Nyugat-Európa államai hallani sem akarnak határokon átívelő szociális transzferekről, tényleges európai szolidaritásról.
Publicisztika
Olyan gazdaságpolitikára lenne szükség, amely a nyolc óra munkáért tisztességes munkabért biztosít, amely túlmunka nélkül is tisztes megélhetést tesz lehetővé.
Miért ezzel a szerencsétlen, Magyarországon fokozottan védett hiúzzal népszerűsítik a preparátorversenyt?
„Dehogy vagyok fideszes! Tán úgy nézek ki? De mégis, kire szavazzak?”
Ha egy szálloda, vagy lakópark kedvéért leromboljuk az örökséget, az eljövendő generációk emlékeit töröljük, még azelőtt, hogy egyáltalán világra jöhettek volna.
Vajon mit szól ehhez az egyházi felső vezetés? Jó volna tudni.
Na az például egy nagyon fontos kérdés, hogy hová a fenébe tűntek azok a nagyon fontos kérdések, amiket már nem kérdez senki sem.
A CEU-t el lehet üldözni, de mi, az agymosás ellen küzdők itt maradunk.
Kelet vagy Nyugat. Ma már erről van szó minden kormányzati lépésnél. Nemet kell mondani az Akadémiának is.
Mi a vér van itt, a Balaton tó környékén? Halál, az van. Ember nem jár a környéken. Zombifalvak. Se kocsma, se bolt, se trafik. Semmi. Nulla.
Azt hiszem, a mi generációnk az első, amely két kézzel tolt el magától sok mindent, amit a szüleitől tanulhatott volna.
Most lehetőségünk van arra, hogy további intézkedésekkel támogassuk a magyar családokat. Igen? Nem? Nemigen?
A „rabszolgatörvény” letépi az álarcot a cinikus, a közjó helyett magánérdekek szolgálatában álló, az ország gyarmati státusát elfogadó hatalomról, amely úgy érzi, nincs mitől tartania.
Túl szomorú, szinte temetési hangulatot árasztó dalt játszott hegedűjén egy fiatal utcazenész szombat délután.
Egy olyan világban, amelyről mindannyian tudjuk, hogy a hatalmat nem csak formális szereplők testesítik meg, legyen érzékünk felvetni az informális hatalom korlátozásának tételét is.