Orbán Viktor nem fél Brüsszel „atombombájától”. Ez olvasható ki a miniszterelnök reakciójából, amellyel az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának döntését fogadta. Ez a jogállamiság magyarországi helyzetéről mondott lesújtó ítéletet, indokoltnak tartva az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárást, amely az adott tagállam szavazati jogának felfüggesztésével is járhat. Utóbbi miatt nevezik atombombának, hiszen ilyen szankció csak a legszélsőségesebb esetben alkalmazható. Nem is volt még rá példa az unió történetében.
A bizottság a holland zöldpárti Judith Sargentini előterjesztéséről szavazott; a kormányfő azonban Soros-jelentést emlegetett. Szerinte az uniós képviselők nyomást kívánnak gyakorolni a kormányra, hogy változtassa meg a bevándorláspolitikáját, ám erről a magyar választók már döntöttek.
Az előzmények alapján indokoltnak látszik a magabiztosság. A Fidesz 2010-es hatalomra kerülése óta zajlik az erőpróba a kormány és Brüsszel, az uniós intézmények között. Először az unortodoxnak keresztelt gazdasági csomag gerjesztett konfliktust, amelynek hátterében kitapintható volt az intézkedések által kellemetlenül érintett multicégek és bankok lobbizása. Az Orbán-kormány a nemzeti szuverenitásra hivatkozva ragaszkodott ahhoz, hogy az elődeitől megörökölt helyzetet a saját elképzelései szerint kezelje, s ezt a meccset végül megnyerte. Ez a vita azonban nem az uniós alapértékek, a hazánk által a belépéskor vállalt kötelezettségek betartása körül folyt, még ha a kezdettől keveredett ilyen témákkal is. A miniszterelnök azóta – saját megfogalmazása szerint – egyfajta pávatáncot járt; ha kellett, engedményekre is hajlandó volt. A kormányt elmarasztaló uniós állásfoglalásoknak (lásd: Tavares-jelentés) nem volt jogi következményük, azoknak csak a belpolitikai hasznát látta a Fidesz.
Vigyázó szemetek Brüsszelre vessétek...
Az már biztos, hogy Brüsszelben megint hosszú hónapokig napirenden lesz a magyar kérdés.
Ha nem tévedek, a pávatánc kora most zárul le. Az unióban megelégelték a miniszterelnök játékát, aki viszont az újabb kétharmados felhatalmazás birtokában minden külső köteléktől szabadulna. Egy vállrándítással intézi el a szavazati jog felfüggesztését is kilátásba helyező állásfoglalást, csuklóztatja a CEU-t, s a velencei bizottság aggályain átlépve megszavaztatja a „Stop, Soros!” törvénycsomagot. Az „atombomba” bevetése továbbra is kétséges, ahhoz egy igen hosszú és bonyolult eljáráson keresztül vezet az út. Orbán Viktor a 2019-es európai parlamenti választásoktól pedig olyan fordulatot remél, amely elsodorja a magyar jogállamiságról, általában az illiberális, autokrata rendszerekről folytatott vitát. Miközben hangoztatja, hogy nem kívánja Magyarországot kivezetni az EU-ból, számos gesztusa arról tanúskodik, hogy egy másik értékközösség felé tájékozódik. Ezért keresi a kapcsolatot Trumppal, gratulál elsőként Erdogannak.
A Sargentini-jelentést – amely a szokásos liberális túlzásokkal átfogó bírálatot fogalmaz meg a média helyzetétől a szociális jogok szűkítéséig, s az uniós értékek súlyos és módszeres megsértéséről tudósít – nagy, egy szavazat híján kétharmados többséggel fogadta el a bizottság. A Fidesz mellett az állítólagos elvbarátai sem álltak ki, még az olasz Öt Csillag Mozgalom képviselői is szigorúak voltak a magyar kormánnyal. Ez pedig felveti a kérdést: biztos, hogy jól kalkulál a miniszterelnök? Hiszen akárhogy alakul az EU jövője, erős szövetségesek nélkül sem Orbán Viktor, sem Magyarország nem számíthat sok jóra.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 7. számában jelent meg, 2018. június 29-én. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.
