Orbán és Putyin a béke követeinek szerepében tetszelgett Moszkvában

Orbán és Putyin a béke követeinek szerepében tetszelgett Moszkvában

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Vlagyimir Putyin orosz elnök a tárgyalásuk után tartott moszkvai sajtótájékoztatón 2024. július 5-én. (MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Vlagyimir Putyin szerint az ukrajnai béke egyik alapfeltétele, hogy Kijev kivonuljon abból a négy megyéből, melyet Oroszország a sajátjának kiáltott ki, ám elfoglalni a mai napig sem volt képes – ez hangzott el az Orbán-Putyin találkozó után megrendezett sajtótájékoztatón.

A találkozóra a magyar miniszterelnök akkor utazott ki, amikor Magyarország az unió soros elnöke, ám a közösség több vezetője is kijelentette már korábban, hogy Orbán Viktor nem kapott felhatalmazást arra, hogy az unió nevében tárgyaljon Moszkvával. Az orosz elnök ennek ellenére a magyar soros elnökséget a nap folyamán több alkalommal is arra használta fel, hogy azt a látszatot keltse, valójában az Európai Unió képviselőjével tárgyal. A hvg.hu értesülése szerint a két vezető az Oroszország és az Európai Unió közötti kapcsolatokat is megvitatta, amelyek az orosz elnök szerint mélyponton vannak jelenleg. Hálás Orbánnak, amiért ellátogatott Moszkvába, és ezt a párbeszéd megnyitására tett kísérletként értékeli.

Orbán elmondta, hogy tizennegyedik alkalommal jár Oroszországban, ám ez a mostani attól különleges, hogy háborús időben történik, miközben Európa számára most a béke a legfontosabb. Orbán közölte ismét, hogy ő békemisszión jár most Moszkvában.

– A háború most már megtöri a gazdasági teljesítőképességünket, és a versenyképességünknek is árt – jelentette ki Orbán a hvg.hu tudósítása szerint. – Az elmúlt két és fél évben megtanultuk, hogy dialógus és diplomáciai csatornák nélkül nem lehet elérni a békét. A béke nem magától lesz, azért dolgozni kell, ennek a módozatait tárgyaltam meg az elnök úrral – mondta a magyar kormányfő.

Mit gondol Putyin a béketervekről, a tűzszünet és a béketárgyalások viszonyáról, az előbbi megelőzheti-e az utóbbit, illetve mik Putyin elképzelései a háború utáni európai biztonsági rendszerről – sorolta Orbán a pontokat, amikben kíváncsi volt az orosz elnök véleményére. Azt viszont nem tartotta fontosnak közölni a közvéleménnyel, hogy az orosz elnök ezekre mit válaszolt.

A Népszava szerint Vlagyimir Putyin annyit elárult, hogy Orbán Viktor beszámolt neki a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott keddi kijevi találkozója konklúzióiról. Ami Oroszországot illeti, nyitott a diplomáciai tárgyalásokra, de a másik fél részéről azt hallja, hogy nincs szándék a kérdés megoldására – jelentette ki az orosz elnök, hozzátéve, „Ukrajna szponzorai” folytatják a kelet-európai ország kihasználását és áldozatot csinálnak belőle. A kijevi vezetés szerinte azért sem akarja a harcok leállítását, mert ebben az esetben vissza kell vonni a hadiállapotot, ha pedig visszavonják, akkor választásokat kell tartani, amelyet nem sikerült időben megtartaniuk. A most hatalmon lévő ukrán vezetők a jövendőbeli választást Vlagyimir Putyin szerint bizonyosan elveszítenék.

Az esetleges rendezési javaslatokról szólva az orosz vezető azt mondta, nem egyszerű tűzszünetre van szükség, amelyet szerinte Ukrajna arra használ majd, hogy átcsoportosítsa erőit és helyrehozza a helyzetét. Megismételte, hogy a konfliktus teljes és végleges lezárásának feltétele, hogy Donyeck, Luhanszk, Herszon és Zaporizzsja megyéből Ukrajnának ki kell vonnia az egységeit. Más feltételei is vannak, de ezek a további, részletesek tárgyalások alkalmával dőlnek majd el.

Újságírói kérdésre, miként reagált Zelenszkij a békejavaslataira, Orbán azt válaszolta, hogy ezt elmondta Putyinnak, majd nevetgélve elhagyták a termet.

A találkozó után Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő a Rosszija 1 tévécsatornának arról beszélt, hogy nagyra értékelik Orbánnak ezt a szilárd, világos és következetes irányvonalát, amely azt célozza, hogy megpróbálja összevetni a két fél álláspontját. Az MTI híradása szerint Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója ugyancsak a Rosszija 1 televíziónak azt mondta, hogy Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin „jól ismeri egymást”, és ezért a Kremlben pénteken „őszinte megbeszélést folytatott minden éles kérdésről”, elsősorban az ukrán válsággal kapcsolatban, és érintették a kétoldalú kapcsolatokat is. A tárgyalások légkörét jónak minősítette. Usakov szerint az orosz fél Orbán Viktor jogkörét a moszkvai útja során magyar miniszterelnökként értelmezi, „de senki nem vonta meg tőle az EU-tanács elnöki jogkörét”.

Igaz, valóban nem vonták meg Orbántól ezt a jogkört, de a moszkvai látogatására az uniós országok számos vezetője reagált. Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője arról beszélt, hogy az Oroszország Ukrajna elleni háborújával kapcsolatos uniós álláspontot a tagállami vezetőkből álló Európai Tanács számos következtetése tükrözi. Ez az álláspont pedig kizárja az EU és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti hivatalos kapcsolatfelvételt. A magyar miniszterelnök tehát semmilyen formában nem képviseli az EU-t. A magyar kormányfő moszkvai látogatására kizárólag a magyar-orosz kétoldalú kapcsolatok keretében kerül sor – emelte ki. Érdemes emlékeztetni arra is, hogy Putyin elnök ellen elfogatóparancsot adott ki a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) gyermekek Ukrajnából Oroszországba történő erőszakos deportálásában játszott szerepe és háborús bűnök elkövetésének gyanúja miatt – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője a távirati iroda tudósítása szerint.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a közösségi oldalára feltöltött üzenetében azt írta: „a megalkuvás (appeasement) nem állítja meg Putyint”. Csak az egység és az elszántság nyitja meg az utat egy átfogó, igazságos és tartós béke felé Ukrajnában – húzta alá.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke üzenetében kijelentette: az EU soros elnökségének nincs felhatalmazása arra, hogy az EU nevében kapcsolatba lépjen Oroszországgal. Az Európai Tanács egyértelmű a tekintetben, hogy Oroszország az agresszor és Ukrajna az áldozat. Ukrajnáról semmilyen megbeszélés nem jöhet létre Ukrajna nélkül – szögezte le.

„Nem hiszem, hogy alkalmas lenne az idő oroszországi látogatásra, de mindenki azt tesz, amit akar” – reagált a magyar kormányfő moszkvai útjára Antonio Tajani olasz miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter. Pártja, a Hajrá Olaszország! sajtótájékoztatóján ő is azt hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökeként (nem pedig az EU soros elnökeként ment Moszkvába. „Az Európai Unió a béke pártján áll, de nem a Putyin előtti kapitulációén. Béke kell, nem megadás. Putyin javaslata a háború befejezésére csak színjáték. Üdvözüljük a párbeszédet és a vitákat, de folytatjuk Ukrajna támogatását” – mondta az olasz politikus az ANSA hírügynökség jelentése szerint.

„Az Európai Unió üzenete világos, elítéljük Oroszország agresszióját, Ukrajna számíthat a szolidaritásunkra” – hangoztatta a német kancellár Berlinben. Olaf Scholz szerint Vlagyimir Putyin „nem számíthat arra, hogy csökken a szolidaritás és a támogatás, akár azért, mert egyes országok költségvetési problámákkal küzdenek, akár azért, mert talán nem mindenütt van meg a politikai akarat”. A német kormányfő is hangsúlyozta, hogy nem a soros elnöki tisztet betöltő ország vezetője, hanem Charles Michel, az Európai Tanács elnöke hivatott ellátni az EU külpolitikai képviseletét.