
Az orosz magánhaderő, a Wagner-csoport puccsa után Belaruszba telepített zsoldosok migránsoknak adhatják ki magukat, hogy beszivárogjanak az EU-ba – jelentette ki Mateusz Morawiecki. A lengyel miniszterelnök szombaton arra is figyelmeztetett, hogy a Jevgenyij Prigozsonhoz kötődő csoport elősegítheti a Belaruszból érkező illegális migrációt is, amire Lengyelország „hibrid hadviselésként” tekint.
A lengyel kormányfő szerint mintegy száz Wagner-zsoldos vonult be Grodno városának közelében, a lengyel és a litván határ közelébe.
A Wagner egységek egy része Belaruszba költözött a júniusban Oroszországban kitört, Prigozsin által fémjelzett rövid lázadás megszüntetéséről szóló megállapodás értelmében. Varsó azóta azt állítja, a Wagner belaruszi jelenlétét potenciális fenyegetésnek tekinti, és igyekszik megerősíteni haderejének keleti szárnyát. Alekszandr Lukasenko belarusz diktátor – aki Putyin és Prigozsin között közvetített – korábban tagadta, hogy migránsválságot provokálna Európában azzal, hogy az uniós országokkal közös határaihoz csalogatná az oda illegálisan bevándorolni akarókat.
Morawiecki szerint ugyanakkor a Wagner-csoport úgy száz tagja Belarusz északnyugati részére, a Suwalki rés közelébe költözött. A Lengyelország és az EU-tag Litvánia közötti 95 kilométeres határszakasz az orosz Kalinyingrádi exklávét és Belaruszt választja el egymástól.
A BBC által is idézett lengyel kormányfő szerint a Wagner-zsoldosok belarusz határőröknek adhatják ki magukat, hogy segítsenek a migránsoknak átjutni az EU-ba, vagy akár maguk is migránsnak adhatják ki magukat, hogy bejussanak a blokkba. „Most a helyzet még veszélyesebbé válik” – közölte Morawiecki egy sajtótájékoztatón a dél-lengyelországi Gliwicében található fegyvergyárban tett látogatásakor. Múlt héten egyébként Lukasenka még azt állította, a Wagner embereit országa középső részén tartja. Közben Putyinnal azon viccelődött, hogy: „Azt kérik, hogy hadd menjenek nyugatra... Varsóba kirándulni...”
Morawiecki szerint az idei évben 16 ezer illegális határátlépési kísérlet történt Belaruszból Lengyelország irányába. Az EU határellenőrzésekben illetékes ügynöksége, a Frontex 2312 illegális határátlépést regisztrált január és június vége között. Lengyelország és Litvánia egyarát határkerítést emelt a Belrusz határnál, hogy így próbálják meg lassítani a keletről érkező illegális határátlépőket.
A Prigozsin-lázadás lehetséges következményeiről, illetve Oroszországról a Reptér című külpolitikai műsorunkban is beszélgettünk Kaiser Ferenccel, az NKE docensével. Az adást alább teljes egészében meghallgathatják: