Súlyos jogkövetkezményei is lehetnek az eljárásnak, akár háromtól kétszázmillió forintig terjedő bírság is kiszabható a médiaszolgáltatóra.
TÁ
A mélyállam építéséhez kiváló eszköz a Gramsci által tollba mondott kultúrharc metodikája, illetve a célok megvalósítását segítő felsőoktatási intézmények alapítványi einstandolása.
Az orbánista média azonnal ráharapott a témára, nem hagyva kétséget afelől, hogy ők nem a humanitárius katasztrófa, hanem a gyűlöletkeltés oldaláról fognak közelíteni a kérdéshez, hagyományaikhoz hűen.
Egy hónappal az előválasztás első fordulójának kezdete előtt a lebonyolítás szinte összes részletkérdésében sikerült megállapodniuk a résztvevő pártoknak.
A teljes rendőrségi állománynak csak kevesebb mint a fele kap majd fejenként tíz nap pótszabadságot.
A Honvédelmi Minisztérium már tíz éve nem köt biztosítást a katonákra, az esetleges kártérítéseket ugyanis saját keretéből fizeti.
Az Orbánokat mi „termeljük ki”. Mi alkotjuk meg őket, mégpedig azzal, hogy olyan körülményeket teremtünk, ahol a dudva gyorsabban nő a haszonnövénynél.
Bedurrantották a közösségimédia-motort a kormánypárti képviselőjelöltek, de írhatjuk úgy is, dolgoznak végre picit, pörgetik a benzinkártyákat, igyekeznek, nagy a tét, sőt óriási, hiszen a rácsok mögött nem lehet csak úgy „jőni és posztolgatni”…
Ezek a játszmák valójában a hatalomról és a szuverenitásról, a miniszterelnök saját hatalmáról és önmaga szuverénné tételéről szólnak.
Felújítják és kibővítik a Határőr úti villaépületet.
Aki ilyen szinten nem képes használni a magyar nyelvet, az nem tetszeleghet egy egész nemzet képviselőjének, hovatovább kvintesszenciájának szerepében, és nem gyalázhat másokat magyarellenességgel.
A bíróság által megküldött adatok szerint Bánki Erik is járt Hollandiában. Lapunknak azt mondta, semmi köze nincs az ügyhöz, ráadásul nem is viselt olyan tisztséget, amellyel befolyásolni tudta volna a döntéshozatalt.