Ma Magyarországon párhuzamos valóságokban élünk egymás mellett, és világaink között szinte megszűnt az átjárás.
Publicisztika
Minden úgy kezdődik, hogy újévi fogadalmat tesz: ezentúl kolostori életet fog élni, kivételek a válogatott és a Vidi külföldi meccsei.
Ady Endre, Nagy Imre: a hatalom már a múltból keres ellenségeket.
Mi közöm nekem az előttem ügyintéző két nyugdíjas ember legtitkosabb személyes adataihoz? A válasz rém egyszerű, az égvilágon semmi.
A minap megjelent itt Ábrahám Zsolt, neki is fogott, hogy helyre rakjuk néhány dalszövegemet, a múlt század nyolcvanas éveiből, mintegy beágyazzuk azokat a mai zenei világba.
Baj van, de a kormány javaslata ezekből semmit nem old meg. Újakat viszont keletkeztet.
Biztonsági intézkedéssel akarják összehozni a szorosabb politikai uniót.
A kedvencem, amikor egy súlyos depressziósnak azt mondják, szedje már össze magát.
Aki nem tudja, miről van szó, kapcsolja be a tévét, és nézze meg a hírekben. Ó, várjunk, beszélek itt butaságokat! Nézze meg az interneten.
Tömegek élnek úgy Magyarországon, hogy nincs igényük megismerni a valóságot. Azt igénylik, hogy mulattassák, borzongassák és érzékenyítsék el őket.
Orbán Viktor tényleg nem érti, hogy az embereket méltóságukban alázta meg, hogy teljes mértékben kiszolgáltatta őket a munkaadójuknak?
Az Isten – talán legszembetűnőbben a betlehemi jászolban – „kölcsönhatásba” lépett a teremtett világgal, vállalva, hogy ez a viszony visszahat rá is.
A lélek világában az egyetlen létező elem a szeretet, amely létrehozta a világot, és képes mindig előrébb vinni.
Ha a karácsonyi vásárban keressük a kereszténység életjeleit, nem sok sikerélményünk lesz.
„A harcot, amelyet őseink vivtak, békévé oldja az emlékezés” – írja a költő, költői ábrándoktól megszédült költői túlzásokba esve.