Stanislaw Lem megtestesítette a vasfüggöny mögött élő tudományos-fantasztikus írókat egyszerre skatulyába záró és felszabadító, úgynevezett „sci-fi gettót”. A kommunizmus cenzorai és kritikusai a sci-fi irodalommal nem sokat törődtek, azt „ifjúsági”, illetve ponyva műfajnak degradálták, nem tartották méltónak a betiltásra sem. Ezzel párhuzamosan a kanonizált irodalom magas intézményeibe sem engedték be a sci-fi-írókat, egyszerűen a sci-fi és a szépirodalom egymással inkompatibilis fogalomnak számított a kor irodalmi elitjének szemében.
Ez valószínűleg sok sci-fi-írót bántott, hiszen az ember, akár bevallja, akár nem, vágyik a szaktársai elismerésére. Másrészt viszont szinte felülmúlhatatlan szabadságot adott a tudományos-fantasztikus szerzők kezébe. Persze hiba, ha minden háború utáni sci-fiben rendszerkritikát, sorok közé bújtatott lázadást látunk, ugyanakkor vannak művek, amelyekben nyilvánvaló ez az írói szándék.
Stanislaw Lemnek nem volt szüksége arra, hogy nyugaton kommunistaellenes szabadságharcos íróként ünnepeljék, mert műveinek szépirodalmi értéke a politikai kontextus nélkül is nyilvánvaló volt. Igaz ez futurisztikus, technikacentrikus „hard sci-fijeire” és inkább fantasztikus meséire is, amelyekben nem a technika a fontos, sokkal inkább az emberi (pontosabban általában inkább robot-) természet, illetve a filozófiai és morális dilemmák. A Kiberiáda, amely most újra megjelent a Móra gondozásában, a robotok benépesítette fantasztikus – sőt varázslatos – univerzumokba vezet minket. A magyar kiadás két novellagyűjtemény (az Amit a robotok mesélnek, illetve az eredeti Kiberiáda) egyesítéséből válogat írásokat.
A Kiberiáda két robotfeltaláló, Trurl és Klapanciusz utazásait meséli el. Az utazás során a legkülönfélébb szerzetekkel találkoznak, akik csodatévő gépek építésével bízzák meg őket. Az Amiről a robotok mesélnek címéhez illően tündérmeséket tartalmaz. De itt a szereplők legtöbbször robotok: robotkirálylányok, robotkirályok és robotlovagok, akik robotboszorkányokkal és effélékkel harcolnak, egymásba szeretnek, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.
Lem műveinek számos rétegét fedezhetjük fel a groteszktől a társadalomkritikai szálon keresztül az iróniáig, az önmagukban is izgalmas kalandokig és a nyelvi humorig. Szerencsés körülmény, hogy írói nagysága összevethető népszerűségével. A múlt század hatvanas–hetvenes éveiben Lem volt talán a nyugaton legolvasottabb keleti tömbben élő író. Nyugati ismertségét is a sci-fi lesajnáltsága tette lehetővé. Műveit ötven nyelvre fordították le, és 43 millió példányban adták el. Sőt, a hetvenes években az összes sci-fi-író közül is a legnépszerűbb lehetett. Lem népszerűsége Lengyelországban máig töretlen. 2006-os halála óta 1,5 millió kötetét vásárolták meg, amivel a jelenkori bestseller írókkal tartja a versenyt. Semmi kétség: Lem klasszikus és az is marad.
Minthogy Lem művei, így a Kiberiáda is telis-tele vannak nyelvi játékokkal, szóviccekkel, alliterációkkal, versekkel, hatalmas alkotás maga a fordítás is. Ezért semmiképpen sem szabad kihagyni a mű méltatásából Murányi Beatrixet, a XX. századi műfordítás nagy alakját, akinek a legtöbb Lem-írás magyar kiadását köszönhetjük. Murányi Beatrix tehetségének bizonyságául álljon itt egy vers Trurl és Klapanciusz hét utazása közül az első pótutazásból (az Eletrubadúrból): Kóbor kaffer kószál királylány kertjében. / Királylány kacéran kacsint kéjvágyó kedvében. / Kapj karodba, kaffer! Király kinéz, kiált: / Katonák! Kürtszó, kivégzés. Királylány kacag kuszán. / Kegyetlen kor! Kicsapongó, koronás kurtizán!
Stanislaw Lem: Kiberiáda. Ford.: Murányi Beatrix. Móra Könyvkiadó, 2021. 3499 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/44. számában jelent meg, október 29-én.
