Az intézménybezárási hullám valójában a kormányzat kudarca, amelyik nem hallgatott azokra az energiapolitikai és környezetvédelmi szakértőkre, akik már évekkel ezelőtt nagyobb nyitást sürgettek a nem fosszilis energia irányába.
Magyar Hang Plusz
Csatlakozzon a Magyar Hang Pluszhoz! Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
Szűkszavú falusiak, hallgatag hivatalok – nem csak az erdő csendje rejti a Nadap mellett tervezett beruházásokat.
Az ukrajnai háború során megszokhattuk, hogy a politikai logika nagyon gyakran felülírta a katonait, amiért Moszkvának sokszor óriási árat kellett fizetnie.
Dehogy szól a Dunántúli-középhegység géniusza életének fő műve kereszténységről meg konzervatív értékekről, az csupán a lopásról meg az ennek zavartalan fenntartásához szükséges hatalomról szól.
Az ársapka és a kommunista rakott krumpli esete.
Igen ritkán kerül olyan kellemetlen helyzetbe a svéd Nobel Alapítvány, mint most.
Jó időre kiábrándultam a gyöngyöző- és habzóborokból, bár nagy szerelem előtte sem lehetett, mert igen könnyen tántorodtam el. Évekkel ezelőtt már, most a visszaszeretés ideje van.
Szőke Abigél makacskamasz-szerepekről, a közösségi oldalak veszélyeiről és az elnyomással szembeni reakciókról. Interjú!
Durica Katarina ötödik, béranyaságról szóló könyve megint tabut dönt. Interjú!
A múlt században három nagy inflációs hullám sújtotta az országot. Az elődeink vajon hogyan próbálták átvészelni a nehéz időket?