Az a minimum – gondoltam a választás után –, hogy az újabb letaglózó vereség nyomán válságba kerül az ellenzéki politizálás. A Fidesz ellenfelei külön-külön és együtt is kudarcot vallottak, még ha egyes szereplők részsikerekre hivatkozhattak is. Ám a kormányváltásban reménykedett, csalódott tömeget az effajta önigazolás cseppet sem érdekli vagy vigasztalja.
A válság, pontosabban a válság elmélyülése nem okozott meglepetést, de azért arra, ami a választás után történt, én sem számítottam. Az önfelszámolás aktuális állomásaként az LMP korábbi társelnöke, frakcióvezetője, az imént még miniszterelnök-jelöltként a közösséget megszemélyesítő Szél Bernadett jelentette be kilépését pártjából és annak parlamenti képviselőcsoportjából. Döntése nem volt váratlan, hiszen őt is lekaszálta az LMP etikai bizottságának sortüze (a testület úgy viselkedik, mintha egy, a pártot belülről szétverni szándékozó központ eszköze volna).
Túszul ejtett ellenzék - Magyar Hang
Az öt júliusi időközi választás az összefogásos idiotizmus totális csődjét hozta. Ám két fontos tanulságuk lehetne.
A választási koordináció volt a büntetések ürügyéül szolgáló vádpont. Az a koordináció, amelynek elégtelen volta vezetett nem a Fidesz győzelméhez, „csupán” a kétharmados parlamenti többségéhez. Ha Szél (és Szabó Szabolcs képviselő) távozásához sok egyéb mellett hozzávesszük az LMP másik korábbi arca, a korrupció elleni küzdelem élharcosa, Hadházy Ákos a legkevésbé sem baráti módon történt „leválását”, komoly kétségeink támadhatnak a párt jövőjét illetően.
A legaktívabb talpon maradt LMP-s politikus az etikai bizottság által szintén megbüntetett Ungár Péter, akinek – s ez ma ritka erény – vannak innovatív, megfontolásra érdemes gondolatai az ellenzéki politizálás megújításáról, ám a családi örökségként hozzá kötődő üzleti világ kormányközeli kapcsolatai támadási felületet jelentenek, magukkal vonva a Fidesszel való kollaboráció vádját. Pedig nagyon is van logika abban, hogy az ellenzéknek nem kellene a bírálatával mindig túlkiabálni a kormányt. Erős matematikai valószínűség, hogy a Fidesz táborából kiszakított méretes tömbök nélkül 2022-ben sem lesz lehetséges kormányt váltani.
Van-e gyógymód veszettség ellen? - Magyar Hang
Két egymásra fenekedő fanatikus szekértábor uralja közéletünket. A hatalom érdeke ennek a helyzetnek a fenntartása.
Az LMP-nél látottakhoz némiképp hasonló folyamatok játszódtak le a napokban nemzeti ellenállást meghirdető Jobbikban is. A párt a választás másnapján elvesztette a kezdetektől a közösséget megtestesítő vezetőjét, majd az egység megőrzésének szempontját mindkét fél részéről hanyagoló tisztújítási küzdelem után kivált belőle egy új politikai formáció (a helyzetet még súlyosbítja Volner János levele, amely a cikk megszületése után került nyilvánosságra – a szerk.). A baloldal a rákospalotai időközi polgármester-választáson aratott győzelemmel életjelet adott magáról, csakhogy ennek a sikernek csupán helyi értéke van. Annyi történt, hogy nagy küzdelemben megvédték kevés fellegváruk egyikét. Új szavazók megszerzésére rég nincs ötletük.
Egyelőre nem látni, az (ön)pusztításból miként lesz építkezés az ellenzéki oldalon. Feltűnő, hogy a legismertebb képviselők mintha menekülnének a parlamentből, s átlépve a megszokott pártkereteken a politizálás új útjait keresik. Ők talán már tudják: a régi utak járhatók, csak éppen nem vezetnek sehova.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 21. számában jelent meg, 2018. október 5-én. Keresse a lapot az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 21. számban? Itt megnézheti.
