Publicisztika

November 26-a, vasárnap a magyar demokrácia, a felelős polgári és keresztény társadalmi viselkedés ünnepeként fog szerepelni a történelemkönyvekben.

Alacsonyak a nemzeti vállalások az éghajlatváltozás megfékezése érdekében, és vannak kormányok, amelyek csak büszkélkednek a semmivel, lényegében potyautasok ebben a folyamatban.

Minden utazási kedvezmény jó hír, de az alacsony árak nem tudják örökre fügefalevélként elfedni a MÁV problémáit.

Azon kívül, hogy folyamatosan panaszkodunk, nem teszünk szinte semmit azért, hogy közös dolgaink rendben legyenek. Igazából már nem hivatkozhatunk a szocialista örökségre sem, amikor a „közös” azt jelentette: mindenkié, tehát lehetőleg minél többet lopjunk belőle.

Takaros rendben sorakozó, felújított hosszú tornácos parasztházak. Majd’ mindegyik üres. Szlovákok vásárolták fel őket, nyaranta vagy télen – ha lenne – pihenik itt családilag az odaáti fáradalmakat. Hiába, az euró jó pénz. Erős. Brüsszel.

Őszintén szólva nem igazán értem a felhorgadást, hiszen Orbán Viktor korábbi tetteinek fényében semmi meglepő nincs mostani törekvéseiben. Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ellenzéki ökröcskéknek!

A magyar néplélek legkevésbé sem a szabadságszeretet, sokkal inkább a házmestermorál jegyében áll. Itt az egyén nem a hatalommal szembeni kiállásal jelöli ki morális zsinórmértékét, hanem a hatalommal való kollaborálás és társunk önkényes megrendszabályozásának mámoros érzületével.

A kormányfő elképzelésével szemben nincs olyan forgatókönyv, hogy a vén Európa fájdalmaktól küszködve kimúlik, de a büszke és erős Magyarország modellként ragyog tovább.

Az a kijelentés, hogy a mai liberálisok az új kommunisták, nem aránytévesztés vagy túlzás, már a hazugságon is túl van: lényegében megfosztja a szavakat a jelentésüktől.

Komplett lakosságcsere zajlik a szemünk előtt. Kelet-Magyarország ambiciózus fiataljai, amint lehet, húznak el innen egy jobb jövő reményében, sőt manapság már kiépített egzisztenciák is az emigráláson gondolkodnak.

A köznép elől korábban is elzárt, a sikeres árverés után pedig csak a milliárdosok házában látható képekhez, rajzokhoz, kéziratokhoz, metszetekhez nem ragasztózhatta oda magát az emberiségért felelős társaság egyetlen tagja sem. Ez volt az évszázad legolcsóbb biztosítása.

Ahogy elhordták a Ság hegy nagyobb részét, úgy „hordták el” a hajdanvolt Magyarország jelentős hányadát.

Az a nemzedék, amely kárpótlásért folyamodhatna, egyre fogy, hiszen zömében a 80 évesek táborába tartoznak ezek az áldozatok, akik legalább idős korukra kaphattak volna némi jövedelem-kiegészítést a kitelepítési meghurcoltatásuk és fájdalmuk enyhítésére.

Itt talál menedékre a „mi, magyarok”, a „mi, keresztények”, a „mi, székelyek”, a „mi, fradisták”, a „mi, európaiak”, a „mi, liberálisok” – mind-mind mintegy értelmező jelzővel karakteresre pofozva a hevenyészetten összerántott gyülekezetet.

Látszanak a válságból való kilábalás jelei, a szokásos választási osztogatás sincs kizárva. Elbizakodottságra még sincs ok.