A Globális Lábnyom Hálózat (Global Footprint Network) számításai szerint idén augusztus elsején használtuk el a Föld megújuló éves erőforrásait. Ezt a napot szokás „Földi Túllövés Napjának” (Earth Overshoot Day) nevezni, mivel innentől kezdve nem a megújuló erőforrásokat éljük fel, hanem bolygónk tartalékait. Ezek a megújuló erőforrások (közéjük tartozik a tiszta levegő is!) évről-évre meg tudnak újulni, a bolygó vizei képesek az öntisztulásra, ahogy az atmoszférából is ki tudnak szűrődni a mérgező gázok, minden évben egyre vastagabb a fák törzse, felfrissül a halállomány, sőt, még természetes módon talajképződés is van. Ám 1971 óta minden évben többet használ fel az emberiség ezekből az erőforrásokból, mint amennyi megújulni képes, ráadásul a túlhasználat miatt az évről-évre való megújulás képessége is csökken, azaz, már több, mint 50 éve fenntarthatatlan pályára állt a globális emberi civilizáció. Igazi komoly visszaesés ezen a téren csak 2020-ban történt – a globális koronavírus-járvány miatt.
A túlhasználat következményei triviálisak. Ha nem is tudunk gyönyörködni az ember által érintetlen, vad tájban, akkor is tekintettel kell(ene) lennünk arra, hogy az ember nem áll a természet fölött, hanem benne él, így az ökoszféra rombolása visszahat magára az emberiségre: a következő nemzedékek életkilátásai romló tendenciát mutatnak. A legkézenfekvőbb példa erre, hogy jóval több (főleg, de nem kizárólagosan fosszilis energiahordozók égetéséből származó) szén-dioxidot juttatunk a levegőbe, mint amennyit bolygónk természetes módon onnét kivonni képes (az emberiség globális lábnyomának 60 százalékát a fosszilisek elégetése adja), így az emberiség egyre jobban fokozza az üvegházhatást, amely a globális felmelegedésben mutatkozik meg, amelynek számos következménye van, többek között az is, hogy egyre hosszabbak és erőteljesebbek a nyári hőhullámok. Budapesten és a déli-délkeleti országrészben az idei volt a valaha volt legintenzívebb hőhullám a mérések kezdete óta, Budapesten pedig 1873 óta még soha nem volt ilyen rossz a helyzet. De ez csak Magyarország: ha az egész Földet nézzük, július 23. és 24. is a valaha mért legforróbb napok voltak a bolygónkon.
Forrás: Másfélfok
Kép: Copernicus Climate Change Service
Az Észak-Atlanti-óceán felmelegedése sem tűnik éppenséggel túl jó jelnek:
Az adatok forrása a National Oceanic and Atmospheric Administration, azaz az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal
A felmelegedés persze csak egy dolog, de a földművelésre alkalmas terület csökkenése, az elsivatagosodás, az időjárási szélsőségek megszaporodása és azok intenzitásának emelkedése vagy akár a biodiverzitás csökkenése is mind-mind a túlhasználattal vannak összefüggésben. Ha azt gondolnánk, hogy mi, magyarok, a túlhasználatot illetően egész jól állunk, összehasonlítva magunkat mondjuk az Egyesült Államokkal, Indiával vagy Kínával, akkor sajnos tévedésben vagyunk: India és Kína nagyméretű és viszonylag nem túl nagy fogyasztású lakosságának köszönhetően kisebb ökológiai lábnyommal bír, mint a nagyjából 9,5 milliós lakosságú Magyarország. Ha a világon mindenki úgy élne, ahogy mi, akkor már május 25-én elhasználtuk volna a megújuló erőforrásainkat. Persze az Egyesült Államoknál (március 14.) vagy a legnagyobb ökológiai lábnyommal élő Qatarnál (február 11.!) még így is jobbak vagyunk.
Az adatok forrása a National Oceanic and Atmospheric Administration, azaz az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal
Na de hogy számolják ki a globális lábnyomot, ami az ökológiai túllövés napjának megállapításához szükséges? Az ország mérete nem számít, sőt, még az ország topográfiája sem, csak az ország lakosságának száma és az ő biokapacitás-igényük. A lábnyomot „globális hektárban” mérik, ez egy uniformizált egység, mivel más-más biokapacitása van egy erdőnek, egy helységnek, egy tengerpartnak, egy szántónak, folyómedernek. A globális hektár biológiailag produktív hektárt, tehát nem feltétlenül pont egy hektárt jelent. Egy szántó globális hektárban kevesebb, míg egy legelő nagyobb, mint egy hektár; nem ugyanannyi biológiailag aktív földterület kell ugyanis ugyanannak a biokapacitásnak az eléréséhez. Azért nem fontos, hogy egy-egy adott ország mekkora, illetve, hogy milyen a topográfiája, mert globális felhasználásról beszélünk; azaz, az összes ország „beleadja a közösbe” a saját területének biokapacitását. Viszont az, hogy egy-egy országnak mekkora a teljes biokapacitás-igénye, az országonként eltérő, a lakosságszámmal együtt. A teljes biokapacitás-igény, osztva a lakosságszámmal, adja ki az adott ország biokapacitás-igényét. Ezen kívül még kiszámolható az évenkénti megújuló globális biokapacitás, és ez elosztva a világ lakosságával 1,51 rendelkezésre álló, megújuló globális hektárt jelent fejenként (2022-es adat). Értelemszerűen, ha a világ össznépessége növekszik, akkor a rendelkezésre álló fejenkénti globális biokapacitás is csökken. Hogy egy példával megvilágosítsuk a számítást: Svájc esetében a fejenkénti globális biokapacitás-igény 3,74 globális hektár, azaz, ha az egész világ annyi erőforrást használna fel, mint Svájc, akkor 2,47 Földre lenne szükség ahhoz, hogy az éves megújuló források fedezzék az igényeket (3,74/1.51=2,47). Ebből lehet kiszámolni az adott országra érvényes túllövés napját; maradva Svájcnál, 1.51/3.74*366 (2024 szökőév) = 148 (kerekítve), azaz, a svájci ökológiai lábnyom egy évben a 148-ik napon éri el az adott éves megújuló keretet, az év 148-ik napja pedig május 27. A világ teljes fejenkénti biokapacitás-igénye alapján lehetett megállapítani, hogy 2024-ben (harmadjára) a túllövés napja augusztus 1.
Az adatok forrása a National Oceanic and Atmospheric Administration, azaz az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal
Azaz, mától kezdve hitelből élünk – a hitelek kamatát pedig a földi erőforrásokat (a tőkét) tovább emésztő természeti csapásokban fizetjük, mint a hőhullámok, a talajerózió, a biodiverzitás csökkenése, a folyóvizeink és tengervizeink elszennyeződése. Ha pedig a „biokapacitás-tőke” csökken, akkor az éves „biokapacitás-kamat” (azaz az éves megújuló erőforrások) is csökkennek a továbbiakban. Ha nem sikerül ezen változtatni, akár a fogyasztás visszafogásával, akár energiahatékony megoldásokkal, akár a környezetszennyezés csökkentésével, azaz reciklálással, akár a biológiailag aktív felületek növelésével, akár a már használatban nem lévő, természetsebként éktelenkedő városi és vidéki rozsdaövezetek felszámolásával és rekultivációval, akár a vizes területek helyreállításával, akkor az emberiség globális lábnyoma tovább fog növekedni, így a jelenben a relatíve magas életszínvonalunkat fenntarthatatlan módon, az utódok kárára tudjuk csak fenntartani. Milyen bolygót fog így tőlünk a még meg sem született nemzedék örökölni?
