Miként képzeljük el Švejk kalandjait az I. világháború után? Mennyire viselkedett volna másként, mennyire ugyanúgy a történelem viszontagságai közepette? A Švejk 100 kötet tíz szerzője nem merészkedett kifejezetten bizonytalan területre, és nem tették felismerhetetlenné, a körülmények hatására változó alakká a derék kiskatonát. Inkább csak elhelyezték az eltérő szituációkban az együgyű, szerethető kutyapecért, aki olykor egyenesen ugyanazokat a kalandokat éli át, mint korábban. (Ez jellemző például Benedek Szabolcs II. világháborús novellájára is.)
Rögtön felismerhető a figura, legyen épp műkedvelő festő a szerbek uralta Kissárszegen (Végel László), esetleg lélekfejtő csehszlovák doktor az ötvenes években (Bánki Éva). Švejk ugyanolyan, egyszerre nyitott könyv és kiismerhetetlen szédelgő, saját hülyesége (na jó: bumfordisága) felől folyton kétségeket támasztó, mégis azonnal megkedvelhető, bizalmunkba fogadható karakter. Parti Nagy Lajos így fogalmaz önéletrajzi esszéjében: „Hašek az anekdoták Rubense, és egyszerű, passzionátus olvasóként zsigerileg élvezte ezt a gazdagságot. [Mármint a szerző/elbeszélő édesapja – szerk.] Másrészt Švejk rendíthetetlen kétértelműsége jól jött neki, különösebb kockázat vagy kényelmetlenség nélkül belelátta önmagát, mint hülyét, és önmagát, aki hülyét csinál a másik önmagából. Álmában, mint mindannyian, két macska volt és játszott egymással.” Aztán meg azt is írja: „Micimackó az első világháborúban.”
Valóban nem is tudunk elvonatkoztatni ettől az I. világháborútól, még akkor sem, amikor épp a kommunisták körül sertepertél hősünk, esetleg mikor Horthy Miklós képét kell sándorkirályosra megfesteni.
Akadnak krimibe forduló elbeszélések (Bánki Éva), máskor a korszak abszurditásából fakadó humor lesz az elsődleges (Benedek Szabolcs). A különbözőségek ellenére viszont, mint írtuk: Švejk örök.
Ez persze azt a csalóka képet is sugallhatja, hogy bármilyen szörnyűségek történtek, fordultak vérzivatarosabbra vagy békésebbre az idők, lehetséges volt ugyanúgy egyensúlyozni, megmaradni minden körülmények között önazonosnak. De nem kell ezen túl sokat bosszankodnunk, hiszen Švejk eleve afféle mesebeli figura, így továbbírása is csak épp olyan, mint mikor kedvenc animációs filmünkhöz újabb részek készülnek. Más volt, amikor például József Attila időskori verseit képzelték el a Már nem sajog kötet szerzői. Utóbbi esetben sokkal reálisabb lehet az, ha az életben maradó József Attilát nem a fiatalkori költő megöregített másának képzeljük el. Švejkhez ellenben viszonyulhatunk ugyanúgy, örülve neki, hogy nem hagyott magunkra akkor sem, amikor már tényleg minden reményünket elvesztettük.
Švejk 100. Egy derék katona kalandjai a világháború után (1921-2021), szerk.: Cserna-Szabó András és Fehér Renátó, Hévíz-CSER Kiadó, 2021, 3995 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/13. számában jelent meg, március 25-én.
