Bocsánatot kér az érdi lelkész, aki a zsidókat okolta a holokausztért

Bocsánatot kér az érdi lelkész, aki a zsidókat okolta a holokausztért

Labossa Péter Mihály prédikáció közben (Forrás: youtube)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Elhatárolódott a holokauszt relativizálásától – azaz lényegében saját szavaitól – Labossa Péter Mihály érdi evangélikus lelkész, aki vasárnapi prédikációjának részeként azt fejtegette a templomban, hogy a zsidók elutasították Jézust, ezért Isten „megengedte”, hogy megtörténjen a holokauszt. Az eset után Fabiny Tamás püspök, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnöke azt közölte: bekérte a prédikáció hanganyagát, hogy megvizsgálja. Egyben jelezte, óv attól a szemlélettől, amit Labossa szavai tükröznek.

Ezt követően csütörtök délelőtt az evangélikus egyház honlapján megjelent egy Labossa által jegyzett közlemény, amelyben elhatárolódik a holokauszt relativizálásától. A lelkész azt állítja, nem úgy gondolta, és szerinte „kiemeltek részeket” a szövegéből. Úgy fogalmazott: „Az érdi templomban 2024. augusztus 4-én elmondott prédikációmból sajátos módon kiemeltek részleteket, amelyeket úgy lehetett értelmezni, mintha a holokauszt a Jézus korabeli zsidó vezetők megnyilatkozása miatt Isten büntetése lett volna. Ettől az értelmezéstől elhatárolódom. A holokauszt relativizálásának minden formáját elutasítom. Ha bárkit megbántottam, így zsidó testvéreimtől és minden jóérzésű embertől bocsánatot kérek”.

Csakhogy – amint arra a 24.hu felhívta a figyelmet – az eredeti szöveg úgy hangzott: „lehet antiszemitának nevezni bárkit, ez ma egy nagyon jó bélyegzés tud lenni, de gondoljuk át, a történelemben mi volt: a választott nép elutasítja Jézust, Jézus elmondja a próféciát, megtörténik a nép életében, ott, Jézus keresztje alatt azt mondják, hogy »vére rajtunk és gyermekeinken«, ami azt jelenti, hogy mi felvállaljuk Jézusnak a halálát és annak minden következményét (…) az utánunk következők, évszázadok és évezredek generációjára vonatkozóan is felvállaljuk ennek a következményét. És akkor nem kell messzebb menni a holokauszt és egyéb kérdésekben, hogy Isten miért engedte. Nem Isten tervében volt ez benne, de valami miatt Isten megengedte. És hogy mi lássuk ezeket az összefüggéseket, és nem a zsidó népen kell köszörülni magunkat, a nyelvünket meg bárminket”. Arról pedig a 444.hu írt, hogy egy állampolgár feljelentést tett a Érdi Járási Ügyészségen Labossa Péter prédikációja miatt.

Címkék: holokauszt, Érd, lelkész