Súlyos FTC-vereség, elúszott a BL
Azeri játékosok gólöröme a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában játszott Ferencváros - Qarabag visszavágó mérkőzésen a Groupama Arénában 2022. augusztus 9-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Múlt héten Bakiban 1-1-es döntetlent játszott a Ferencváros labdarúgó-csapata a Qarabag otthonában a Bajnokok Ligája selejtezőjében, így Budapestre maradt a döntés. Kedd este egyszerűnek tűnt a feladat: itthon verni kell az azeri bajnokcsapatot. Nem telt ház előtt, és csak azért nem, mert az UEFA a Ferencváros Slovan elleni BL-selejtezőin történt szabálytalanságok miatt a magyar bajnokot 79 000 euróra és részleges szektorbezárásra büntette.

Budapesten a Qarabag kezdett jobban, hat és fél perc alatt vagy négy veszélyes támadást is vezettek Dibusz kapujára, és miután létszámfölényben is támadhattak, Zubir kilőtte a rövid sarkot. Két perc múlva egyenlíthetett volna az FTC, de Boli lövését védeni tudta a kapus. A hazai védelem nem volt a helyzet magaslatán később sem, Dibusznak ziccerhelyzetben kellett védenie, de aztán kiderült, hogy les volt.

Kezdett feljönni a Ferencváros, a 29. percben Tokmac egyedül vezethette a kapura, de túl lazán rúgta el és az azeri kapus nagyot védett. Nyomtak a hazaiak, de a 44. percben Dibusznak két bravúrt is be kellett mutatnia, hogy ne kétgólos vezetéssel menjenek szünetre az azeriek. Az egyenlítés nem sikerült, szünetben továbbjutásra állt a vendégcsapat.

A második félidőre sem jött ki megilletődötten a Qarabag, és nagyjából nyolc perc kellett ahhoz, hogy kettőre növelje az előnyt – a Ferencváros védelme egyszerűen nem igazi, könnyű az utolsó embereket átjátszani. A meccs kéthramadánál Tokmac előtt adódott egy újabb lehetőség, de az FTC támadója túl hosszan vette át a labdát, így a kivetődő kapus be tudott avatkozni. A hatvanötödik percben az azeriek közel álltak a három gólos vezetéshez – Dibusz rosszul ment ki egy szögletre, a fejes szerencsére a felső lécen csattant. Lett volna pár hazai lehetőség, de mindig sikerült a tizenhatoson belül túlkombinálni, így gól nem született. A Qarabagnak viszont sikerült: megint kijátszották a védelmet, Dibusz tehetetlen volt, 0-3. Kezdett megalázó lenni, a közönség egy része hazaindult az Üllői útról. És még egy fontos dolog: a Ferencvárossal ellentétben az azeri csapat legalább fele helyi erő, nem külföldről vásárolt légiós.

Nagy győzelem „Európán kívüli fajokkal”
Lukács Csaba

Nagy győzelem „Európán kívüli fajokkal”

Szerda este frappáns módon vágott vissza a Ferencváros az 1992-es pozsonyi vereségért.

A nyolcvanhatodik percben aztán végre összejött a szépítés az FTC-nek, Traoré ballal az ötösről bezúzta, 1-3. A becsületgól tehát összejött, de több nem, így a Ferencváros számára idén elúsztak a Bajnokok Ligájába vetett remények. A Európa Liga csoportkörére még van esély – ehhez az ír Shamrock Roversen kell túljutni egy oda-vissza összecsapáson. Ha nem sikerül, akkor marad a Konferencia-liga.

„Minden évben a Bajnokok Ligája-csoportkör elérése a cél, de azt tudni kell, hogy az ellenfélnek is. Ma egy komoly riválissal álltunk szemben, amely támadásban nagyon erős volt. Elméletben készen álltunk, gyakorlatban nem. Rosszul kezdtük a meccset és rosszul is fejeztük be" – értékelt Sztanyiszlav Csercseszov, aki elismerte, hogy a Qarabag jobb volt és megérdemelten jutott tovább. Az FTC orosz vezetőedzője az MTI érdeklődésére úgy fogalmazott, hogy nem szedhető külön a védekezés és a támadás a hibák szempontjából, de a sok labdavesztés megpecsételte a csapata sorsát, mert ez teret nyitott az ellenfél támadásainak.

„Nehezen nyertük meg a mérkőzést, még ha a számok esetleg mást is sugallnak. Gratulálok és sok sikert kívánok a Ferencvárosnak, mert nagyszerű meccset játszottunk vele” – mondta a Qarabag vezetőedzője, Gurban Gurbanov, aki kiemelte, csapata ma nagy kedvvel és győzni akarással futballozott. (MTI)

Bajnokok Ligája, selejtező, 3. forduló, visszavágó:
Ferencváros-Qarabag (azeri) 1-3 (0-1)
Groupama Aréna, 18 875 néző, v.: Carlos del Cerro Grande (spanyol)
gólszerzők: Traoré (86.), illetve Zoubir (7.), Wadji (54., 78.)
sárga lap: Thelander (30.), Boli (34.), Botka (84.), illetve Jankovic (31.), Bajramov (62.), Zoubir (84.), Leandro Andrade (91.), Vesovic (93.)
Továbbjutott: a Qarabag 4-2-es összesítéssel.
Ferencváros: Dibusz - Botka, Kovacevic (Knoester, 51.), Thelander, Civic (Pászka, 84.) - Esiti (Vécsei, 51.), Laidouni - Zachariassen, Nguen (Marquinhos, 84.), Traoré - Boli (R. Mmaee, 61.)
Qarabag: Mahammadalijev - Vesovic, Musztafazade, Huszejnov, Bajramov - Qarajev (Romao, 86.), Jankovic (Richard, 58.) - Kady - Sejdajev, Wadji (Owusu, 81.), Zoubir (Leandro Andrade, 86.)