendezés jogát. A NOB tárgyalásos metódusa új helyzetet jelentett, új stratégia kellett. Nem elég a nemzetközi sportesemények sora, az olimpia megrendezésére alkalmas létesítmények erőn felüli megépítése, a kiválóan előadott pályázati anyag. Később a NOB-nak 2032-re is megvolt már az elsődleges jelöltje, bár az aspiráló városok még nem adták fel; köztük két kínai város is szándékozott pályázni. 2021 elején a magyar kormány, illetve a MOB is számolt a 2032-es olimpia megrendezésének lehetőségével. Ezt megelőzően a háttérbeni egyeztetéseket és az új fővárosi vezetéssel történt vitákat követően 2019-ben egy megállapodás is megköttetett a Fudan egyetemi Campus létesítéséről, a távlatosan tervezett olimpiai helyszín (=Diákváros) területén. A konkrét megegyezés ez lehetett: a kormány által kezdeményezett, előnytelennek minősülő gazdasági konstrukcióknak ellentételezése az, hogy Kína nem indít városokat Budapesttel szemben, illetve ezek visszalépnek; emellett pedig a befolyásos Kína támogatni fogja a NOB-ban a pályázatot, és latba veti majd igen kiterjedt befolyását. Ilyen összefüggésben válik természetessé, hogy a „kínai" megaberuházások költségei az olimpia megrendezésének a költségei (is), tehát „természetes", hogy a magyar kormányt terhelik; így válik érthetővé, hogy kettős hasznosításról van/lesz szó. Így válik elfogadhatóvá minden előnytelen(nek látszó) üzlet, hiszen, úgymond, nemzeti érdek egy hazai olimpia-rendezés (túl a leírt nemzetpolitikai, nemzetgazdasági szempontokon).
Kína gazdasága pedig megveti a lábát az Európai Unióban. A gondolat megfogant, a kocka el lett vetve, ezt szolgálja az időközben szintén titkos előkészítés után idehozott akkugyárak sora és a BYD elektromos autógyár idetelepítése is. Nincs megállás.
Nyilvánvalónak tűnik, hogy itt egy olyan személyes vagy igen szűk csoportérdek alapú elköteleződésről/érdekről van/lehet szó, amely felülír minden más elvet. És vélhetően a „záradékban” lévő tartalom az, ami hivatott volt arra, hogy kompenzálja, ellensúlyozza a Magyarország számára megállapítható gazdasági, politikai veszteséget. Ez az elköteleződés az egymást kiegészítő titkos szerződésekben ölt(het) testet. És ez lehet az az elköteleződés, ami miatt nem restellt egyeztetni a kormányfő a Kínai Népköztársaság vezetőjével, hogy mi legyen a magyar kormány álláspontja az EU nyilatkozatairól.
Emlékeztetőül: kezdeményeztek egy helyi (budapesti) népszavazást a Fudanról, amely meghiúsult az alkotmánybírósági döntéssel. Egyetértek az akkori kezdeményezéssel. Azonban nem az a helyes kérdésfeltevés, hogy a Fudan egyetemi Campus (mint kiemelt beruházás) épüljön meg az adott helyen, vagy a főváros által fontosabbnak tartott Diákváros épüljön meg inkább. Elvileg a lényegi különbség, hogy előbbi jellemzően elit egyetemi oktatás célját szolgáló épületeket jelent (amelyben más magyar egyetemvárosok persze ellenérdekeltek), utóbbi viszont jellemzően kollégiumi szálláshelyeket. Kérdésként vetődik fel, hogy vajon miért nem férnek el egymás mellett? Nem álvitáról volt/van szó?
A hivatalos kommunikáció (mindkét „oldalon”) megkerülte/elhallgatta azokat a tényeket, hogy:
• a Fudan egyetemi Campus és a tervezett Diákváros funkcionális átfedésben vannak (kollégiumok, szabadtéri sport- és pihenőterületek, kiszolgáló- és • sportépületek mindkettő esetében), ezért is volt a területi vita,
• mindkettő a továbbra is a korábban tervezett olimpiai fő helyszín, olimpiai falu/médiafalu helyén épülne fel,
• nem tisztázott a – közpénzből való – finanszírozás mértéke, megosztása (ha mindkettő megvalósul, dupla költség lenne?)
Ugyanakkor:
• A MOB alkalmi bizottságot hozott létre 2021-ben elején azzal a céllal, hogy vizsgálja az olimpia 2032-ben való megrendezését,
• Az akcióterületbe formálisan már bevonták – jelzésértékűen! – a területtől északnyugatra eső atlétikai stadion beruházásának területét, ami a 2023-as vb-rendezés után helyet adhat további „világesemémyeknek”
• további – nemzetközi sporteseményekre alkalmas! – létesítmények építése volt-van tervbe véve (öttusa komplexum, kajak-kenu akadémia, evezős pálya, stb),
• 2021 év elején a kormányfő azt nyilatkozta, szeretné megérni, hogy Magyarország olimpiát rendez
Az volt/van tehát elhallgatva, hogy mind a(z eredeti) Diákváros, mind a Fudan egyetemi Campus megvalósítása is a majdan Budapestnek ítélendő olimpia előkészítésének szerves része; miután a térben egyezik. A tervezett hiperszuper „okoslakás” kollégiumok a sportolói szállások lehetnek, az oktatói- és más járulékos rendeltetésű épületek média-kiszolgáló létesítményekként, a sportcélú létesítmények olimpiai edzőterekként, edzőpályaként hasznosulhatnak. Ehhez csak e kettős hasznosításra alkalmas módon (olimpiai szabványnak megfelelően) kell megtervezni és megvalósítani minden létesítményt, köztük a kollégiumokat is; a lehető legmagasabb színvonalon.
A leírtak szerint kellene a továbbtervezést folytatni, amennyiben… Ehhez azonban fontos és szükséges a társadalom támogatása a majdan megrendezendő olimpiának. Pláne ha már „fű alatt” mindez megtörtént. Vagy ezután fog történni az egymilliárd eurós kínai hitelből?
Az ismeretlen hátterű PWC csoport által 2015-ben készített, 1372 oldalas megvalósítási tanulmány igen tanulságos olvasmány az olimpia előkészítéséhez (amelyet egyébként profi módon állítottak össze): Ennek kivonata a költségeket részletezi:
„A 2024-es olimpia megrendezéséhez szükséges infrastrukturális fejlesztések,
valamint létesítmények 2015-2025-ös időszaki költsége 1.043 Mrd Ft.
Idegenforgalom 2 Mrd Ft
Környezetvédelem 65 Mrd Ft
Közlekedés 28 Mrd Ft
Olimpiai falu, médiafalvak 570 Mrd Ft
Médiaközpontok 72 Mrd Ft
Sportlétesítmények 258 Mrd Ft
Városrehabilitáció 48 Mrd Ft”
Ez a költséglista kiindulópont volt a tervezett olimpiai álom megvalósításához 2015-ben (és utána is). Ehhez már megépültek/épülnek/terveződnek világesemények megrendezésére alkalmas létesítmények: Puskás Stadion, Duna Aréna, atlétikai stadion, kézilabdacsarnokok, stb. Árulkodó a listában, hogy az „olimpiai falu, médiafalvak" költsége szinte egybeesik a Fudan tervezett költségével. Ez lehetett tehát a kiszivárgott becsült költség alapja.
Az akkori hírek szerint „az innovációs minisztérium számításai szerint a megvásárolandó telkek árán felül bruttó 686 milliárd forintba kerülhet a kínai egyetem és az azt kiszolgáló létesítmények felépítése, az éves üzemeltetési költség pedig 50 milliárd forint lehet. (A kínai egyetemépítést 450 milliárdos kínai hitelből finanszírozta volna a magyar kormány.) A kormány ajánlata, hogy a Fudan és a Diákváros lakói számára közösen használható sportlétesítményekért és könyvtárért a külsősöknek fizetniük kell, míg a Fudan diákjainak az ingyenes lesz a tervek alapján. A korábban 135 hektáros fejlesztési terület 200 hektárra hízott, mert belevették az új atlétikai csarnok, az edzőpályák, a ferencvárosi szabadidőpark, az új evezős központ és a csepeli közpark területét is. Ebből a kínai egyetemi létesítmények 26 hektáron helyezkednének el.” Ezzel a hivatalos adatsorral vált szakmailag is alátámasztottá, hogy a 200 hektáros akcióterület egyezik a távlatos olimpiai fő helyszínnel. Már csak azt kellett volna kimondani, hogy a budapesti olimpia megrendezése a cél (most már tudhatjuk miért nem lett mindez fontos; az ausztráliai Brisbane nyerte el a 2032-es olimpia rendezés jogát).
Összegzés
Egy olimpia megrendezésének ügye nem egyszerűen a sportolók társadalmának belügye. Nem sportpolitikai kérdés, nem sportdiplomáciai kérdés. Illetve ezek másodlagos-, harmadlagos-, ágazati buborékon belüli szempontok. Üzleti kérdés is, természetesen. Továbbá közlekedés- és városfejlesztési kérdés. Sőt, nemzetgazdasági-, nemzetpolitikai-, országépítési kérdés is. A felsoroltak mellett kifejezetten fontos még a társadalom általános állapota is. Tehát az olimpia ügye közgazdasági ügy, szociológiai ügy is, nem kis mértékben. Vagyis összefoglaló néven urbanisztikai kérdés (amely komplex szakterületben „minden kérdés benne van", egyenrangúan kezelve). Szebben fogalmazva_ össztársadalmi ügy. Ebből kiindulva nem lehet egy vagy két szempontot kisajátítva/kiemelve dönteni egy olimpia megrendezéséről (például nemzetpolitikai, azaz „nemzeti dicsőség” kérdésként kiemelve), pláne utólagosan. Nem véletlenül elvárás a NOB részéről a rendezés tényleges – tehát igazolt – társadalmi elfogadottsága.
Az eddigiekből az is következik, hogy a továbbiakban nem szabadna a háttérben dönteni egy majdan lehetséges olimpiáról. Nyilvánossá kellene tenni, legitimálni az eddigi és majdani intézkedéseket, azok célját. És ez nem Budapest város belügye. Ez egy országos ügy; nemcsak azért, mert a központi költségvetést terhelné távlatosan, és nemcsak azért, mert vidéki helyszínek is szerepeltek az előkészítő tanulmányban még 2015-ben. Fontos az is, hogy hogyan hat ez távlatosan az ország egészére. Minél előbb szükséges a társadalmi legitimáció, mert az olimpiai fejlesztések elindultak nagy megaköltségekkel; ezt nem szabad folytatni tovább az olimpiai álom lebegtetésével, nem szabad a további létesítmények megvalósulása UTÁN dönteni a megrendezésről. Azért is szükséges ez, mert a megrendezésnek eleve feltétele a társadalom általi elfogadottság. Ez előnyös lehet a NOB-bal való tárgyalásoknál. Nyilvánosságra kellene hozni, már most, az olimpia megrendezésének szándékát, és erről a szándékról egy előzetes döntést hozni – egyúttal a kormány által kezdeményezendő országos népszavazást bejelentve.
Elengedhetetlen továbbá már MOST, a népszavazás előtt egy társadalmi vita, amelynek megalapozására többek között vizsgálni és értékelni kell egy független szakértők általi tanulmányban, hogy a megrendezés, illetve ennek eddigi és közeljövőbeni előkészületei, költségei milyen hatásokat jelentenek az ország térfejlődése, gazdasági és társadalmi fejlődése, az ország régióinak versenyképessége szempontjából. Méghozzá ennek jegyében:
Elisa Ferreira kohézióért és reformokért felelős korábbi EU-biztos: „A bizottság már több mint egy évtizede rendszeresen közzéteszi a regionális versenyképességi mutatót. Ez a mutató több tagállam esetében tartósan fennálló és egyre növekvő szakadékot jelez néhány nagyváros – tipikusan a főváros – és az ország többi része között. Ha nem cselekszünk, a helyzet nagyon kiegyensúlyozatlanná válhat a jövőben. Ha egyetlen fejlesztési pólusra teszünk fel mindent, az csökkenti a gazdaság ellenálló-képességét, és társadalmi megosztottsághoz vezet. Az országoknak különböző régiókban kell stratégiai beruházásokat végrehajtaniuk, a nagy központok, valamint a kisebb és közepes méretű városok kiegyensúlyozott hálózatát hozva létre, hogy a teljes terület gazdasági pezsgését biztosíthassák"
A szerző építészmérnök, településtervező, urbanista
A Hang.hu-n megjelent véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját
