A 110 éve született Örkény István ihletésére könyvszekrénnyé alakít egy kiszolgált Margit körúti telefonfülkét a II. kerület. Az örkényi groteszk örökké velünk él: „minálunk semmin sem csodálkoznak, legföljebb azon, ami természetes”.
A körúton állt egy telefonfülke. Ajtaja sűrűn nyitódott-csukódott – így kezdődik Örkény István Ballada a költészet hatalmáról című egypercese. Egyszerűségében is lírai mélység rejtőzik a mondatokban, ahogy a novellában az egykor a városkép szerves részeként feltűnő fülkét is hatalmába keríti a költészet. Miután egy poéta bediktálta a telefonba verse utolsó négy sorát, amelyek nem nyerték el a feltárcsázott szerkesztő tetszését – „Írd át még egyszer, de sokkal derűsebben” –, és a művész távozott, a fülke különösen kezdett viselkedni. Előbb csak nem nyitott ajtót, majd jókora ütést mért a belépni igyekvőkre, végül fogta magát, és elindult: „Az emberek utánanéztek, de nem szóltak semmit; minálunk semmin sem csodálkoznak, legföljebb azon, ami természetes.” Keresztülvágott a városon, és Hűvösvölgy után, de még Nagykovácsin innen vadvirágos réten letelepedett. A kirándulók gyakran belépnek, és felveszik a kagylót. „A készülék azonban nem ad vonalat. Ehelyett négy verssor szólal meg a telefonkagylóban, olyan halkan, mintha hangfogós hegedűn… A bedobott pénzt a készülék nem adja vissza, de emiatt még senki sem tett panaszt.”
Állt egy másik telefonfülke is a körúton, funkcióját vesztve, magányosan. Ám ez sem marad sokáig kihasználatlan, a II. kerületi önkormányzat könyvszekrénnyé alakítja. – Városrészünk életét befolyásoló, fontos szerződést kötöttünk. Úgy tűnik, szezonja van a távközlési szerződések megkötésének, az önkormányzat is bevásárolt a Magyar Telekomnál. Egészen konkrétan egy Margit körúti telefonfülkét vett meg a II. kerület 40 ezer forint + áfáért – írta Facebook-oldalán, Őrsi Gergely polgármester augusztusban (a kormány Vodafone-felvásárlására is utalva).
A fülke új funkcióját új helyszínen töltheti be, erről később döntenek, de akárhová is kerül a piros kabin, a helyére biztosan fát ültetnek. – Javában zajlik ugyanis a Margit körút zöldítése, így lehetőségünk lesz a fülke helyére vagy ahhoz nagyon közel fát ültetni, és magából a telefonfülkéből pedig terveink szerint Örkény-könyvszekrényt fogunk készíteni – ígérte Őrsi Gergely.
Örkény István világát nem először idézik meg a II. kerületben, az áprilisi országgyűlési választásokat követően, az író születésének 110. évfordulója alkalmából a hátramaradt politikai plakátok helyére egy-egy egyperces novellát ragasztották ki. – Így Buda utcáin járva mindannyian elolvashatjuk egykori szomszédunk műveit, ezzel is kiszakadva a mindennapok rohanásából – írta a Facebookon a polgármester.
Az író viszonya a (politikai) propagandához alighanem előre legitimálta a választási üzenetek szépirodalommal történt cseréjét. Örkény István művészete egyszerre hátborzongató és kacagtató utazás a groteszk körül, írásai a valóság közmegegyezésre alapított tényeinek radikális felülvizsgálatát végzik, mindent és mindenkit megkérdőjeleznek. S hogy mi a groteszk? – „Szíveskedjék terpeszállásba állni, mélyen előrehajolni, s ebben a pozitúrában maradva, a két lába közt hátratekinteni: Köszönöm. Most nézzünk körül, adjunk számot a látottakról. (…) Keressünk most már vidámabb látványt. Ímhol egy temetés! Fölhulló hópelyhek közt, fölcsöpögő könnyek fátyolán át végignézhetjük, amint a sírásók két vastag kötélen fölbocsátják a koporsót. A munkatársak, ismerősök, közeli s távoli rokonok, továbbá az özvegy meg a három árva göröngyöt ragadnak, s elkezdik a koporsót hajigálni. (…) Milyen más érzés fölfelé hajigálni! A koporsót eltalálni mennyivel nehezebb! (…) De ha minden stimmel – kemény a rög, pontos a célzás, s telibe találja a deszkakoporsót –, megtapsolják a dobót, derűs lélekkel térnek haza, és sokáig emlegetik a nagy telitalálatot, a kedves halottat és ezt a mókás, pompásan sikerült szertartást, melyben nyoma sem volt a képmutatásnak, a tettetett gyásznak, a hazudott részvétnyilvánításnak.”
– A groteszk a XX. század válasza a XIX. századra (…) A múlt században az ember büszkén vallotta, hogy olyan világban él, amit minden ízében ért és meg tud magyarázni, s hogy olyan erkölcs jegyében telik az élete, amely idegen a bűntől, idegen az ocsmányságtól és aljasságtól, és idegen az ösztönök sötét erőitől. Ebben a nagy optimizmusban élt és virágzott az emberiség hosszú évszázadokon át – mondta egy interjúban Örkény, aki olyan közel került a XX. század lényegéhez, amilyen közel egyáltalán lehetséges volt. Jómódú nagypolgári családba született 1912-ben, apja patikus volt, az ő unszolására szerezte meg a gyógyszerész diplomát (később a vegyészmérnökit is).
Első írása a Szép Szóban jelent meg, 1937-ben. A harmincas évek végén bejárta Nyugat-Európát, Párizsban érte a második világháború kitörésének híre, az utolsó vonattal tért haza. 1942-ben behívott kapott, tartalékosként tiszti egyenruhában jelent meg, és csak a táborban derült ki számára, hogy zsidó származása miatt nem katonai, hanem munkaszolgálatra hívták be, a parancsnok azonnal kiköttette, és egyesével vagdosta le a gombokat a hófehér egyenruháról.
Egységét a Donhoz irányították, a fagy, az éhség és a betegségek a katonák számára is pokollá változtatták a frontot, a munkaszolgálatosok azonban még kegyetlenebb körülmények között léteztek. 1943-ban fogságba esett, a szovjet táborokból csak 1946-ban térhetett haza. – A fogság nyomorúsága nem a tér összezsugorodása. A fogság nem tér, hanem idő kérdése. Akiket megkérdeztem, azok egytől egyig az idő foglyai voltak. „Aláírnám jövő karácsonyt, csak biztosan tudnám, hogy hazamegyek” – mondja az is, aki bizton reméli, hogy két hét múlva hazamegy – írta a Lágerek népe című megrázó memoárban, ami fogságnaplóként és szociográfiaként legalább annyira erőteljes, mint szépirodalmi alkotásként.
A kiszolgáltatottság, a teljes megsemmisüléshez közeli élet tapasztalata a nagy történetek nagy igazságainak felbomlásához vezették Örkényt. A groteszk így az ő személyes válasza is lett, és nem csak a XIX. századra, hanem az ember létállapotára. Máshogy nem tekinthetünk erre a világra, csak terpeszállásban előre hajolva, a lábunk között hátratekintve. Így talán még találunk valami értelmet a teljes értelmetlenségben.
„A megdarált húst összedolgozzuk tojással, tejbe áztatott zsömlével, sóval, borssal, és forró zsírban vagy olajban húspogácsákat sütünk belőle. Figyelem! Nekünk, emlősöknek nem mellékes kérdés, hogy mi daráljuk-e a húst, vagy bennünket darálnak-e meg.” A Fasírt című egyperces receptje két mondatban foglalja össze a hétköznapi ügymenetben rejlő kataklizma lehetőségét, mozdulataink hiába idézik a normális működést, „nekünk, emlősöknek” a pusztulás ígéretére még egy fasírt készítése közben is gondolnunk kell. Vigaszunk pedig talán csak annyi lehet, hogy: „Mindnyájan a semmiből jövünk, és visszamegyünk a nagy büdös semmibe” – ahogy azt az Információ című novella portása válaszolja egy érdeklődőnek, aki a Montex irodájába szeretne eljutni. Mindegy, mit keresünk, a nagy büdös semmi előbb-utóbb ránk talál.
Miután részt vett az 1956-os eseményekben, hosszú hallgatásra ítélték, 1962-ben adták ki újra írásait, a hatvanas évek közepétől azonban egymás után jelentek meg a művei, a Jeruzsálem hercegnője, a Macskajáték, a Nászutasok a légypapíron, a Tóték, az Egyperces novellák, majd a Pisti a vérzivatarban. Örkény ekkor már harmadik feleségével, Radnóti Zsuzsával a Pasaréti úton élt (haláláig a II. kerület maradt az otthona). Első házasságának tragikomikus lezárultát őrzi a legenda, amely szerint a tartalékos tisztként a felesége váratlan válási szándéka miatt Erdélyből hazatért író elszánta magát, hogy megöli nejét és annak új szerelmét, unokahúga azonban mackósajtra cserélte a revolvert a pisztolytáskában, a megcsalt férj bosszúja így emberölés helyett gasztronómiai megszégyenüléssel zárult. Második felesége Nagy Angéla – F. Nagy Angéla néven később ismert gasztronómiai szerző –, akivel két gyermekük született, Angéla és Antal.
– Alapvető élményem a háború volt, és azok számára, akik a háborút megélték, a puszta tény, hogy a derült égből lecsaphat valami, ami robban és öl és gyilkol, olyan paradoxon, ami minden emberi realitással ellenkezik. Az emberi életösztön nyílt tagadása, nyílt szembeköpése volt ez, amit megpróbáltam a maga valóságában ábrázolni – fogalmazott egy beszélgetésben, majd hozzátette: „A groteszk egy valószínűtlenség valószínűsítése”. Akár még egy telefonfülke is elindulhat a körúton, csak néhány sornyi költészet szükségeltetik.
Sőt, akár még az is előfordulhat, hogy két fülke járja a várost a poézis nyomában. Közel tíz éve áll Remeteszőlősön, a Bodza ligetben egy sárga-zöld telefonfülke, ahol Örkény István egyperceseit hallgathatják meg az arra járók HegedÄs D. Géza, Mácsai Pál, Gados Béla, Gábos Katalin és Oberfrank Pál tolmácsolásában. Csak le kell akasztaniuk a kagylót.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/38. számában, annak is a Budai Hang mellékletében jelent meg szeptember 16-án.
