Hieronymus Bosch vásznai előtt állva elszörnyülködhetünk a pokol valóságossá tett fikcióinak ábrázolásán: a műalkotás megnyugtató fizikai távolságában lemerülhetünk valaki más lelkének legmélyebb bugyraiba, mintha csak horrorfilmet néznénk, tét nélkül. Ez a biztonságos borzongás szépen belesimul a kielégíthetetlen fogyasztási vágy és a véget nem érő szórakozás uralta társadalmunkba, hétszáz évvel Dante halála után látványossággá degradáltuk, és aprópénzre váltottuk a poklot. És így észre sem vesszük, hogy kitartó munkával újra felépítettük, ezúttal magunk körül. Ez a felismerés visszhangzik Sartre híres diagnózisában is: „A pokol – az a Többiek.” Albert Camus szintén a létezés rettenetéről ír: „Ráébredünk, hogy a lét hiábavaló, hogy egy minden cél és értelem nélküli világba taszítottak bennünket, s hogy idegenek vagyunk mind a világ, mind a többiek számára: ez a valódi pokol.”
Nem véletlen, hogy mindkét egzisztencialista filozófus-író felbukkan Sturcz János Dante Pokla ma című könyvében. A kiállításkatalógusból művészetelméleti esszékötetté és művészeti albummá nőtt kiadvány Baksai József, Gaál József és Szurcsik József festészetének, valamint a 2021-ben elhunyt Lovas Ilona egy installációjának bemutatásával keresi az utat Dante művétől a pokolból való kiemelkedés lehetőségei felé. A lét hiábavalóságát a lélek sötét oldalán tett utazást követő felülemelkedéssel vonja kétségbe, kettős tagadás helyett egyetlen határozott állítással: a pokoljárást követő megtisztulással.
Sturcz János művészettörténész, művészeti író, 2005 óta a Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészettörténeti Tanszékének vezetője, 2019 óta a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. – Az emberélet útjának „háromnegyedén”, amikor már nyilvánvalóan kevesebb van előre, mint hátra, értelmesebb vállalkozásnak tűnik „örök értékekkel” és restanciákkal, mint képzőművészeti életünk aktualitásaival tölteni a fogyó időt. Ezért kezdtem el újra olvasni többek között az Isteni színjátékot, s bíztam benne, hogy az évtizedekkel korábban végigrágott Pokol után végre feljutok a Purgatóriumon át a Paradicsom megnyugtató magaslatáig – írja az Előszóban a szerző. Ebből az irányból közelítve a kötethez, a művészeti megtisztulás személyes indíttatású műélvezetként is felfogható.
A téma és a szerkezet összjátékát látva pedig akár hommage-ként is olvashatjuk, parafrázisba rejtett tiszteletadásként Dante előtt. Ebben az értelmezésben Sturcz János fogja karon az olvasót, és vezeti végig a Pokol körein, ami esetünkben a megidézett művészek Dante munkájához kapcsolódó alkotásainak világát jelenti. Megismerjük a rút és az undor esztétikai kategóriáit, a pokol felfogásának változását, majd a négy alkotó munkásságának „infernális” és fel(ül)emel(ked)ő vonásait.
Látványos album született, amely Szurcsik József házfejű embereitől Gaál József megnyúzott szatírján át Baksa József hátborzongató Minótauruszáig térképezi fel a pokol aktuális jelentésrétegeit, hogy ezzel a tudással Szent Kristóf vállára nehezedve kelljen át a Sztüxön. Az utazást Lovas Ilona videóinstallációjának elemzése teszi teljessé (és elkerülhetetlenné): „A vizuális ima annak a belátását is hordozza, hogy a szétesésen, a poklon, az örök kárhozaton felülemelkedni az ember önmagában képtelen, szüksége van Isten segítségére, s ez az, amit Lovas imájában kér.”
Sturcz János: Dante Pokla ma. MMA Kiadó, 2022. 8200 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2022/45. számában jelent meg november 4-én.
