Szájtátiság, narodnyikizmus, titóista, normacsaló és tervszabotőr, a bérdemagógok uszályába kerülni…
Publicisztika
Vajon megtudjuk-e, valójában miért kellett az ország közkincsét tönkretenni?
Már a suttogó propagandára sincs szükség a választók zsarolásához.
A hatalom magát ünnepelte, és ünnepeltette Sopronban. Ahelyett, hogy bevonta volna az ünnepi körbe a volt ’89-eseket, akik akkor mindenünket odaadták, kockára tették.
A jogállamiság nem jogi, hanem becsületbeli kérdés hazánkban – véletlenül hangosan mondtam ki. Félve néztem a mennyezetre, nem repedezik-e.
A hatalom és az önkormányzatiság összefonódása a korrupció melegágyának bizonyult. Gondolatok a civilekre épülő helyhatóságokról.
Tudom, kényelmetlen igazság, de mindenki készüljön fel a legrosszabbra. És ehhez képest a mostani önkormányzati választás csupán sétagalopp és csinn-bumm cirkusz.
Nézzük meg, kik és miért bontották le a határt, illetve kik és hogyan emlékeznek rá!
Így, „deresedő halántékkal” újra olvasva tisztán látszik, hogy Hemingway írásainak mélyrétegeit milyen erősen átjárja valami körvonalak nélküli bánat.
Tokaj környéke a nem különösebben vidám kezdeteket követően sok kedves élménnyel ajándékozott meg bennünket anélkül is, hogy az egyébként világszínvonalú borokba alaposabban belemerültünk volna.
Alkotó évtizedeire visszatekintve az egyszerre tehetséges és becsületes, máig nem a jelentőségéhez mérten kezelt művész pályaíve rajzolódik ki előttünk.
„Figyeld, barátom, hogyan csapatják ma este a legendák!”
Egyenlő pályák, egyenlő esélyek. Az, hogy a célszalag előtt egyeseket megállít a rendőr egy kis igazoltatásra, az már egyéni probléma.
A tőketulajdonosok örök törekvése, hogy a helyi társadalmi ellenőrzés alól szabaduljanak, átütően sikeresnek bizonyult, és ez a siker ezúttal is létében fenyegeti a modern társadalom fennmaradását.
Küzdeni kell, valahogy meg kell győzni a választókat, hogy mondjanak nemet erre az őrületre, mert nem lesz ennek jó vége.