A sokévi átlagot jóval meghaladó hőmérsékleti viszonyok miatt – az átlagosnál jelentősen csapadékosabb időjárás ellenére – a tél végére az elmúlt 20 év legkisebb hómennyisége halmozódott fel a Duna vízgyűjtőjén – áll az Országos Vízjelző Szolgálat tájékoztatójában. A dokumentum szerint ebből nem következik, hogy tavasszal nem alakul ki jelentős árhullám, de ennek esélye az átlagosnál mindenképpen alacsonyabbnak mondható. Arról, hogy ez mit jelenthet, a WWF szakértőjét kérdeztünk.
A Dunán idén tavasszal várható „lefolyási viszonyokról” adott ki tájékoztatót az Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálata. A dokumentum szerint az elmúlt téli időszak 4 hónapja alatt a Duna nagymarosi vízgyűjtő területén 376 millimétert, az átlagosnál 73 százalékkal több csapadékot mértek, aminek nagyjából kétharmada már novemberben és decemberben lehullott. A Duna vízgyűjtő területén a tavaly novembertől február végéig tartó időszakban az átlagosnál jóval enyhébb időjárás uralkodott, a havi középhőmérsékletek jórészt a sokévi közepes referenciaérték felett alakultak. A november átlag közeli, a december és a január nagyjából 1-2 fokkal átlag feletti, a február pedig 5-6 fokkal a sokévi átlagnál magasabb hőmérsékleti értékeket, rekordenyhe időjárást hozott.
A Duna nagymarosi vízgyűjtő területén a mai napig mögöttünk hagyott téli időszak folyamán felhalmozódott hóban lévő vízkészlet csekély mennyiségű, a sokéves minimum érték alatt maradt, annak nagyjából 80 százaléka. Az alacsony hóvízkészlet tél végi értéke természetesen csökkenti egy nagy dunai árhullám lehetőségét a tavaszi hóolvadáskor – állapítják meg a tájékoztató szerzői –, de nem zárja ki, hiszen hazánk területén bármely évszakban kialakulhat jelentős, árvízvédelmi szinteket meghaladó vízszintemelkedés, kizárólag folyékony csapadék hatására is. Vagy ahogy a vízügy a honlapján egyszerűbben megfogalmazza, a korábban említettekből „nem következik, hogy a tavasz során nem fog jelentős árhullám kialakulni, de ennek esélye az átlagosnál mindenképp alacsonyabbnak mondható”.
Arról, hogy ez mit jelenthet, Kajner Pétert, a WWF Magyarország Élő Folyók programjának szakértőjét kérdeztük. Mint mondta, a most látható változások beleillenek abba a képbe, amelyeket az éghajlatváltozással kapcsolatos modellek előrevetítenek hazánk vonatkozásában. A növekedő átlaghőmérséklet miatt a hegységekben a hó egyre kevésbé marad meg, az esővíz pedig hamarabb lefolyik. A tiszai részvízgyűjtőkön ezt súlyosbítják a hegyvidékeken végzett erdőirtások hatásai is: a hiányzó erdőtakaró szivacshatása nem érvényesül, a lehulló csapadék hamarabb lefut. Egyre inkább télen érkeznek komolyabb csapadékok és árvizek. Mivel kevesebb a hó, az olvadás által táplált tavaszi árvizek is ritkábbak, kevesebb vizet hoznak. A növekvő hőmérsékletek megnövelik a párolgást is, így a lehulló csapadék kevésbé tud hasznosulni.
A szakember szerint alkalmazkodnunk kell a változó csapadékmintázathoz, azaz fel kell készülni arra, hogy a téli csapadékkal és az árvizekkel érkező víztöbbletet visszatartsuk a tájakban, a talajban. Az, hogy a tavaszi csapadékok csökkennek, illetve eltolódnak a tél irányába, a mezőgazdaság szempontjából azért rossz hír, mert tavasszal indul a vegetáció, a növények növekedéséhez ekkor szükség lenne megfelelő mennyiségű vízre. Ahogy mondani szokták: májusi eső aranyat ér. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a decemberi meg a januári eső is aranyat ér – mondta Kajner Péter –, és ez a vízgazdálkodásban és a területhasználatban is szemléletváltást igényel. Fontos, hogy a belvizeket, árvizeket minél inkább tudjuk hasznosítani, betárazni, hiszen a talajvízszintek évtizedek óta csökkennek, illetve főként az ország keleti felén a folyókban lévő vízkészletek is csökkenő tendenciát mutatnak. Magyarország szárazodik, ez ellen gyorsan tennünk kell valamit. Kevesebb vízzel kell gazdálkodnunk, ami nem is „jókor” érkezik, ráadásul sokszor szélsőséges jelenségek (pl. erős viharok) kíséretében, ritkábbá válnak a csendes, áztató esők. A vízfelhasználásunkat is optimalizálni kell, figyelmeztet a szakember: az igényeket igazítani a fogyatkozó és szélsőséges időbeli, területi vízellátottsághoz. Teret kell nyerniük a víztakarékos megoldásoknak a gazdálkodásban, az iparban és a lakossági felhasználásban is.
