A korábbi helyi focisták nem szeretnének szülőfalujuk csapatában futballozni, helyettük most Magyarországon tanuló, angolai egyetemisták játszanak a bajóti színekben. Az ügyben van egy 104 milliós öltözőfelújítás is.
Sport
„Most nem úgy van, ahogy ő azt elképzeli. Egész egyszerűen le kell járni és kőkeményen kell dolgozni” – mondta az úszók szövetségi kapitánya.
Nehezen magyarázható tévedés okozott botrányt az angol fociban, és élesztette újra a videóasszisztensről szóló vitát, avagy mit adott nekünk a VAR?
86 éves volt.
A két magyar férfi nem tudott magyarázatot adni Litvániában elkövetett tettére.
Mivel a csoport másik mérkőzésén Szerbia nyert Montenegró ellen, egyelőre minden kérdés nyitott maradt: a következő két meccsen nekünk kell még legalább egy pont.
Legalább ezer magyar szurkoló kísérte el a csapatot Litvániába.
Nem várt helyről támadták meg a rég lemondott Kocsis Mátét: mi a baj a magyar kézilabdával, és miért nem megy külföldi edzővel sem?
Kezdhetünk számolni, hogy mennyit kell elkölteni két további Ferencvárosra. Mert a közpénzégetés is a nemzeti identitásunk része.
Telt ház, betyáros első félidő, végigszenvedett második. Magyaroszág – Szerbia 2-1!
A rendkívüli tisztújító közgyűlésre november 18-án kerül sor.
Kedden letette a magyar állampolgársági esküt a Sándor-palotában.
Megdőlt a női sportesemények nézőszámának világrekordja: egy amerikai egyetemi röplabdameccset 92 003 néző tekintett meg a helyszínen.
Kíváncsiak lettünk, miért fogadtuk be pont mi a sok szankcióval sújtott, nem éppen demokráciájáról híres ország válogatottját.
Olykor akár ötszörös meg még többszörös áron is kínálják a jegyeket – derül ki a Trollfoci Facebook-oldalának hírfolyama szerint. A viccoldal a maga módján állt bele a nyerészkedőkbe.