
Május elsejétől szakorvoshiány miatt átmeneti ideig bezár a szolnoki Hetényi Géza Kórház húsz ágyas infektológiai, vagyis fertőzőbeteg osztálya. Mindez azt jelenti, hogy bizonytalan ideig Jász-Nagykun-Szolnok megye 380 ezer lakosa számára csak a megyeszékhelytől több órányira, Budapesten, vagy Debrecenben biztosított az ellátás.
Az intézmény kedden kiadott közleménye szerint – amelyet a Szoljon.hu megyei hírportál közölt – a Nemzeti Népegészségügyi Központ egy héttel ezelőtt hozott határozatot arról, hogy a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet, valamint a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház látja el május első napjától a szolnoki kórház fertőzőbetegeit. A beutalás a centrumokba a háziorvosoknak, és azoknak az intézmények a feladata, ahol a beteg jelentkezik.
A MOK lemondott a orvosbérek azonnali rendezéséről? | Magyar Hang
A Magyar Orvosi Kamara elnöke márciusban még azt monda lapunknak, a másfél milliós szakorvosi bér bevezetése nem tűr halogatást. A Népszava értesülései szerint ugyanakkor a mai kormányülésen már csak a kamara három év alatt megvalósítandó 850 ezres bérjavaslatáról van szó.
A szolnoki kórház már régóta súlyos orvoshiánnyal küzd, amit példáz, hogy az intézmény januárban 1,85 milliárd forint értékű közbeszerzést írt ki arra, hogy összesen 52 külsős orvost alkalmazzon a következő négy évben ügyeleti beosztásokra. Az intézménynek már ezen pályázati kiírást megelőző egy évben is több mint száz hasonló szerződése volt.
Kevés az ügyeletes háziorvos, bajban sok önkormányzat | Magyar Hang
Súlyos bajban a sürgősségi háziorvosi ellátás: már a néhány évvel ezelőtti óradíj duplájáért is nehezen találnak ügyeletet vállaló orvost az ezzel foglalkozó, önkormányzatokkal szerződő szakcégek. A költségeket az önkormányzatok nem mindenhol tudják vállalni. Hajdú-Bihar megye déli felén - az ország leghátrányosabb helyzetű térségeinek egyikében - az ügyeletet biztosító vállalkozás körzetek összevonásával próbál úrrá lenni a nehézségeken.