Valóban az objektivitást segítik elő a személyes információk?

Valóban az objektivitást segítik elő a személyes információk?

(Fotó: Pxhere.com)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Néhány nappal ezelőtt érkezett számomra egy felkérés, amelyben egy esetleges munkaügyi kooperációval kapcsolatban érdeklődött a feladó. Az azóta lefolytatott egyeztetéseken elhangzott gondolatok némi töprengésre késztettek, ezt kívánom most megosztani a nagyérdeművel.

A megbeszélésen többek között az hangzott el, hogy jelenleg az a nemkívánatos helyzet áll fenn kicsiny országunkban, hogy az újságírókat és a médiaszemélyiségeket nem ellenőrzi senki. A senki alatt azonban nem a hatalom krisztusi jóságtól megrészegült képviselőit kell érteni, hanem a nép parizerrel táplálkozó egyszerű gyermekét. A társalgást lebonyolító úriemberek szerint ez azért bírna kardinális jelentőséggel, mert az objektív újságírás csak egy szép álom, épp annyira, mint egy giccsben nem fürdőző Remarque regény.

Eme gondolattal jómagam is könnyedén tudok azonosulni, mert én is azt gondolom, hogy vegytiszta objektivitás nem létezik. Mind tökéletlen, gyarló emberek vagyunk, kognitív torzítások egész tárházával megátkozva, tehát aki maximálisan objektívként identifikálja magát, az valószínűleg hazudik. A témaválasztást, a címadást, a szavak összefűzését mind-mind áthatja a saját személyes véleményünk, még akkor is, ha ez nem feltétlenül tudatos. Az az újságíró, aki igazán jó a szakmájában, saját személyes meggyőződésének konstans leküzdésével kordában tudja tartani ezt a gyakran előforduló hibát, de mint említettem volt, mind emberek vagyunk.

Mindemellett nem teljesen értem a koncepciót. Az interjún elhangzottak alapján a kooperációt felajánló cég szeretne egy olyan portrékat tartalmazó anyagot összeállítani a Magyarországon tevékenykedő prominens médiaszemélyiségekről, amelynek információi nem feltétlenül találhatók meg az interneten, a könyvtárakban vagy a High Note SkyBar mosdójának falába karcolva. Szerintük erre azért van szükség, hogy a beszámolókat, cikkeket és publicisztikákat kontrollálatlanul fogyasztó átlag olvasó utána tudjon nézni a cikket szerző újságírónak.

Ha az illető tájékozódni tud az adott publicista világnézetéről és személyéről, akkor könnyebben tudja nyakon csípni azt a fránya szubjektivitást, amit, ugyebár, úgysem lehet megúszni. Itt már kezdtek irányt váltani az egyetértés eladdig zavartalan folyamában csordogáló gondolataim, ugyanis ezzel a nézettel nem tudok maximálisan azonosulni. Azt gondolom ugyanis, hogy az adott újságíró személyéről szerzett háttérinformáció szintén károsan befolyásolhatja a cikkel kapcsolatban hozott értékítéletünket. Tudniillik az is a gyakori kognitív torzításaink közé tartozik, hogy hajlamosak vagyunk diszkreditálni valakinek a nézeteit a személyéről alkotott lesújtó véleményünk miatt. Nem teljesen érzem indokoltnak, hogy az objektív ítélethozatal és átgondolt véleményalkotás megkövetelné az óvodai jel, a kedvenc fehér szőlőfajta vagy a legszebb gyerekkori emlék ismeretét.

Akármely cikkben foglalt állításon igenis gondolkozzunk el, viszont szerintem ennek nem az a módja, hogy felütöm az Újságírók Enciklopédiáját személyes információk vagy világszemlélet után kutatva. Ez az egyik legnagyobb hiba, amit bármely konfliktus, vita vagy eszmecsere során elkövethetünk: ha nem az illető mondanivalójára, hanem a személyére fókuszálunk.

Nem határolódom el teljesen, mert látok az ötletben némi rációt, de. Akkor is folyvást az elmém közelébe furakszik a kép, ahogy Marika néni győztes mosollyal az arcán lapozgatja az Enciklopédiát, hogy lám-lám, nem csoda, hogy hülyeségnek tartja Kis Béla cikkeit, hiszen 2002-ben az SZDSZ-re szavazott, cukrosan eszi a káposztás tésztát és különben is bizarrul nagy lába van. A politikai, ideológiai hovatartozást egyébként sem szokták hét lakat alatt őrzött titokként kezelni a média jeles képviselői, ezen információ megszerzéséhez gyakorlatilag azt is elég tudni, hogy hol publikálnak. Mi másra van szükségünk ahhoz, hogy le tudjuk leplezni a szubjektivitást? Mihez kellenek olyan információk, amik nem feltétlenül annyira publikusak?

Véleményem szerint is nagy szükség van a transzparenciára, de ezt nem az újságot írók személyének boncolgatásával kezdeném. Legyünk transzparensek a pénzügyekkel, a hovatartozással és a támogatásokkal kapcsolatban, a többi információ létjogosultságán azért elmorfondíroztam.

Mind a két oldalon példák végtelen sorát lehetne felsorakoztatni a szubjektív újságírás prezentálására, de azzal azért nem tudok maximálisan egyetérteni, hogy a háttérinformációknak ekkora szerepük lenne. Én azt gondolom, hogy előbb gondolkodjunk el azon, hogy az illető MIT mond, ahelyett, hogy vajon MIÉRT mondja. Ne azt keressük, hogy mi az, amit felmutatva legitimálni tudom a zsigeri egyet-nem-értésemet. Én attól tartok, hogy ez csak arra lenne nagyon jó, hogy még biztosabban elhatárolódjunk az „ellenkező oldaltól.”

A szerző a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója

A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Karácsonyi akció!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Áchtung Baby