
Az Országos Előválasztási Bizottság 2021. augusztus 13-i ülésén nyilvántartásba vette Márki-Zay Pétert, a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltjét és Pálinkás Józsefet, az Új Világ Néppárt miniszterelnök-jelöltjét – olvasható az Előválasztás 2021 Facebook-oldalán.
Rajtuk kívül Dobrev Klára, Jakab Péter, Fekete-Győr András és Karácsony Gergely nevezését fogadta már el az Országos Előválasztási Bizottság, így összesen hat ellenzéki politikus szállhat ringbe a miniszterelnök-jelöltségért.
Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke a közösségi oldalán is megemlékezett erről. Mint írja, miniszterelnök-jelöltként és országgyűlési képviselőjelöltként is regisztráltatta magát hivatalosan az ellenzéki előválasztásra. A szükséges dokumentumok benyújtása mellett a minden jelölt számára előírt megbeszéléseken is részt vett kedden és pénteken.
A hódmezővásárhelyi polgármester a napokban már ismertette döntését, hogy melyik párt frakcióját erősítené: győzelme esetén a Pálinkás József-féle Új Világ Néppárt frakciójába, ha pedig az Új Világnak nem jönne össze a frakcióalakítás, akkor a Párbeszéd képviselőcsoportjába ülne be.
A Magyar Narancs hívta fel a figyelmet arra, hogy Pálinkás József, az Új Világ Néppárt debreceni egyéni körzetben induló elnöke a Jobbikot jelölte meg másodlagos befogadó frakcióként arra az esetre, ha saját pártjának nem lenne meg a frakcióalakításhoz szükséges öt képviselője, erről tanúskodik egyébként az Előválasztás 2021 Facebook-oldala is.