Az operatív törzs pénteki tájékoztatóján Gál Kristóf elmondta, 19 esetben intézkedtek a rendőrök a kijárási korlátozások megszegése miatt, és 95 esetben intézkedtek a védelmi intézkedés szabályainak megszegése miatt. – Elenyésző a figyelmeztetések száma – hangsúlyozta. – A pénzbüntetések átlagértéke 22 ezer forint, ami egy nagy bevásárlásának összegével felel meg – tette hozzá. Elmondta, hogy egy renitenssel szemben testi kényszert kellett alkalmazni, mivel a férfi nem volt hajlandó maszkot felvenni egy tömegközlekedési eszközön.
Müller Cecília országos tiszti főorvos hangsúlyozta, az egész világ küzd a járvánnyal, de Európában emelkednek legjobban a fertőzés számai. A pénteki adatokat ismertetve elmondta, hogy 4709 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 99 625 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 103 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 2250 főre emelkedett, 23 213-an pedig már meggyógyultak.
Müller Cecília felhívta a figyelmet, hogy akinek alapbetegsége van, az tartsa karban magát, nehogy a koronavírus szövődményeket, vagy halált okozzon. A fiataloktól pedig azt kérte, kerüljék a zsúfolt helyeket és a bulikat a családjuk, az idősek védelme érdekében. – Exponenciálisan növekvő szakaszban van a járvány – fogalmazott a tiszti főorvos. – Az a célunk, hogy az egészségügyi ellátórendszer bírja a terhelést, van elég ágy, az ellátó személyzetre azonban óriási nyomás terhelődik – hangsúlyozta. – El kell laposítani a járványgörbét, ehhez pedig az kell, hogy csökkentsük a kontaktusok számát, és minden helyen, ahol nem tartható a másfél méteres távolság, maszkot kell viselni.
– Európában sok országban rendkívül magasra szöknek a számok, de számos adat nem hasonlítható össze, így a halálozásokhoz a különböző országok különböző adatokat rendelnek, de Magyarország mind a fertőzöttség, mind a halálozás tekintetében jól áll. Előbbiben az alsó harmadban vagyunk, utóbbiban pedig a középmezőnyben. „Előttünk jár” Belgium, Csehország, Franciaország és Spanyolország – mondta el Müller Cecília.
– A krónikus betegséggel küzdők számára fontos, hogy adassák be az influenzaoltást – mondta Müller Cecília, majd hozzátette, hogy nehézségekbe ütközik az influenzaoltás beszerzése, a jövő héten azonban újabb adagot terítenek. De itthon is működik oltóanyaggyár, így folyamatosan ki tudják elégíteni az igényeket – nyugtatott meg mindenkit a tiszti főorvos.
– Elérkezett az idő arra, hogy számítsunk rá, még jobban emelkedik majd a fertőzöttek és a kórházi ellátásra szorulók száma – mondta Müller Cecília. – Ezért a halasztható kórházi beavatkozásokat más időpontban végzik majd el. Az erről szóló határozat péntek délután jelenik majd meg. Mert bár minden rendelkezésre áll, a legrosszabb forgatókönyvre készülünk, ezért kell tovább bővíteni a kapacitást. Azokat az ellátásokat halasztják csak, amelyek kifejezetten halaszthatók. Nem tartóznak ezek közé a sürgős ellátások, és azok, amelyek halasztása egészségügyi kárt okozhat, például az onkológiai, illetve szív- és érrendszeri ellátások.
Kérdésre válaszolva Müller Cecília megismételte, itt az idő, hogy újabb kapacitásokat szabadítsanak fel. Hozzátette, az egészségügyi dolgozók fertőzöttségének aránya, „mindössze” 3,3 százalék. – Ez arról tanúskodik, hogy az egészségügyi dolgozók minden esetben hordják a védőfelszerelést – mondta, majd megköszönte az áldozatos munkájukat.