A holttest másfél hónap után előkerült, a bűntény azonban a mai napig megoldatlan
42 nap sötétség

Két szélsőség között ingadozik mostanában a Netflix online tartalomszolgáltató, vagy rekordhalmozó bombasikereket mutat be, vagy nézhetetlen gagyit. A futószalag logikája nem igazán kedvez a valódi értékeknek, ráadásul a legnépszerűbb programokat ajánlgató algoritmus sem segíti a közönséget abban, hogy rejtett kincsekre találjon. Kitartó böngészéssel és jó adag szerencsével mégis ráakadhatunk azokra a produkciókra, amelyekért valóban érdemes előfizetni a Netflixre. Így bukkantam a 42 nap sötétség (42 días en la oscuridad) című chilei minisorozatra is. A dél-amerikai ország elmúlt évtizedeinek egyik legfelkavaróbb bűntényét feldolgozó széria valódi gyöngyszem: úgy beszéli el hat részben egy szörnyű gyilkosság történetét, hogy messze elkerüli a valós történeten alapuló krimik szenzációhajhász narratíváját, és fájdalmas őszinteséggel mutatja be az ember felmérhetetlen fájdalmát. Gyanúsnak tűnhet mindez egy kritikában, de ebben a sorozatban tényleg minden jelenet, minden egyes képkocka a helyén van.

Viviane Haeger 2010. június 29-én tűnt el a Chile déli részén fekvő Puerto Varas városának előkelő részén – egy tóparti, zárt luxuslakóparkban – található otthonából. A kétgyerekes anya társadalmi státusza és az eltűnés körülményei miatt az eset országszerte a figyelem középpontjába került. A család a helyi közösség támogatásával kiterjedt kutatásba kezdett a környéken, eredménytelenül. Negyvenkét nap után a férje talált rá a nőre a saját házuk egy rejtett helyiségében, holtan. Miután különös szagot érzett az emeleten, átkutatta a padlást, és ekkor fedezte fel a magzati pózban fekvő, oszlásnak indult holttestet – vallotta a férfi a nyomozóknak.

Valódi feloldozásra most sem számíthat Svédország
Ficsor Benedek

Valódi feloldozásra most sem számíthat Svédország

A valószínűtlen gyilkos az évtizedekig nyújtott tanácstalan gyászra is reflektál azzal, hogy megpróbálja feltárni Olof Palme feltételezett gyilkosának életét.

Az ellentmondásos halottkémi jelentések – eleinte öngyilkosságként kezelték, majd mérgezést állapítottak meg, végül már gyilkosságról írtak –, és a férj egyre gyanúsabb viselkedése miatt az elhunytat családon belüli erőszak áldozataként kezdték el emlegetni, bizonyítani azonban nem sikerült a gyilkosságot. Chile lassan elfeledkezett az ügyről, amikor 2015 decemberében egy ácsként dolgozó férfi bevallotta, hogy ő ölte meg Viviane Haegert, méghozzá a férj megbízásából.

Megoldódni látszott az ügy, csakhogy a férj, Jaime Anguita természetesen mindent tagadott, a nyomozóknak pedig nem sikerült megdönthetetlen bizonyítékot találniuk a bérgyilkosságra, így az elkövető börtönbe került, a korábban vizsgálati fogságba helyezett Anguita azonban szabadon távozhatott. A férfi később közel egymilliárd forintnyi pesót követelt az államtól a nyomozás és a bírósági eljárás során átéltek kompenzációjaként.

A sorozat készítői csupán a szereplők neveit változtatták meg, a helyszín és a történések megfelelnek a valóságnak. Mivel a férjet felmentette a bíróság, a szériában sem kívánják elítélni, csupán kérdéseket tesznek fel, azt viszont kifogástalanul. Mindeközben az ideológiai pozíciójukat sem titkolják: Chilében rengeteg nő esik gyilkosság áldozatául, ez ellen pedig mindenkinek fel kell emelnie a szavát.

Ezt azonban nem hangsúlyozzák túl, a család gyásza kerül a fókuszba. Hogyan dolgozzák fel Viviane (a sorozatban Verónica Montes) elvesztését a gyermekei, miként viseli a nő halálát a férj, és mit csinálnak az áldozat testvérei, akik az első pillanattól kezdve biztosak benne, hogy a gyilkosságot Jaime Anguita (Mario Medina néven) tervelte ki? Felbukkan egy korábbi ügyei miatt rossz hírű ügyvéd is, aki minden tudását latba veti, hogy segítsen Verónica megtört nővérének a férj elleni küzdelemben, a nyomozás során elkövetett hibák és a társadalmi rangot a bizonyítékok elé helyező bíróság azonban minden erőfeszítésük ellenére sem nekik ad igazat.

A legapróbb rezdülésekre érzékeny, lírai ábrázolásmód, a lassú, kimért elbeszélés, a nagyszerű színészi játék és az ítélkezés hiánya teszi különlegessé a 42 nap sötétséget, amely úgy alkot fikciót a valós történetből, hogy a konkrét esetet a szenvedés általános érvényű példabeszédévé teszi. A holttest másfél hónap után előkerült, a bűntény azonban a mai napig megoldatlan, és talán sosem sikerül igazságot szolgáltatni Viviane Haegernek. A sötétség örökké tart.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2022/31. számában jelent meg július 29-én.