Elsodorták az állami szociális ellátórendszer érintett vezetőit a lapunk által feltárt visszaélésgyanús ügyek. A csúcshivatalnak számító Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) igazgatója, Benedek István Zsolt után újabb vezetők megbízatását vonták vissza. Felmentették például Verdó Györgyöt, az SZGYF Hajdú-Bihar megyei kirendeltségének igazgatóját, illetve egyes intézményvezetőket is – tudta meg a Magyar Hang. Ugyan az Emberi Erőforrások Minisztérium (Emmi), a főigazgatóság és az intézmények is hallgatnak a személyi változásokról, több távozó maga erősítette meg értesüléseinket.
Lapunkban az SZGYF Hajdú-Bihar megyei kirendeltségéhez tartozó intézmények ügyeivel foglalkoztunk részletesen. Írtunk vesztegetésgyanúba keveredett intézményvezetőkről, idősek eltűnt, költségvetési csalást felvető pénzének pótlásáról, rendszerszintű problémákról. Fontos, hogy bár a hajdú-bihari visszaélésgyanús ügyekről az erős, hierarchikus rendben működő főigazgatósághoz is eljutottak a bejelentések, és azokat vizsgálták is, de a személyi és büntetőjogi konzekvenciák elmaradtak.
A történtek inkább hasonlítottak a problémák szőnyeg alá söpréséhez. Ezt elégelte meg az SZGYF felett álló minisztérium. Több ügy megvizsgálása után tavaly a tárca tett feljelentést a hivatal működése miatt. E feljelentés alapján több szálon indult nyomozás: vesztegetés elfogadásának gyanúja és korrupciós bűncselekmény feljelentésének elmulasztása miatt is. Lapunk leleplező cikke alapján pedig költségvetési csalás miatt rendeltek el nyomozást az idősek eltűnt pénze ügyében.
A személyi következményekig hónapok teltek el, most azonban végigsöpört az állami szociális rendszer piramisán. A változások nem lentről felfelé, hanem fordítva, legfelül kezdődtek. Búcsúzik az SZGYF-től a főigazgató, Benedek István Zsolt. Az ő távozásáról az előző héten írtunk, miután értesülésünket megerősítette. A főigazgató azt közölte, hogy szeptember 16-áig marad hivatalában. Noha az SZGYF honlapján még ő szerepel főigazgatóként, elárulta, hogy a főigazgatói e-maileket már nem olvassa. Információink szerint a vezetői feladatokat jelenleg helyettese, Czibik Norbert látja el.
Az SZGYF-nek alárendelve működnek a megyei és fővárosi kirendeltségek. Verdó György a Hajdú-Bihar megyei kirendeltséget igazgatta, amelynek intézményeit érintően számos visszaélésgyanús ügyről írtunk. Verdó nevét azóta eltüntették az SZGYF honlapjáról, mint olvasható: a kirendeltségen „jelenleg nincs kinevezett vezető”. Verdó György érdeklődésünkre azt közölte, hogy jelenleg felmentését tölti.
Verdó egyébként két évtizede dolgozik a szociális szférában. A megyei intézményrendszer átszervezésekor előbb a megyei önkormányzat intézményeit összefogó központ igazgatója volt, majd az SZGYF létrehozása után a megyei kirendeltség igazgatójává nevezték ki. Irodája a megyei önkormányzat épületében működött. A felesége nevén két trafikkoncesszió szerepel. Az egyik – és egy lottózó – éppen a munkahelyével átellenben, a debreceni önkormányzat tulajdonában álló elegáns irodaházban működik. Mint megírtuk, a helyiségeket a többi bérlőhöz képest féláron kapja. Verdó György fontos szereplője (volt) a rendszernek más szempontból is. Erős fideszes kapcsolatai vannak: a doktori értekezését egy évfolyamon és ugyanannál az oktatónál szerezte, mint egy debreceni fideszes képviselő, ahogy Mező Barna is, aki az állami megrendeléseken gyarapodó Tömb 2002 Kft.-hez kötődik. A Tömb megrendelések garmadáját kapta az SZGYF-től, illetve Mező Barna maga is dolgozott fejlesztési igazgatóként a főigazgatóságnál.
Dohánybolt az inkubátorházban | Magyar HangFelmentették posztjáról Varga Mihálynét, a Bihari Egyesített Szociális Intézmény vezetőjét is – ezt telefonon erősítette meg. Mint megírtuk, a nőt 2018-ban sikerrel környékezte meg a Hartmann Rico Kft. üzletkötője: 1,35 millió forint értékben vett át tőle utalványokat. Ezt követően a Hartmann lett az intézmény legfőbb pelenkabeszállítója. Vargáné felelősségét a belső vizsgálat is megállapította. Ő megkeresésünkre azt mondta, hogy mindig az ellátottak érdekeit tartotta szem előtt.
A Debreceni Szociális Szolgáltató Központot érintően is több ügyről írtunk. Ennek vezetője, Ferencziné Kun Beáta készpénzt akart elfogadni egy maszek pelenkabeszállítótól, az állami támogatásból vették volna le a sápot. Más kérdés, hogy a pénzátadás végül elmaradt. Egy másik ügyben pedig Ferencziné intézkedett, hogy a költségvetésből pótolják a hajdúszoboszlói idősotthon lakóinak számlájáról eltűnt pénzt, költségvetési csalás gyanúját felvetve ezzel. Úgy tudjuk, az intézményvezetőt is felmentették tisztségéből, de ezt nem erősítette meg, a kérdéseinkre nem válaszolt. Telefonos érdeklődésünkre kérdésünk hallatán bontotta a vonalat. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy jelenleg az eddigi helyettese ír alá iratokat.
Feltáró cikkeink miatt az SZGYF és Ferencziné Kun Beáta összesen hat helyreigazítási eljárást indított lapunk ellen a bíróságon. Miután állításainkat igazoltuk, valamennyit elveszítették első fokon – kettő ezek közül már jogerős is lett. (Az ügyekben a Társaság a Szabadságjogokért és Nehéz-Posony Kata ügyvéd van segítségünkre). Ezen kívül Ferencziné és Verdó György a személyem ellen rágalmazás és becsületsértés miatt is eljárást indított. Benedek István Zsolt pedig személyiségi jogainak megsértése miatt 1 milliós sérelemdíjra perli lapunkat – az eljárást még a felmentéséről való értesítés előtt kezdeményezte.
A gyermekvédelemtől is dőlnek a megrendelések a panelben működő céghez | Magyar HangEnnek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/27. számában jelent meg július 3-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy digitálisan! És, hogy miről olvashat még a 27. számban? Itt megnézheti!