Másfél nap után Áder János is megszólalt a háborúról
Ursula von der Leyen a négy visegrádi államot, a három balti államot, valamint Romániát és Bulgáriát tömörítő formáció, a Bukaresti Kilencek találkozóján a varsói elnöki palotában 2023. február 25-én (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Magyarország határozottan elítéli az Ukrajna elleni orosz támadást – jelentette ki Áder János köztársasági elnök a bukaresti kilencek államfői megbeszélésén pénteken Varsóban. A Köztársasági Elnöki Hivatal által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Áder János azt mondta: az Ukrajna elleni orosz támadás egyike a második világháború óta Európában látott legnagyobb katonai fellépéseknek, de 1956-ban Magyarország is kénytelen volt hasonlót elszenvedni.

– Egy különleges napon beszélünk, a kommunizmus áldozatainak magyarországi emléknapján, amely felidézi bennünk az akkori érzéseket és emlékeket. Ebben a kontextusban is átéljük mindazt, ami most Ukrajnát érte – fogalmazott. Mint mondta, magyar részről – hagyományos kapcsolataink révén – minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy józanságra és önmérsékletre sarkalljuk a moszkvai vezetést. Sajnos, nem járhattunk sikerrel, hiszen, mint az mostanra világossá vált, orosz részről egy előre eltervezett program végrehajtása zajlott, melyet a nemzetközi partnerek tudatos félrevezetése kísért.

Rendkívüli NATO-csúcs: Oroszország súlyos árat fog fizetni
Arató László

Rendkívüli NATO-csúcs: Oroszország súlyos árat fog fizetni

A vezetők felszólították Oroszországot, hogy „hagyja abba ezt az értelmetlen háborút”, és vonja ki minden erejét Ukrajnából.

– Ami pozíciónkat illeti, megerősítem, hogy Magyarország részese az EU és a NATO közös álláspontjának, és a maga számára a továbbiakban is ahhoz tartja magát. Határozottan elítéljük az orosz támadást, mely (...) több mint rossz: tragikus – szögezte le. Az államfő elmondása szerint egyetértenek azzal, hogy közösen egyértelmű jelzést kell küldeni: elítélik a putyini rendszer által eldöntött, majd végrehajtott, tehát nem a kijevi kormány által kiprovokált agressziót, és a vérontásért az Oroszországi Föderáció irányítóit tartják felelőseknek. – Az orosz támadást mi is a nemzetközi jog súlyos megsértésének és a Moszkva által eddig vállalt nemzetközi kötelezettségek megcsúfolásának tekintjük – közölte.

A köztársasági elnök beszámolója szerint abszurdnak és elfogadhatatlannak tartják azt a moszkvai érvelést, amely nem csupán Ukrajna határait, hanem annak állami létjogosultságát is megkérdőjelezi. Egy olyan országét, amely az ENSZ alapító tagja, s amellyel az orosz fél maga is egész sor kétoldalú szerződést kötött. – Amint azt eddig is tettük, csatlakozunk az EU-ban és a NATO-ban kialakuló konszenzushoz. Ez alkalommal is hozzájárulunk az Oroszország elleni szankciók meghozatalához, és azokat szigorúan érvényesíteni fogjuk – szögezte le. Ukrajna most azonnali és komoly politikai és humanitárius támogatásra szorul, és – mint ahogy eddig – ebből Magyarország is kiveszi majd a részét.

Lengyel elnök: terrorcselekmény Kijev bombázása, fegyvert kell szállítani az ukránoknak
Magyar Hang

Lengyel elnök: terrorcselekmény Kijev bombázása, fegyvert kell szállítani az ukránoknak

A nyugati segítség hiányában a háború hamarosan „más országok ajtaján is kopogtatni fog”. E szavakat a térségbeli országoknak másoknál jobban meg kell érteniük – mondta Andrej Duda.

Áder János kiemelte, hogy mélyen együttéreznek Ukrajna polgári lakosságával, amelynek most a háborúval járó összes szenvedést el kell viselnie. – Határainkat megnyitottuk az Ukrajnából távozni kényszerült békés polgárok előtt, őket könnyített és gyors eljárással befogadjuk, és igyekezünk gondoskodni róluk – mondta. Egyúttal jelezte, hogy a bukaresti kilencekkel arra szólítják fel Oroszországot, hogy haladéktalanul vessen véget az Ukrajna ellen indított agressziónak. Fontosnak tartják, hogy a NATO megtegye mindazokat az intézkedéseket, amelyek a szövetség valamennyi tagjának szavatolják a békét, a biztonságot és a katonai védelmet.

Andrzej Duda lengyel elnök azt mondta a csúcson, hogy „erőteljesebben kell támogatnunk Ukrajnát, különösen fegyverszállításokkal”.

A tanácskozást záró sajtóértekezleten Áder János úgy foglalta össze az ott elhangzott véleményeket: a résztvevők közül senki sem javasolta, hogy Ukrajnába NATO-katonákat kellene küldeni, a felszólalók többsége az eddigieknél szigorúbb Moszkvával szembeni szankciókra szólított fel, és mindnyájan egyetértettek abban, hogy a NATO nyilatkozataiban és lépéseiben egységre van szükség.

A köztársasági elnök összefoglalta a magyar álláspontot is, miszerint Magyarország „eddig, és ezután is mindent megtesz Ukrajna szuverenitása és területi egysége helyreállításáért”. Tekintettel lesz minden szövetségesi döntésre, betartja a szankciókat, és Ukrajnával szomszédos országként kész megfelelő ellátást biztosítani a Magyarországra érkező menekülteknek, szükség esetén a magyarországi kórházakban a sérült civilekről is gondoskodnak.

A varsói konzultáció tanúságot tett a csoport rendíthetetlen egységéről – fejezte be felszólalását Áder János.

A háborúról szóló folyamatos tudósításunkat ITT olvashatja el.

Botrány! A semmibe érkeznek a menekültek Tiszabecsnél
György Zsombor

Botrány! A semmibe érkeznek a menekültek Tiszabecsnél

Sem a magyar, sem az ukrán menekültek nem számíthatnak segítségre a határon.

(MTI)