Orbán Viktor: Elképzelhetetlen Magyarországon a zsidó személyek nyílt zaklatása
Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala

– Az örökölt nyugati (gazdasági) versenyelőny csökken, mert Közép-Európa felzárkózik, és a 2020-as évek végére beáll az egyenlő versenyhelyzet, "addig is több önuralmat kérünk Schulz úrtól és elvbarátaitól – közölte Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a német szociáldemokrata párt volt elnökének, Martin Schulznak címzett válaszában. Ugyanakkor a kormányfő a magyar közéletben lassan két napja gyűrűző, Demeter Szilárd szavai okozta botrányra – mely szerint Soros György gázkamrája Európa, és amit később kénytelen volt visszavonni – nem reagált még egyelőre hétfőn délelőttig.

A budavári önkormányzat inkább szerződést bont a Petőfi Irodalmi Múzeummal Demeter Szilárd miatt
Hutter Marianna

A budavári önkormányzat inkább szerződést bont a Petőfi Irodalmi Múzeummal Demeter Szilárd miatt

V. Naszályi Márta szerint a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának írása nemcsak az áldozatok emlékét sértette meg, hanem minden jóérzésű magyar embert.

A magyar kormányfő szerint Martin Schulz éveken át támadta Magyarországot, mert megvédi határait, és nem fogad be bevándorlókat. – Pedig a két dolog közötti összefüggés nyilvánvaló – jegyezte meg.

Orbán Viktor az MTI-hez eljuttatott levélben arra reagált, hogy Martin Schulz a Deutschlandfunk rádióban a sajtó elnyomásával, antiszemitizmussal és haszonleséssel vádolta Magyarországot. Válaszában leszögezte: Martin Schulznak nincs igaza, mert állításával ellentétben a magyar sajtó szabadabb és sokszínűbb, mint a német. – Antiszemitizmus ügyben pedig elképzelhetetlen Magyarországon az, ami Németországban ma is megtörténhet, zsidó személyek nyílt zaklatása és bántalmazása – írta a miniszterelnök.

A kormányfő szerint Martin Schulz „legnagyobb lódítása” az uniós pénzalapokra vonatkozik. – Schulz és sok más német is úgy tesz, mintha ők pénzt adnának a szegényebb országoknak, és nettó befizetők lennének. Pedig éppen fordítva igaz: ők az egységes piacnak nevezett európai gazdasági rendszer nettó haszonélvezői. Az egységes piacon megtermelt profitjuk egy részét adják vissza a többi tagállamnak az Európai Unió költségvetésén keresztül, aminek nagyobbik része ismét náluk szokott kikötni – közölte. – Ez az európai gazdasági erőviszonyok realitása, és nekünk ezzel kell együtt élni – fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint „súlyos hipokrácia, ha egyes német politikusok azt várják tőlünk, hogy ezért még hálásak is legyünk”.

Orbán Viktor: Mi vagyunk a jogállamiság utcai harcosai
Magyar Hang

Orbán Viktor: Mi vagyunk a jogállamiság utcai harcosai

Hosszú interjút adott a magyar miniszterelnök a Die Zeitnak, ahol többek közt arról beszélt, Magyarország nem pénzt kap az uniótól, csak kompenzációt.

Kifejtette: Magyarország esetében az Európai Unió gazdagabb államai, élükön Németországgal, évente körülbelül 6 milliárd eurót visznek el különböző jogcímeken. Eközben Magyarország az unió költségvetéséből körülbelül évi 4 milliárd eurót kap – fűzte hozzá. – A helyzet világos. Németországnak nem pénzébe kerül Magyarország uniós tagsága, hanem Németország pénzt keres rajtunk – olvasható a miniszterelnök válaszában.

Ráadásul – mint fogalmazott – ez a német fölény nem a németek nagyobb szorgalmának vagy tudásának köszönhető. – Egyszerűen azért van így, mert Magyarország szovjet megszállás alatt élt, Németországnak pedig csak a harmada. Nyugat-Németország 45 évig tőkét halmozhatott fel, mialatt bennünket a szovjet-kommunisták folyamatosan kifosztottak – írta.

A magyar miniszterelnök hangsúlyozta: az örökölt nyugati versenyelőny csökken, mert Közép-Európa felzárkózik, és a 2020-as évek végére – részben az Európai Unió konvergenciapolitikájának köszönhetően – beáll az egyenlő versenyhelyzet. – Addig is több önuralmat kérünk Schulz úrtól és elvbarátaitól – tette hozzá.

(MTI / Magyar Hang)