A Fidesz az utóbbi hónapokban megritkult szexi, női káderfronton. Varga Judit és Novák Katalin kiesésével az állampárt nemcsak ösztrogént vesztett, de vonzó testrészeket meg az álfeminista trollkodás álkreditjeit is. Orbán Viktor egyetlen fennmaradó találata az „asszony”, az „édesanya”, a „politikus” és a „jó nő” keresőkifejezések együttesére Szentkirályi Alexandra, aki ötletes érvvel és kifinomult attitűddel szállt be a választási kampányba.
„Olyan érzésem van mindig vele kapcsolatban, mint ha az ember elmegy egy ilyen emberrel, mondjuk, egy randevúra. Mondjuk, én egy ilyen emberrel, hozzáteszem, soha nem mennék el randevúra, elnézést kérek. És amikor hozzák a számlát, akkor neki hirtelen ki kell mennie a mosdóba.” E szavakkal nyilatkozott meg Bayer Zsolt műsorában a Fidesz főpolgármester-jelöltje riválisáról, Karácsony Gergelyről a vendéglátó és a közönség derültségétől övezve. Jól érződik, hogy ennek a kijelentésnek az érdemi tartalma nem holmi morális aspektus felvetése a számla elől toalettre menekülő riválisára vonatkozóan, hanem az, hogy a nemzeti radikális rezsim által Budapest élére szánt politikus asszony szerint Karácsony Gergely gyenge minőségű férfi – ezt a családcentrikus jelölt már azelőtt sietve kifejezte, hogy ő gondolatmenetének a végére, az általa megidézett főpolgármester meg a vécére ért volna. Szentkirályi Alexandra fontosnak érezte, hogy egyértelművé tegye: a randevú tanmese arról, hogy egy Karácsony-színvonalú férfinak soha nem lenne esélye vele intim kapcsolatba lépni. Itt tart ma a keresztény kurzus és a nertársi illiberalizmus: Szandi azt mondta, hogy a Tinderen soha nem húzná jobbra Gerit.
Amellett, hogy ez a kijelentés még az egyre bulvárosodó hazai közéletben is elsőrendű suttyóság, Szentkirályi Alexandra akaratlanul azt is elárulta, hogy elvárja: egy randin a férfi fizessen – bizonyára nem engedheti meg magának, hogy állja a cechet. Érdemes felidézni, miként reagált a Fidesz, amikor Karácsony Gergely engedett meg magának bizonyos, progresszív szóhasználattal élve testszégyenítésnek tekinthető megjegyzést, konkrétan úgy fogalmazott, hogy „Orbán alacsony és kövér, én magas és vékony vagyok”. A Magyar Nemzet szerzője szerint „enyhén szólva nem volt elegáns a kormányfő alkatával példálózni”. Ízléstelen fölényeskedéséért, noha Szentkirályival ellentétben nem volt szexista, Karácsony Gergely sietve elnézést kért, méghozzá nagyon alázatos hangnemben. „Rossz vicc volt, nem kellett volna, mert tudom, ilyennel nem viccelünk, ez nem lehet része a politikai vitáknak, mindenkinek kijár az alapvető tisztelet.” Kíváncsian várom, hogy a jobboldali véleményformálók mennyire találják elegánsnak azt, amikor egy jelölt közürügyekre hivatkozva a vetélytársát illetően azon viccelődik, hogy az a sztenderd tízes skálán nem elég jó pasi ahhoz, hogy randizzon vele: Karácsony hiába is ábrándozik arról, hogy szúrhatná.
Szentkirályi a vulgárpolitizálását az előnyös külsejéből fakadó magabiztossággal adta elő egy olyan határozott nőként, aki biztos abban, hogy vele akármelyik heteroszexuális férfi egyed élvezettel randizna. Örömteli, hogy a Fidesz jelöltje ekkora önbizalmat merít a külsejéből, még ha aggasztó is, hogy a főváros vezetéséhez másfajta képességre is szüksége lenne, de ha a budapestiek megválasztják, majd bizonyára kinő belőle, mint egy közbeszerzésből épülő ménesbirtok a magyar anyaföldből. Érdemes elképzelni, mi történne, ha Karácsony Gergely merészelne ilyesmit mondani akármelyik fideszes nőről: teljes fordulatszámon gyalázná szét Rogán Antal lejáratógépezete, a Megafon keretlegényei vért hörögve számolnának le az édesanyát gyalázó libernyákkal, Bayer Zsolt pedig kedélyeskedés helyett a vérén meg a taknyán rángatná ki a főpolgármestert a Városházáról – persze csak feltételes módban, a „hátha” és a „bárcsak” szó kíséretében.
Ezt a kettős mércét jól ismerem. Sokszor ütötték rám a patriarcha bélyegét olyan mondásokért, amelyeknél sokkal erősebbek fordított genderszerepekben rendszeresen hangzanak el, és valahogy soha nem ütik át az ingerküszöböt. A Megasztár zsűrijében például Soma Mamagésa végletesen elragadtatta magát, amikor Torres Dániel produkcióját úgy értékelte, hogy „az előadó-művészet egyik legfontosabb pontja, hogy szexi legyen, mocskos volt, erős volt, embertelen volt, nedves a bugyim, kész”. Egykor magam is zsűriztem: vajon mi lett volna, ha egy énekesnőnek az előadása láttán kijelentem, hogy szexinek kell lennie, és megjegyzem, hogy „áll a dákóm, kész”? Nos, nem kétséges, mi történt volna: másnap a Patent Egyesület aktivistái menstruációs vérrel öntötték volna le magukat, hogy kellően kifejezzék a tiltakozásukat a belőlem áradó toxikus maszkulinitás ellen.
Ami pedig a legkülönösebb: Szandi tényleg azért nem randizna Gerivel, mert az nem eléggé jó csávó? Nem azért, mert Szandi egy hűséges asszony, aki férjnél van? A férje Magyarország nagy hatalmú miniszter-oligarchája, akinek nyilván nem gond kifizetni egy éttermi számlát, vagy akár megvenni magát az éttermet – hát hogy kerül Szentkirályi Alexandra a Tinderre? Tényleg nem azért nem randizna Karácsony Gergellyel, mert a szemében a házasság és a család szentséges kötelék? A macsó katonaférfi szerepében B kategóriás alakítást nyújtó hadügyminiszterrel netán nyitott házasságban élnek? Ha igen, akkor arra buzdítom őket, hogy álljanak ki a nyilvánosság elé, és bátran képviseljék, hogy a szerelem nem feltétlenül jelent szexuális kizárólagosságot – legjobb lenne a Bayer Show-ban. Amíg azonban erre nem kerül sor, jó lenne, ha a főpolgármester-jelöltjük megkímélné a nyilvánosságot a Tinder-randizásra vonatkozó ízlésétől, mert a kereszténység erkölcsiségében értelmezett házasságának és édesanyaságának vékonyka máza rútul felpattogzik, amikor bármilyen értelemben vett politizálás helyett a szexiségére meg a szabadosságára hivatkozva, öntelt szingli módjára fölényeskedik.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/22. számában jelent meg május 31-én.
