A miniszterelnök magabiztosságot mutat, miközben szó szerint szalad a pénz után. Nagyon nem mindegy, mikor szerzi meg.
LCs
A Fradi fideszes elnöke klubja és az ott sportoló gyermekek mögé bújva politikusként támadta pártja ellenfelét.
A kommunistázó, zöld őrületről beszélő, az unión az erkölcsöt számon kérő házelnöknek a hazai szegénységről bezzeg nem volt szava.
Kettős mérce Fidesz-módra: az követel magának tiszteletet, aki a vele szemben a legenyhébb kritikát megfogalmazóktól is megtagadja azt.
Sem több, sem kevesebb nem történt most, mint hogy a magyarok visszakerültek a világ futballtérképére.
Pentz Csaba és felesége összesen 25 multiknál töltött dolgos, cserébe anyagilag kiszámítható év után fejest ugrott a bizonytalanba: létrehozta a Kifli ÉS Kocsmát.
Veszélyes, hogy a Fidesz olyan ügyben kelt indulatokat, amely a mindennapokban nem osztja meg szélsőségesen a magyarokat.
Jakab Péternek Gyurcsány Ferenccel a hátában kell az ellenzéket felhoznia a kistelepülések Magyarországán, ahova nem szivárványos zászló alatt érdemes megérkezni.
Amikor vacsora közben a rádióból azt hallottam, hogy meghalt a járvány első magyarországi áldozata, torkomon akadt a falat, és éreztem, ahogy jeges kéz markolja a gyomromat.
Van valaki, aki biztosan nem filozofál azon, akar-e nyerni jövőre, vagy sem. Orbán Viktor az elmúlt hetekben olyan offenzívát indított, ami kampányfinist idéz.
A sikerkovács Marco Rossi szövetségi kapitány és a játékosok, én sem Menczer Tamást, sem a Fidesz többi megmondó emberét nem láttam a pályán.
Nem csoda, hanem kitartó és megfeszített munka kell ahhoz, hogy a bebetonozottnak hitt erőviszonyok megbillenjenek.