Börtönben marad Óbuda korrupcióval gyanúsított alpolgármestere

Börtönben marad Óbuda korrupcióval gyanúsított alpolgármestere

A Városháza részlete Óbudán a Fő téren. (Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Börtönben marad Czeglédy Gergő, Óbuda MSZP-s alpolgármestere, valamint az az önkormányzati cégvezető is, akit még júniusban tartóztattak le az óbudai önkormányzatot érintő korrupciós üggyel összefüggésben – írta a 24.hu. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) tájékoztatása szerint a két gyanúsított letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság három hónappal, 2024. október 20-ig hosszabbította meg. Kovács Katalin, a KNYF szóvivője közölte, az eljárásban továbbra is tíz gyanúsított van. Az alpolgármestert minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével, az önkormányzati cégvezetőt pedig ezen bűncselekmény bűnsegédként történő elkövetésével gyanúsítják.

Az ügyészség korábban több helyszínen, köztük a III. kerületi önkormányzat épületében is kutatást és lefoglalást végzett. A gyanú szerint egy férfi – két, reklámtevékenységet folytató gazdasági társaság ügyvezetőjeként – cégei felhasználásával több mint százmillió forintot fizetett az alpolgármesternek azért, hogy hivatali helyzetét felhasználva közbenjárjon a reklámberendezések fennmaradásához, további reklámcélú használatához, illetve hasznosításához szükséges engedélyek és hozzájárulás megadása érdekében. A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében a reklámtevékenységet folytató cégek ügyvezetője fiktív szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A cégek a színlelt szerződésekben írt szolgáltatást a valóságban nem teljesítették.

Az ügy szereplőiről nem sokat tudni. Bár az óbudai önkormányzat a honlapján közzétette az ügyészség által lefoglalt cégek szerződéslistáit, ám a történtek ezek alapján is meglehetősen homályosak. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a lefoglalt iratok közt vannak a Pannon Park Forest Kft. szerződései is. A cég korábbi tulajdonosát március elején letartóztatták. A pal azt írja, Z. Zsolt ügye összefügg azzal a tavaly novemberi NAV-os bejelentéssel, amelyből kiderült, hogy a többi között egy ritka Ferrarit és egy Lamborghini Urust foglaltak le egy „számlagyár” felgöngyölítése során. Az egyik autó csomagtartójából 1,1 millió euró került elő.