Jogalap nélkül nehéz lesz az újraszámlálás

Jogalap nélkül nehéz lesz az újraszámlálás

Szavazás Budapesten 2022. június 9-én (Fotó: Magyar Hang/Beliczay László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Vitézy Dávid már bejelentette, hogy a szavazatok újraszámlálását fogja kezdeményezni, és ezt Gulyás Gergely is szorgalmazná, a választási törvény szerint ugyanakkor csak jogsértés esetén van erre lehetőség. A Karácsony Gergellyel szemben 324 vokssal alulmaradt, a Fidesz által is támogatott jelölt egyelőre még nem nyújtott be fellebbezést az eredmény ellen.

Mostanáig nem érkezett fellebbezés a főpolgármester-választás eredményét megállapító határozattal szemben a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB) – tudatta lapunk érdeklődésére a testület.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, csütörtökig van lehetőség kezdeményezni, hogy a fővárosi szavazatokat számolják újra, Vitézy Dávid közlése szerint ezt meg is fogják tenni. Arra hivatkozott egyrészt, hogy 76-szor annyi érvénytelen szavazat született, mint amennyi a különbség a rá és Karácsony Gergelyre leadott voksok között, „egy demokráciában az a minimum, ha ezután a szavazatokat újraszámolják”. A regnáló főpolgármesterre 371 466-an szavaztak, míg kihívójára 371 142-en, a különbség tehát 324 voks. Érvénytelen szavazólap emellett 24 592 darab volt. Ez utóbbi magas számhoz hozzátartozik, hogy nem sokkal a választás napja előtt Magyar Péter azt mondta, hogy érvénytelenül fog szavazni a főpolgármesterre, majd vasárnap reggel is jelezte, hogy nem vette fel a főpolgármester-jelölti szavazólapot. Vitézy Dávid arra is hivatkozott, hogy „számos rendszerszintű visszásságról” kaptak visszajelzést, ezekről egyelőre részleteket nem árult el, csak annyit közölt, hogy be fogják mutatni azokat.

A Vitézy által emlegetett „számos rendszerszintű visszásság” azonban nem biztos, hogy elegendő lesz ahhoz, hogy elérje a voksok újraszámlálását. Mint az NVB tájékoztatásából kiderül, a választási törvény értelmében ugyanis csak a szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntésének törvénysértő voltára, vagy a szavazóköri eredmények összesítésére és a választási eredmény megállapítására vonatkozó szabályok megsértésére hivatkozva lehet fellebbezést benyújtani. Vagyis ha nem történt vélelmezhető törvénysértés vagy szabálysértés, nincs helye fellebbezésnek.

Közölték azt is, hogy a Fővárosi Választási Bizottság eredményt megállapító döntése ellen az NVB-hez nyújtható be fellebbezés a döntés meghozatalától számított 3 napon belül. E testületnek 3 nap, újraszámolás estén 6 nap áll rendelkezésre a jogorvoslati kérelmet elbírálni. Abban az esetben kerülhet sor újraszámlálásra, ha a benyújtott fellebbezés elbírálása csak ilyen módon lehetséges. Az NVB döntése ellen a Kúriához lehet bírósági felülvizsgálati kérelmet benyújtani, amely szervnek 8 napja van dönteni. Az újraszámoláshoz a választási bizottság vagy a bíróság a választási irodák tagjainak közreműködését veheti igénybe.

Az NVB a választási törvény alapján arról is tájékoztatott, érvénytelennek kell tekinteni azt a szavazólapot, amely nincs ellátva a hivatalos bélyegzőlenyomattal, a törvényben meghatározottnál több szavazatot tartalmaz, vagy nem tartalmaz érvényes szavazatot. Szintén érvénytelennek számít az a szavazat, amelyet nem érvényesen adtak le (a jelölt vagy lista neve melletti körben nincs két egymást metsző vonal) vagy kiesett jelöltre, listára adtak le. Több szavazatot tartalmazó szavazólap estén azt a szavazatot, amelyet kiesett jelöltre adtak le, nem kell figyelembe venni. Azokat a szavazólapokat tehát, ahol a kiesett jelölt mellett egy másik jelöltre is szavazatot adtak le, érvényesnek kell tekinteni.

Nemcsak Vitézy Dávid, hanem Gulyás Gergely is szükségesnek tartaná a főpolgármester-választási eredmény felülvizsgálatát. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn este a HírTV-ben úgy fogalmazott, legalább az érvénytelen szavazatokat újra kéne számolni. – Általában ilyenkor az eredmény már nem szokott változni. Tehát én túlzott reményeket nem táplálok, de a demokratikus legitimáció érdekében is egy ilyen szoros eredménynél helyes és indokolt – mondta az érvénytelen szavazatok felülvizsgálása kapcsán a miniszter.