Olasz tudósok 34 egészséges, frissen anyává lett nő anyatejét elemezték Rómában, a levett minták háromnegyedéből tudtak kimutatni mikroműanyag-szennyezést. Hogy a keresztszennyeződést kiszűrjék, minden mintánál elvégezték a kontrollvizsgálatot is, ezeket műanyagmentes eszközökkel elemezték, de ugyanazt az eredményt kapták.
Hogy megpróbálják megfejteni a mikroműanyag-szennyezés okát, a vizsgálatba bevont kismamákat kikérdezték táplálkozási és vásárlási szokásaikról, illetve arról, mennyi tengeri eredetű élelmiszert vásárolnak, illetve, vásárolnak-e mikroműanyagokat tartalmazó esztétikai szereket. A kutatók arra jutottak, hogy nincs korreláció az általuk vásárolt termékek és a műanyag-szennyezés jelenléte között. Ez pedig azt jelenti, hogy az emberi szervezet mikroműanyagokkal való szennyeződése „tulajdonképpen elkerülhetetlen”, a táplálékkal, folyadékkal, sőt, a levegővétellel együtt jár már, állítják a kutatók.
Az eredményeikről a Polymers nevű folyóiratban számoltak be. Az anyatejben polietilén, PVC illetve polipropilén nyomait mutatták ki, ezek mind különböző csomagolóanyagokban felhasznált műanyagtípusok, és így is csak a két mikronnál nagyobb mikroműanyagok kimutatására voltak képesek, Raman-spektoszkópiai eljárással.
Jelenleg 350 millió tonna műanyagot állít elő az emberiség éves szinten, ez viszont jelentős környezeti terhelést is okoz. Mivel az elhasználódott műanyagok elégetése még súlyosabb környezetszennyezéssel járna, így millió tonnaszámra ássák is el a műanyagszemetet szeméttelepeken, vagy halmozzák fel azokat fel lakatlan területeken.
Rengeteg műanyag kerül így az óceánba, hiszen a beterítetlen műanyagszemetet a szemétlerakónak használt szigetekről egyszerűen a vízbe mossa az eső vagy fújja a szél. Jelenleg nagyjából 250 000 tonna műnyag „úszhat” szabadon az óceánokban, melyeket nem csak halak, teknőcök, cetek vagy madarak fogyasztanak el – mert esetleg egy poliészter szatyrot medúzának néznek –, de a széttöredezett műanyagok (vagyis a mikroműanyagok) gyakorlatilag a teljes táplálékláncba bekerültek.
Ez utóbbiak még az esőként lehulló vízben is kimutathatóak, vagy már az antarktiszi jégben is, így aztán igazán nem meglepő, hogy kimutatták az emberi vérben és tüdőben is, miközben a kérdés ezzel a szennyező anyaggal kapcsolatban nem az, hogy káros-e az emberi szervezetre, hanem az, hogy mekkora lehet az a mennyiség, amely már kivált betegségeket, illetve milyen betegségeket okoz.