A tűzijátékok régóta a begyemben vannak. Nemcsak azért, mert fölösleges pénzkidobásnak tartom (a 2023. augusztus 20-i, budapesti látványosság 3,2 milliárdba került), de még csak nem is környezetkárosító jellege miatt (az említett tűzijáték alkalmával 34 ezer pirotechnikai eszközt vetettek be, óriási füstöt és károsanyag-kibocsátást generálva, másnapra pedig bő 43 tonna szemetet kellett összeszedni a belvárosban). Az igazi bajom azzal van, hogy a tűzijátékok minden formája tömény állatkínzás!
Az állatok a számukra rémisztően hangos (és ne feledjük: az embernél sokkal jobb érzékszervek miatt százszor-ezerszer hangosabb) dörrenések és a vakító villanások miatt rettenetes kínokat állnak ki. Igen nagy részük pánikba esik, és eszét vesztve menekül. Számtalan állat kerül ilyenkor az utakra, rosszabb esetben az autók kereke alá, veszélyeztetve önmagát, de akár emberéleteket is. És ez nem csak a házikedvencek gazdáinak problémája, a tűzijátékoktól és petárdáktól szenvednek az erdők-mezők vadjai és madarai, az állatkertek lakói és persze a haszonállatok is. Ki ad nyugtatót a birkáinak vagy disznóinak? Ki engedi be ilyenkor a házba a lovait? Ki súg nyugtató szavakat a rókáknak, nyulaknak, őzeknek?
Jó-jó mondják erre sokan: egy évben két napot ki lehet bírni. Nos, a két nap nem két nap: a szilveszteri durrogtatás a boltok megnyitásától akár január 2-3-ig is tarthat, függően az ünnep és a hétvége alakulásától. Arról már nem is beszélve, hogy az ilyenkor bespájzolt rakéták remek látványelemei lehetnek a nyári kerti partiknak is, a szomszédok legnagyobb örömére. (Mindkét esetre van személyes példám: egy mentett tacsikeverékem újévkor ijedtében átpréselte magát a kerítés alatt, a hathónapos collie-kölyköm egy olyan magas balatoni kerítésen vetette át magát, aminek a feléig sem ugrott fel a későbbiekben.)
Mindezek fényében talán érthető, hogy örömmel vettem az LMP és a Párbeszéd a tűzijátékok betiltásáért indított harcát. Mondjuk, azt nem igazán értem, hogy mindkét kezdeményezés miért csak erősen korlátozott célokat tűzött maga elé. Az LMP „a pirotechnikus által felügyelt rendezvények kivételével” tiltaná meg a települések belterületén pirotechnikai eszközök használatát. Szerintem „a fényjátékkal együtt járó durrogás” akkor is „komolyan megterheli az idősek és betegek idegrendszerét”, ha azt szakember felügyeli. Ami pedig a belterületet illeti: január első napjaiban a Pilisben jártam, ahol is egy kutyát sétáltató hölgy arról panaszkodott, hogy a fiatalok némi ital kíséretében a dombok között petárdáztak fél éjszaka. Így aztán nemcsak a „háziállatok rémülnek meg, és nem tudják, hogy hova meneküljenek”, hanem bizony a vadak is.
Óvatos a célok megfogalmazásában a Párbeszéd is, amely ugyanis csak „a magánhasználatú pirotechnikai eszközök betiltását követeli”. Ha tehát a tűzijátékot az állam, valamely önkormányzat, netán egy intézmény vagy vállalat szervezi, akkor már nincsenek „ártalmas környezeti és szociális hatások”, netán nem „érintik rendkívül súlyosan fogyatékkal élő embertársainkat és velünk élő társállatainkat”?
A pártocskák tűzijáték-ellenes fellépése nemcsak tartalmilag harmatgyenge, de mintha a kezdeményezők sem táplálnának semmi reményt a megvalósulás iránt: az LMP például az úgynevezett fegyvertörvényt módosító javaslatot nyújtott be, mintha nem lennének tisztában azzal, hogy a parlamenti bátorok nemhogy plenáris vitára, de még csak tárgysorozatba se engedik a kívülről jövő kezdeményezéseket. (Ez alól „üdítő kivétel”, ha szélsőjobbról érkeznek a Fidesznek kedvező javaslatok az országgyűlési vagy éppen a fővárosi önkormányzati voksolás szabályainak prompt megváltoztatására.)
A Párbeszéd nem eleve esélytelen törvénymódosítással kísérletezik, ők január 3-án bejelentették, hogy petíciót indítanak. Annyira nem vagyok naiv, hogy higgyek az ilyen aláírásgyűjtések sikerében, de a süket csendben elsikkadó jogszabálytervezetnél mégis hatásosabbnak gondolom a jó esetben tízezreket elérő üzenetet. Elkötelezett állatbarátként és eszement kutyabolondként vártam, hogy a bejelentés után következik valamiféle kampány, és valahol szembejön velem a csatlakozás lehetősége, de … semmi. Nem vagyok jelen a közösségi oldalakon, így csak ismerősöket kérdeztem, hogy a fészbúkon reklámozzák-e a kérdéses petíciót, de ők sem emlékeztek ilyesmire. Ezek után gondoltam, hogy a párt honlapján csak nyomára jutok a kezdeményezésnek, s lám a bejelentkező oldal fejlécén máris ott volt a menűpont: „Írd alá!” Ott megkerült, de a honlap cikkeit, videóit lefelé görgetve, 38-ik posztként (!), a lap alján, utolsó előttiként találtam rá a kérdéses felhívásra, amely tartalmazza a petícióhoz vezető linket. Tartok tőle, ha az elkövetkező napokban még felkerül néhány „fontos” hír a portálra, mások már a legkitartóbb nyomozással sem juthatnak a petíció nyomára. (Frissítés: amitől tartottam, bekövetkezett, a bejegyzésnek már nyoma sincs.)
A kezdeményezés mindent elsöprő sikerét mi sem mutatja jobban, mint hogy a bejelentést követően bő három héttel én vagyok az 1168-ik aláíró. Egészen bizonyos vagyok benne, hogy két aktivista egy forgalmas közlekedési csomópontban vagy üzletközpontban ennyi szignót két nap alatt összegyűjthetett volna. (Azt már csak rezignált mosollyal konstatáltam, hogy az aláírást követően megjelenik az üzenet: „küldd el az ismerőseidnek, hogy elérjük a a 1000 aláírást!” – Nem vicc: ezer fölött az ezerben reménykedik, „az” helyett „a a”-t ír…)
Mindezeknek – úgy vélem – a konkrétumokon messze túlmutató jelentősége van: az ilyen „hoztam is, meg nem is”, „csinálom is, meg nem is” jellegű kamu akciók nem erősítik a bizalmat (sőt, gyengítik), nem mozgósítják az embereket (sőt, az aktívakat is elbizonytalanítják), nem mutatják a kormányzóképességet (sőt, abszolút inkompetenciáról árulkodnak).
Végül, hogy ez az írás ne csak puszta morgolódás legyen: az állatvédelem, s azon belül a tűzijátékok elleni fellépés igenis kiváló (és nem mellesleg, ideológiamentes) téma, ami nagyon is alkalmas lehet tömegek megmozgatására és felrázására, a közbeszéd és a média tematizálására, arculatépítésre, népszerűség szerzésére. De persze csak akkor, ha nem így csinálják: langyosan, félgőzzel, hit és meggyőződés nélkül, meg a minimálisan elvárható munkát-energiát is megspórolva. És ez nemcsak a szinte eldugott petíciós felhívásra vonatkozik, hanem legalább ennyire a tartalomra is: a hatás szempontjából közömbös, hogy ki, hol, kinek a megbízásából, milyen eszközöket robbantgat. A tűzijátékok káros és veszélyes hatását csak teljes körű tiltás akadályozhatja meg (és ennek szigorú betartása-betartatása).
(Csak zárójelben: nem hiszem, hogy a sok tízmilliárddal kitömött, kormányközeli reklám- és rendezvénycégek az én tanácsomra szorulnának, hiszen nyilván tudják, hogy így, a 21. század negyedéhez közeledve számos technikai eszköz – például lézershow, fényfestés, stb. – áll rendelkezésre, amik éppoly látványosak, mint a tűzijátékok, azok hanghatásai és károsanyag-kibocsátása nélkül. Úgyhogy sem a látványpolitizálás mellett olyannyira elkötelezett hatalomnak, sem az istenadta népnek, de még a kerti bulik partiarcainak sem kell lemondaniuk az élményekről.)
A lényeg: az a párt, amelyik a tűzijáték-ellenes fellépést programjába veszi, álljon is bele komolyan. A langyosakat kiköpi az Úr!
