Be kellene ismerni végre, hogy ez a családpolitika nemzetpusztító – de ki remél őszinte beismerést Orbántól?
Publicisztika
Persze, jobb félni, mint megijedni, de talán ezúttal érdemes kicsit lehiggadni.
Nyilván több településen kellene csinálnunk kampányt papíron – fogalmazott szó szerint Balogh János. A hangfelvétel alapján pedig cikket írtam a Magyar Nemzetbe.
Orbán Viktor évek óta különféle frusztációit és komplexusait kompenzálja, ennek vagyunk áldozatai mi tízmillióan.
Hogy a tisztességtelenül szerzett haszon tekintetében jelenleg kik járhatnak legelöl Magyarországon, azt inkább ne feszegessük.
„Kisfiam, engem is megpofozott néha az apám, mégis egészséges, önérzetes felnőtt férfi lett belőlem!” „Ha befejezted a prédikációt, akkor nagyon gyorsan fuvarozz haza, mert nyakon váglak különben!” „Igen, apa!”
A sértő, tudatosan gyűlöletet keltő, olykor rasszista szövegek elkövetői rendre kevesebbel megússzák, mint most Burján Csaba.
Hiába az európai színvonalú kocsik, ha félreállítva, donorként pusztulnak az alvégen.
Tízmilliárdokat vernek el propagandára határon innen és túl, miközben a kevés megmaradt független szerkesztőség a napi megélhetésért küzd.
Jól tettük, hogy a párthűség helyett a lelkiismeretünkre hallgattunk. Jól tettük, amikor nem engedtünk a szirénhangoknak.
A hatalom hátszelében, a közpénzosztás kedvezményezettjeként nem röhejes az áldozati póz?
Tudtommal nem folyik az ereimben kipcsak vér, de ha igen, akkor lehet még besenyő, jász, tót, rác, oláh, sokác, bunyevác, török, cigány, zsidó, orosz, német is. Ettől magyar a magyar.
Nosza, süllyedjünk tempósan a Fidesszel együtt a sűrű, sötét mélységbe. Ahol a hazugság nem hazugság, a kamu nem kamu.
Mondjuk ki bátran, hogy a saját bőrünkről van szó. Akkor, meglehet, hatásosabban ér célba az üzenet.
A jövőbeni győzelemhez mindkét félnek új ötletekre, fáradságos terepmunkára, hatalmas erőfeszítésekre lesz szüksége.