Kilencvenéves volt az Arcélek, útszélek rendezője.
Kultúra
A Haida nép dialektusait akarják ezzel megmenteni.
Királlyá választása után hat évig küzdött azért, hogy a Szent Koronát visszaszerezze. 555 éve tartották meg Hunyadi Mátyás koronázási ceremóniáját.
Összesen százhúsz hangszerétől válik meg a Pink Floyd legendás zenésze.
Shakespeare legvéresebb, ám kevéssé ismert drámáját, a Titus Andronicust Pálfi György vitte színre Szombathelyen.
Jövőre elkészül a Lónyay–Hatvany-villa felújítása, amely egykor miniszterelnököt buktatott, és erotikus botrányképet is rejtett. Most egy MNB-alapítványé.
Három filmet néztünk a Frankofón Filmnapokon és megállapítottuk: a franciáknak mostanság az tesz jót, ha komolyan veszik magukat.
Kerekes Vica színésznővel az Apró mesékről, cseh és szlovák sikereiről, a metoo-ról és a felvidéki magyarok helyzetéről is beszélgettünk. Interjú.
A Berlinalén bemutatkozó magyar animációkkal tér vissza idén március 25. és 31. között a Friss Hús Rövidfilmfesztivál.
Száz éve hozta létre fasiszta mozgalmát Benito Mussolini, aki előtte volt anyaszomorító tanító-növendék, meggyőződéses marxista és brit ügynök is.
„Az ember boldogságra születik.” Hetvenhat éves Kiss Benedek.
Mire Budapest felébredt, az Astoria szállóban és a svábhegyi Majesticben berendezkedő Gestapo már számos náciellenes politikust és közéleti személyiséget fogságba vetett.
Az Örkény stúdiószínpadán látható A lélek legszebb éjszakája jól hozza vissza Jászberényi Sándor novelláskötetének hangulatát.
A Kölcsönlakás két szereplőjével, Balla Eszterrel és Martinovics Dorinával beszélgettünk.
Több nyelven beszélt, számos európai udvarba bejáratos volt, megbízatásai miatt sokat utazott. Nem épp ilyen egy eszményi kém? Peter Paul Rubenst festőként ismerjük, ám annál jóval több volt.