A Népszava információját a honvédelmi tárcánál sem megerősíteni, sem cáfolni nem voltak hajlandóak.
Belföld
A magyar kormánypárt az emberek félelmére hat, amikor a muszlim emberek ellen uszít – mondja Fodor István iszlámkutató.
Engem addig apám se, anyám se zárt be soha sehova, nemhogy egy „felelős szerkesztőnek” nevezett személy – idézte fel a történteket a 444-nek Balogh Krisztina.
A másodfokú hőségriasztás ellenére több mint 300 BKV-buszon nem működik a klímaberendezés – állítja a Közlekedő Tömeg Egyesület.
Bár a helyi mólón készül az MTVA Balatoni nyár című, naponta jelentkező műsora, szó sem esett benne a referendumról.
Alig pár millió forinttal kénytelenek beérni azok, akiknek otthonát kisajátítással szerezte meg a kőbányai önkormányzat. Azonban nemcsak a kártalanítási összeggel vannak bajok, jogi aggályok is felmerülnek a gyakorlat kapcsán. Riportunk a kőbányai gettóból.
A leghosszabb homokos partú fürdőhelyként reklámozott fonyódi Panoráma strand fenntartása egyre többe kerül.
Megakadályozzák-e a révfülöpiek, hogy forgalmas vitorláskikötő épüljön a Balaton-parti település központjában, vagy zöld utat kap Kondor Géza független polgármester adriai hangulatú hajópihenőről szőtt terve? Ez az augusztus 11-ére kitűzött népszavazás tétje a bő 1100 lelkes községben.
A szécsényi önkormányzatnak egyetlen kormánypárti tagja sem maradt, miután a korábbi fideszesek elhagyták pártjukat. A lépés mögött a Fidesz és a KDNP közötti viszály áll: a felek mást akarnak polgármester-jelöltnek.
Hatósági vizsgálatot rendelt el a kormányhivatal a fővárost és több települést is elárasztó bűz miatt.
Baán László miniszteri biztos szerint minden rendben halad a Liget-projekttel, mégis úgy tűnik, több a kérdés, mint a bizonyosság. Eltűnő fák és a talajból előtűnő azbeszt nyomában jártunk.
A betegsége miatt visszalépő miskolci városvezető helyett a jelenlegi jegyző, Alakszai Zoltán indul az október 13-i önkormányzati választáson.
Az Oktatási Hivatal a Magyar Nemzetre átnevezett lapon keresztül közölte mindezt.
Bizonyosan nem adják át az októberi önkormányzati választásig az autópálya Balatonakarattyánál épülő új csomópontját.
Budapesten és Budaörsön Zsámbékra gyanakszanak, ám a település polgármestere mossa kezeit és a gyermelyi gyárra mutogat. Egyelőre nincs gazdája a bűznek.