„A Facebook és az Instagram ideiglenesen engedélyezi az orosz katonákra vonatkozó erőszakos kifejezéseket” – ezzel a címmel jelentetett meg egy cikket a Telex, amely rövid írásmű arról szólt, hogy ezen cégek anyavállalata, a Meta több országban megváltoztatja az erőszakos kifejezésekre vonatkozó szabályzatát. Az ukrajnai orosz invázió következtében átmenetileg engedélyezik az olyan szövegek világhálóra kerültét, mint például „halált az orosz megszállókra”, illetve nem tiltják a Putyin vagy Lukasenko halálát szorgalmazó tartalmakat sem. Emellett a Meta ideiglenesen engedélyezni fogja az Azov nevezetű ukrán ultranacionalista paramilitáris zászlóalj dicséretét is, természetesen „szigorúan Ukrajna védelmével összefüggésben”, amelyet egyébként szintén tiltással illet.
Azt hiszem, hogy bizonyos szubkultúrák egyes tagjain kívül nem sok ember számára lesz szimpatikus az, amit mondani kívánok a témával kapcsolatban, de: engem ez mélységesen felháborít. És nem azért, mert azt gondolom, hogy nem lehet az orosz katonák vagy épp Putyin keserves pusztulását kívánni, hanem a már jól ismert kettős mérce alkalmazása miatt.
Bevallom őszintén, nem igazán értem, hogy milyen indíttatásból jutottak a Meta döntéshozói arra a következtetésre, hogy épp ebben a helyzetben megengedhető az erőszakos cselekményekre buzdító beszéd.
Ki az, akinek birtokában van az Abszolút Igazság, és meg tudja állapítani, hogy mely helyzetekben kell változtatnunk a sziklaszilárdnak kikiáltott erkölcsi normákon? Miért más ez a helyzet, mint bármely másik, amelyben szintén indokolt lett volna a gyűlöletbeszédnek, uszításnak kikiáltott kirohanás? (Gondolok itt például a BLM nevében fosztogatókra.) Ki dönti el, hogy hol van a lélektani határ?
Putyin az agresszor, igen. Ukrajna lerohanása egyértelműen elfogadhatatlan, igen. A háború során elhullott ártatlan életekről a diktátornak kell felelnie a Teremtő előtt, igen. Ám mégis hogyan segít a helyzeten az, ha a legnépszerűbb közösségi oldalak deklaráltan teret engednek az orosz katonák elleni uszításnak?
Mi az oka annak, hogy épp ezt a helyzetet választották a felvilágosult woke kultúrharc komisszárjai, hogy felrúgják a huszonegyedik század pc világának alapvető szabályait? Mi jó származik ebből? Mik a kritériumai az „Ukrajna védelmével összefüggésben” előadott ultranacionalista zászlóalj dicséretének? Mi a garancia arra, hogy a konfliktus nem kezd eszkalálódni ennek hatására? Ha ebben az esetben figyelmen kívül hagyjuk az esetleg bekövetkező negatív következményeket, akkor máskor miért nem?
Újra leszögezném: a problémám nem a jelenleg engedélyezett szabad szólás gyakorlásával van, hanem a felvilágosult világra oly jellemző kettős mérce újbóli megnyilvánulásával. Ha más esetekben nem bízunk az emberek higgadt és felelős reflexióiban, akkor most miért? Dosztojevszkijt már tiltólistára került.
A publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
