Ismert embereket kérdezünk, mit olvasnak, ezen a héten: Pelsőczy Réka színésznőt.
Mostanában az életközépválság, a kiégés, a környezetvédelem, szűkebben a zero waste, a fenntarthatóság, az értékeim felkutatása, kimondása és megőrzése foglalkoztat, olvasóként is olyan könyveket keresek, amelyek ezekre a témákra reflektálnak.
Már a koronavírus-járvány kitörése előtt is megfogalmazódott bennem, hogy a kifele élés helyett inkább befelé forduljak, felértékelődött a család, a szorosabb kapcsolataim ápolása, az ezekhez kapcsolódó kulturális élmények – a gasztronómia, a kiállítások, az építészet – keresése, a természet közelségének megélése. Amikor változásban vagyok, és nem találom még az új helyzetben a harmóniát, gyakran olvasok pszichológiai vagy motivációs könyveket, ilyenkor kapkodok fűhöz-fához, de igazából a nagy írókkal, költőkkel való foglalkozás az, ami megtart, és felemel.
A szorongató körülményekben felszabadító a régieket olvasni, az I. világháború utáni szerzőink interjúit, naplófeljegyzéseit. Revelatív volt számomra Thomas Mann, Szerb Antal, Nemes Nagy Ágnes, Örkény István élettörténete, megmutatták, hogyan lehet nehéz időkben embernek maradni, alkalmazkodni, tapasztalni, és a tapasztalatok által, ha nem halunk bele, valami új minőségbe lépni.
Az író, a művész semmiképp sem tudja kívül helyezni magát a világon, vagy a koron amiben él. Ha nem is direkt módon, de minden alkotáson átszűrődik az az idő, amelyben született. Beszélhetünk bármely művészeti ágról, az irodalomtól a zenén keresztül az építészetig. Az aki ezt tagadja, az homokba dugja a fejét, és nem művész, az alkotás pedig nem művészet hanem giccs, egy gipsz kertitörpe, ami szintén lehet lenyomata egy kornak, egy bizonyos fajta gondolkodásnak. Van erre példa bőven. Az a kérdés, hogy azok a szerzők, akik egy-egy társadalmi témát kutatnak, boncolgatnak, legyen az családon belüli erőszak, nőjogi harcok, pedofília, menekültkérdés, halál, a rákkal való küzdelem, konkrét esetek, vagy kutatómunka után megírt fiktív történetek, át tudnak e lépni abba a sávba amit irodalomnak nevezünk.
Legutóbb az AlkalMáté Truppról szóló interjúkötetet és a Borikönyvet olvastam. Fontos könyvek nagy tanulságokkal, felismerésekkel. Jó, hogy ismerem azokat, akikről szólnak, hogy ők a kortársaim. Mindkettő könyv lenyomata egy kornak, egy időszaknak, bekeretez valamit, ami eddig volt. Ez nekem mindig megrendítő. Most Szalay Ágnes Épp jókor, és Nick Trenton Ne agyald túl című, stresszcsökkentő kézikönyvét fogom olvasni, emellett Yotam Ottholengi Egyszerűen és Jeruzsálem című szakácskönyvét forgatom. És mindennap elolvasok egy mesét a Beatrix Potter által írt, és illusztrált, Dragomán György és Szabó T. Anna által fordított csodálatos mesekönyvből, a Nyúl Péter és barátai című gyűjteményből. Talán ebből is látszik, hogy most számomra a legfontosabb a nyugalmam visszaszerzése és a pihenés.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2022/30. számában jelent meg július 22-én.
