Bármennyire is szokványosnak, vagy egyenesen közhelyesnek tűnhet egy recenziót ilyesmivel indítani, mégsem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy Hartay Csaba költőként kezdte a pályáját. Amivel természetesen messze nincs egyedül: számos példa van a kortárs magyar irodalomban is arra, hogy valaki versekkel indult, majd prózával folytatta, sőt olykor véglegesen meg is ragadt azon a térfélen. Hartay is eleinte versekkel jelentkezett, közöttük néhány kimondottan emlékezetessel, például az Extraszisztolé című nekem ott van az all-time favoritjaim között. Aztán az utóbbi években versesköteteinek száma csökkent, prózaköteteié nőtt. Ezzel együtt sokáig a verseit éreztem erősebbnek.
Amiben, meglehet, egyfajta hiányérzet is közrejátszott, lévén, hogy Hartay a prózájában is folytatta alanyi költészetének hagyományait, és jobbára a gyerek-, illetve a kamaszkor, valamint a családi kötődések keserédes emlékeiről írt. (Talán nem túlzás azt mondani, hogy országosan akkor lett ismert, amikor Nem boci! címmel kötetbe rendezte a megélhetését jelentő munkahelyén – egy tehenészeten – szerzett benyomásaiból született kisprózáit. Nem mellesleg az akkortájt gyakran hangoztatott és valóban figyelemfelkeltő megfogalmazás szerint ő az első irodalmár, aki egyben aranykalászos gazda is.) Úgy tartja a fáma, hogy egy önreflektív regény mindenkiben benne van, ami azt sugallja, hogy nem könnyű olyan szöveget írni, amely valóban emlékezetes, és kitűnik a többi hasonló közül. Hartay Csaba is jó formai érzékkel írta meg a Szarvashoz közeli Nyúlzugban és környékén töltött korai éveit, ám az emlékek fölidézésén túl a tétet kevésbé érzékeltem ezekben a műveiben.
Új regényének viszont már a címe is úgy hangzik, mint egy pszichedelikus lemezé: Joe és Jen csodálatos utazása a gyilkolás terhe alatt. A két főszereplő eredetileg Józsi és Jenő, de átkeresztelik magukat, amikor elkezdődik a Tarantino, Vian, Hunter S. Thompson és drMáriás világát idéző szürreális kalandozásuk. Ami szokatlan módon mindjárt a regény elején elhelyezett csavar, elvégre az első oldalak nyomán azt hihetnénk, hogy sültrealista börtönsztorival lesz dolgunk, amelynek alapját – ihlető forrását – Bajtai András Az alkalom című, 2015-ös, egy gyilkosságot elmesélő és most Hartay regényének prológusát jelentő verse adja. A történet Tökölről, a fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézetéből indul, 1983-ban, és egy darabig Józsi és Jenő egymással feleselő monologizálását halljuk a börtönélettel kapcsolatban. Aztán hőseink – már ha lehet őket annak nevezni – hirtelen a mában találják magukat, és kezdetét veszi a fordulatokban és váratlan helyzetekben, illetve furcsa eseményekben nem szűkölködő utazásuk, amely során nemcsak a legkülönfélébb emberekkel ismerkednek meg, hanem rácsodálkoznak a múltból nézvést kétségkívül eszement, drogos víziónak tűnő, járvánnyal és számtalan irreális tényezővel sújtott világunkra is.
Hartay pikareszk regénye a kalandok számbavételén – és a korábbi prózái nyomán itt is tetten érhető, ugyanakkor a helyükön lévő (ön)életrajzi ihletésű elemeken – kívül példabeszédekben is bővelkedik. Fő- és mellékszereplői időnként hosszasan elmélkednek saját életük ürügyén a világ mibenlétén, aminek folyományaként olyan kijelentések hagyják el a szájukat, mint például „a szexualitás mindent megbocsát”, „örökké hétköznap van”, „minden gyilkosságból kihajt valami”, vagy hogy „a szabadságban több a szabály, mint a börtönben”. Joe és Jen nyelvhasználatán amúgy a börtönszleng és a retrójelenetek tekintetében lehetett volna csiszolni, mint ahogy a figurák eszmefuttatásai is időnként sörtől keserű kocsmai filozofálgatásnak tűnnek. Ezzel együtt ez egy mind irályában, mind tartalmában figyelemreméltó és valamilyen formában mindnyájunk életére reflektáló regény. A Nyúlzugon jócskán túlnövő road movie, amely olyan világban játszódik, ahol Joe és Jen nem tudják, de nem is kell eldönteniük, hogy Candide, avagy Don Quijote szeretnének-e inkább lenni.
Hartay Csaba: Joe és Jen csodálatos utazása a gyilkosság terhe alatt. Scolar Kiadó, Budapest, 2022. 176 oldal, 2990 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/41. számában jelent meg október 7-én.
