Az új ellenségek, az igazán fontos ügyeket nem érintő témafelvetések a figyelem elterelését szolgálják a társadalmat a mélyben feszítő egyenlőtlenségekről, a gigantikus korrupcióról vagy az államiság szövetének foszladozásáról.
Publicisztika
Tusek Zsolti több migránsos verset akar az irodalom tankönyvbe.
Indításának végső értelme: fokozni az igényt egy felvilágosult abszolutizmus iránt, ahol a jó király felesleges viták nélkül irányítja az országot.
Ez volt a rendszerváltás világosan kifejezett, hangosan követelt célja és értelme, egyben Trianon meghaladása: a csatlakozás Európához, Európa egysége.
Van, hogy egy hétig nem szólok senkihez. Mert nincs kihez. Berekedek a magánytól és a némaságtól. Viszont fennhangon imádkozom.
A politika észleli a hagyományos keretek, kapaszkodók elveszítését, és ki is használja ezt a helyzetet.
A mérések közül egy sem mutatott az egészségügyi határértéken felüli adatot, és nem adott okot további intézkedésre.
Eljött a menekülés ideje. A közösségi média túlnőtt mindenen, kiismertük alaposan, ugyanúgy, mint a televíziót. Ideje búcsút inteni neki.
Mi volt jobb: egy Simicska vagy száz Simonka?
Miképp’ lehet kéz a kézben együtt andalogni, koccintgatni, ajándékot elfogadni a magyargyűlölő szlovák politikustól?
Tisztán állok a Történelem Ítélőszéke elé! Viszont ha megoldható, akkor mégis inkább mögé állnék. Esetleg fölé, biztos, ami biztos.
A nyomtatott Reakció utolsó számát olvasgatom.
A 2020-as kötelező nyelvvizsgát úgy képzeljük el, hogy a kisvárosi iskolákban kevés a nyelvtanár, általános gyakorlat, hogy a nyelvi órákon nincs csoportbontás, és 30 fős osztályokban próbálkoznak az oktatással.
Sehonnan sem szebb Budapest, mint a Halászbástyáról, négy méterrel magasabbról.
Mi lenne vonzó abban az oktatási rendszerben, amelyet az állam teljesen maga alá akar gyűrni, a tankönyvpiacról például száműzte a piaci feltételeket?