A győri csata, avagy a bérelt Audi botránya?
Borkai Zsolt, Győr polgármestere és Orbán Viktor miniszterelnök (Fotó: Facebook/Borkai Zsolt hivatalos oldala)

Régen tiszteltem Borkai Zsolt sikereit, a Honvéd versenyzőjeként olimpiai bajnok szertornában, majd a Magyar Honvédség alezredese lett. A Fidesz törvényt módosított, hogy a Magyar Honvédség tisztjei a leszerelés után már 3 évvel szerepet vállalhassanak a politikában, a korábbi 5 éves periódust lerövidítve, így lehetett polgármester 2010-ben. Jött a horvátországi jachtügy, még ezek után is nyert a választáson, aztán lemondott.

Borkai nem tud veszíteni, és úgy látszik, hogy nem is akar. Bejelentette, hogy elindul a 2024-es polgármester-választáson, és már el is kezdte a kampányt, megtámadta Dézsi Csabát, a jelenlegi polgármestert. Szerinte nem igaz, hogy Dézsi Csaba az ő egykori autójába ült át, hiszen a szóban forgó Audi A8-ast csak 2023 márciusában helyezték forgalomba. Ez persze nem zárja ki, hogy Dézsi Csaba Borkai korábbi autóját vette át a megválasztása után, hiszen közben eltelt két és fél év. Talán Dézsi Csaba megismer még egy Audi A8-ast, ha már rá van írva. Egyébként meg honnan jutott Borkai az információhoz?

Borkai szerint csak az lett volna kellemetlen, ha elválik
Magyar Hang

Borkai szerint csak az lett volna kellemetlen, ha elválik

Nyugodtan kiállna győri iskolások elé beszédet mondani a jövőben is.

Ha Dézsi Csaba felveszi a kesztyűt és Borkai stílusát, akkor előkeresteti a korábbi autóbérlések dokumentumait, és közzéteszi, hogy Borkai polgármestersége idején milyen típusú autókat, hogyan és mennyiért bérelt a Polgármesteri Hivatal, de Borkainak még lehetnek aduk a kezében, amivel megnehezítheti Dézsi Csaba napjait, aki nem árt, ha óvatos lesz. Amúgy meg nyugodtan összehasonlíthatjuk az önkormányzatok problémáit az országban. A legtöbb helyen a puszta létükért küzdenek az önkormányzatok a forrásaik beszűkülése miatt, Győrben meg azon megy a vita, hogy ki kezdte irritálóan magas áron a nem éppen népautónak számító Audi A8-asok bérlését.