L. Simon László szerencsés ember. Amikor július 31-vel a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) élére helyezték, nem kellett az elvárásokkal és a szakmai kihívásokkal törődnie, a szerepe annyira nyilvánvalónak tűnt: politikai kinevezettként a kormánypropagandának kell helyet csinálnia. Ha efelől bárkinek mégis kétsége lett volna, a Meggyalázott demokrácia című kültéri plakátkiállítás, illetve annak megnyitóján elhangzottak végleg egyértelművé tették, hogy miért bízták meg a nemzeti kultúra szimbolikus tereként működő intézmény vezetésével a korábbi államtitkárt és József Attila-díjas költőt.
Az október 22-től látható tárlat a 2006. október 23-i eseményeknek, a rendőri erőszak áldozatainak állít emléket – a szervezők szerint. A múzeum kerítésén elhelyezett, nem túl jó minőségű nagyításban szereplő fotókból összeálló kiállítás azonban az Elkxrtuk című film színvonalára leszállított, gátlástalan politikai kampány, véres és rémisztő terror-orgia, Gyurcsány-freakshow, amely egyetlen dologról feledkezik el csupán: az áldozatok szenvedéséről.
– Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján az akkori hatalom véresen leverte azokat a demonstrációkat, amelyeket a hazug Gyurcsány-rezsim ellen szerveztek. Nemcsak a demokráciát gyalázták meg, hanem a békés polgár polgárok mindennapjait tették tönkre, és a demokráciába vetett hitünket ásták alá – fogalmazott a pénteki megnyitón L. Simon László, az MNM főigazgatója. – Nehéz volt ebből kilábalnunk, és szembesülnünk vele, hogy mily' törékeny érték is a demokrácia.
A főigazgató hangsúlyozta, a kiállítás legfőbb motivációja az volt, hogy egyértelművé tegyék, a „történelem nem ér véget mesterséges korszakhatároknál”. Ebből következően az MNM állandó kiállítását is át kell alakítani, hiszen az most 1990 „mesterséges” korszakhatáránál véget ér. L. Simon László irányításával azonban az elmúlt három évtized legjelentősebb eseményei is hamarosan megjelennek majd a múzeumban. A főigazgató azonban gyorsan ellent is mondott saját magának, a rendszerváltás óta eltelt bő 30 évből ugyanis csak a 2010-ig terjedő időszakra koncentrál majd az intézmény, „az akkor bekövetkezett alkotmányos fordulat” után következő periódus kimarad, így az elmúlt tizenegy év dicsőséges pillanatait nem ismerhetjük majd meg az állandó kiállítást bejárva.
Mivel L. Simon László értelmezésében a történelem nem érhet véget mesterséges korszakhatároknál, 2010 a NER eszkatologikus történelemszemléletében valóban olyan organikusan bekövetkezett végpont, amely után már nem is érdemes az évszámokkal és a történésekkel bajlódni, hiszen minden a tökéletesség puhán örvénylő állandóságába merül. Így sajnos olyan események reprezentációjáról kell lemondania a múzeumnak, amelyek a most plakátkiállításhoz hasonló felfogásban mutathatnák be a demokrácia meggyalázását: az Elios-botrány, a választási rendszer átalakítása, a Budapest-Belgrád vasútvonal, a Fudan Egyetem, Szájer József alkotmányozó hevülete vagy akár a Borkai ügy keresztény-konzervatív tanulságai.
– 2006 októberének szereplői, a történelem letűnt figurái mai is aktívak – tette még egyértelműbbé a kiállítás üzenetét L. Simon László. – A demokráciát közös felelősségünk megóvni – tette hozzá, majd megköszönte a Magyar Nemzet és az Index szerkesztőségének a kiállítás létrejöttében nyújtott segítséget, hiszen e két médium fotósainak képeiből áll össze a tárlat. A főigazgató végül azt is elárulta, hogy a fotók egy hónapig lesznek láthatók a múzeum kerítésén, azt követően országos turnéra indulnak.
– Magyarország történelmi szerencsétlensége, hogy az 1956-os forradalom 40. és 50. évfordulóján is posztkommunista erők voltak hatalmon, olyanokat kellett az állami ünnepségeken néznünk, akik vagy tevékenyen is részt vettek a forradalom vérbefojtásában, vagy pedig ahhoz a párthoz csatlakoztak, amely hatalmának alapja a forradalom vérbefojtása volt – mondta a megnyitón Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter. – És ha ez nem lett volna elég, 15 évvel ezelőtt azt is megtapasztalhattuk, hogy a rendszerváltás értékei sem szentek azoknak, akik a rendszerváltás előtt is kommunisták voltak: a rendőrség olyan erőszakot alkalmazott békés polgárokkal szemben, amelyre már a nyolcvanas években sem volt példa.
– Emlékeznünk kell az akkori eseményekre, mert még a demokráciában is kerülhet veszélybe a jogállam, egy demokratikusan választott kormány is megtehet ilyet a saját népével – fordult célegyenesbe a miniszter, majd menetrendszerűen érkezett a központi üzenet: ha a demokrácia veszélyeztetettségéről beszélünk, akkor automatikusan a baloldalra kell gondolnunk – elsősorban természetesen a Gyurcsány Ferenc-féle baloldalra.
– Van-e aktuálpolitikai célja a mostani megemlékezésnek – tette fel a kérdést Gulyás. – Erre nem nekünk, hanem a magyar baloldalnak kel választ adnia, hiszen ők még 15 év után sem tudtak megszabadulni azoktól, akik tönkretették az országot, és a saját polgáraikra lövettek, a saját polgáraikat verték véresre. Nem nekünk kell szégyenkeznünk, hogy 15 év elteltével is ugyanazok képviselik a magyar baloldalt, akik ezeket az eseményeket elkövették – fogalmazott. Ezen a ponton azonban a miniszter számára is érezhető módon megbicsaklott az érvelés, tekintettel az ellenzéki előválasztás eredményére, így kénytelen volt kiegészítést fűzni a gondolatmenetéhez: „semmivel sem jobbak azok, akik bár akkor nem voltak mellettük, de azóta csatlakoztak hozzájuk, és velük szövetségben vannak”. – Erről nem szabad elfeledkeznünk – mondta.
Márki-Zay Péter neve nem hangzott el sajnos, így nem derülhetett ki, hogy ő maga szintén lövetett-e, esetleg rögtön fegyvert is fogott 15 éve: az előválasztás kicsit belerondított a kormány Gyurcsány-ellenes kampányába, de feltehetően valahol már gyártják az ellenzéki miniszterelnök-jelölt 2006-os gyalázatos szerepléséről szóló dokumentumokat. Sokáig nem kell várnunk ezekre.
Ami 2006 októberében történt, azt valóban nem lehet, és nem is szabad elfelejteni. Van azonban, ami még a felejtésnél is rosszabb: amikor a hatalom kisajátítja és a saját aljas céljaira használja fel az emberek szenvedését. Ezzel a kiállítással a kormány ugyanúgy hatalmi gesztusként értett erőszakot követ el, mint a 15 évvel ezelőtti, amelynek áldozatai nem kapnak ugyan gumilövedéket az oldalukba, nem törik el a csontjukat, vagy ütik ki a szemüket, a társadalmon ejtett sérülés azonban legalább olyan nehezen gyógyul majd be, mint a 2006-os sebek.
A Meggyalázott demokrácia a transzparenciájával (a politikai szándék ízléstelen exponálásával) feloldja a – kétségkívül letaglózóan erős – képeket a hatalmi akaratban, és a NER Gyurcsány-ellenes horrorshow-jává aljasítja azon szerencsétlenek fájdalmát, akik elszenvedői voltak a fotókon megjelenő erőszaknak. A cím így remekül összefoglalja a tárlat lényegét: ezzel éppen azt a demokráciát gyalázzák meg, amelyet megóvni szándékoznak.
