Különös érzés osztozni a Fidesz tévedésében, de az enyém legalább nem került súlyos százmilliókba. – Most úgy látszik, az ellenzéki előválasztás legfőbb kérdése, vagyis hogy ki legyen a közös miniszterelnök-jelölt, már a startvonalra állás pillanatában eldőlt – ezt találtam írni (Demokratikus charta újratöltve, Hang.hu, május 17.), miután Karácsony Gergely a találgatásoknak véget vetve bejelentette, elindul miniszterelnök-jelöltként az ellenzéki előválasztáson. Mások mellett a profin megszervezett és kivitelezett színre lépés, a támogatók széles köre és a nemzet újraegyesítéséről szóló programbeszéd győzött meg arról, hogy a főpolgármester a verseny nagy esélyese. Talán az is hatott rám, hogy a Fidesz vele számolt mint kihívóval. Gondoltam, vérprofik ezek, megmérték oda-vissza, és ez jött ki. Az állampárti propaganda az utolsó pillanatig azt sulykolta minden csatornán, minden hullámhosszon, azt üvöltötte megafonba, hogy Gyurcsány Ferenc embere Karácsony Gergely, a mérkőzés előre lejátszott.
Vannak a politikában olyan hangulati változások, amelyeket alig vagy csak késve tudnak követni a felmérések (ez történt például 1998 tavaszán, amikor a Fidesz csendben ráúszott a választás esélyesének gondolt MSZP-re). Márki-Zay Péter az esélytelenek nyugalmával vághatott neki az előválasztásnak, még a húszezer támogatói aláírás megszerzése is nehéz feladatnak látszott pártháttér nélkül. Mindenki alábecsülte ugyanakkor az országot gúzsba kötő Orbán-Gyurcsány pankráció meghaladása iránti vágyat, nem számolva azzal, milyen sokakban lobban fel a lelkesedés, ha feltűnik a színen egy új szereplő a maga új történetével. Ma a fideszes fellegvárat az ellenzéki pártok és civilek összefogásával a háta mögött kétszer is elfoglaló, az előválasztás második fordulójába nagy meglepetésre bejutó Márki-Zay Péter a legkisebb fiú a meséből, aki a kormányváltást óhajtó szavazóknak legutóbb 2018-ban keserű csalódást okozó ellenzéki pártelit kritikusa is egyben. Amit az összefogásról, a nemzet újraegyesítéséről mond, rímel Karácsony Gergely programjára, de lendületesebben, a (közel)múlt terhe nélkül meggyőzőbben tudja azt képviselni. Most már a főpolgármesterrel a háta mögött, a mozgalmába belépve, a balközép és a jobbközép népfrontos koalíciójának a zászlóvivőjeként.
A kétszereplősre szűkült miniszterelnök-jelölti verseny jótékony hatása, hogy felszínre hozta a gyurcsányista/antigyurcsányista törésvonalat, amit a DK és a Jobbik alkuja eltüntetett. Az ellenzéki választóközönség most eldöntheti, hogy a 2010 előtti kormányzást szegezi szembe a mai hatalomgyakorlással, vagy – Stop, Dobrev! Stop, Gyurcsány! – valami mást, valami újat. Elgondolkodtató és árulkodó, hogy a Jobbik és az LMP nem képes nyíltan állást foglalni. Kunhalmi Ágnes azt mondja, hogy az MSZP megosztott, a vezetés ezért nem teszi le egyik jelölt mellett sem a voksát. Értem én az óvatosságot: Gyurcsány Ferenc egyszer már szétszakította a szocialista pártot...
Márki-Zay Péter csillaga felfele ívelt az elmúlt hetekben, dinamikusan növelte a támogatói számát. És ledolgozta azt a versenyhátrányát is, hogy kevesebben ismerték eddig, mint a politikai elit csúcsragadozóit. Valóságos nyilatkozatzuhatagot önt a nyilvánosságra. Gondolatai gyakran meghökkentőek, provokatívak, tabudöntögetők; hirtelen nagyon sok minden rá lett írva arra a bizonyos üres, fehér lapra. Egy hét múlva tudni fogjuk, hogyan fogadja mindezt a választóközönség, s képes-e Dobrev Klárát legyőzve beteljesíteni azok reményét, akik benne látják a magyar politika megújulásának garanciáját.
Ezúttal nem követem el a hibát, hogy bármit is jósoljak.
