A választás közeledtével a kormány kisöpri a kasszát, az Isten pénzét is kiszórva, elígérve, miközben a cirkuszról is gondoskodik.
LCs
Úgy sejtem, Domokos László nyilatkozata nem az ötlet gyors megvalósítása, hanem a kampányba való, a kormánypártok oldalán történő beavatkozás szándékával született.
Ha csak a Hungaroringen megrendezett idei Formula–1 Magyar Nagydíjat kísérő „szivárványos” üzengetésre gondolunk, beláthatjuk, mennyire fontos minden olyan gesztus, történés, amely hazánkat kedvező színben tünteti fel a nagyvilág előtt.
Az ellenzéknek – ha nyerni akar jövőre – már most világossá kell tennie, hogy ki az, aki politikai fordulat esetén a káoszteremtés kottájából készül játszani.
Illiberális holló illiberális hollónak nem vájja ki a szemét.
A kampánykormányzás ráolvasással küzd az igazság ellen, tagadja a valóságot. De lám, bárhol is piszkáljuk meg, felfeslik a magyar jogállamiság szövete!
A harmadik oltásra jelen pillanatban jórészt a Sinopharmmal oltott időseknek lehet szükségük, ezt azonban nem mondhatja ki az orbáni állam, hiszen azzal a saját tévedését is beismerné.
Csakhogy nem egyenlő felek küzdelméről van szó, hiszen egyikük végső soron – bár azt mondja, megvan nélküle is – pénzt szeretne kapni a másiktól.
Az asztal szélére kitett papírlapot olvasgattam, amelyre anyám az aznapi teendőimet listázta. Bevásárlásnál ügyeljek rá, hogy a tejeszacskó ne csöpögjön, és a kenyér Alföldi legyen.
Amit eddig sejtettünk, a Pegasus-botrány magyar szálát érintő hiteles cáfolat híján tudássá növekedhet: ezek tényleg bármire képesek a hatalom megtartása érdekében.
A miniszterelnök hatalmi ambíciói miatt ezermilliárd forintok sorsa forog kockán. Orbán Viktor hazárdjátékos, és ebben a partiban nekünk, magyaroknak nem osztanak lapot.
A tudatos és tájékozott polgárokban bízik az ellenzék a hagyományosan konzervatív bel-budai választókerületben. Előválasztás 2021., 3. rész.