Az önbecsapás, önámítás és porhintés tipikus esete a GDP-adatok – vagyis a bruttó hazai termék – számítása és közlése az elmúlt években. Nézzük meg egy kicsit közelebbről a rezsicsökkentés és közműszolgáltatók példáján is!
A kormány az elmúlt években folyamatosan harsogta, hogy robog a gazdaságunk, itt a legnagyobb a növekedés, mi teljesítünk a legjobban – ez volt a központi propaganda egyik vezérszólama. De számoljunk utána! Ha a növekedés forintalapon igaz is, közben a növekedésünknek megfelelő vagy annál nagyobb mértékben gyengült a fizetőeszközünk nemzetközi összehasonlításban.
Euróalapon számolva már csak az utolsó helyre elég a forintban egyébként nagynak tűnő növekedés.
Az egy főre eső GDP PPP (vásárlóerő-paritás) alapon 2019-ben (a KSH adata) Magyarországon 23 110 euró. Ez figyelembe veszi a megélhetési költségeket és kiadásokat, az árszínvonalunkat. A nominális GDP-nk 2019-ben 47,514 milliárd forint volt, az átlag-euróárfolyam pedig 325 forint. Ha a nominális gazdasági teljesítményünket nézzük, ez 146 milliárd euró. Az egy főre eső GDP-t számítva ez közel 14 700 eurót jelent.
Az egyik a nominális alapú 14 700 euró, a másik a vásárlóerő-paritású 23 110 euró. Persze a kormány a vásárlóerő-paritásost közli, a másikról hallgat, de bárki utána tud számolni. Mi okozza ezt az óriási különbséget nominális és vásárlóerő-paritás között?
Sok minden, de legfőképpen a megélhetési költségek idehaza. Ez részben a hivatalos statisztikai fogyasztó kosár és életviteli költségek alapján készül. De e például a lakásárindex nincs is benne. Viszont benne vannak a lakhatási és a példánkban szereplő rezsiköltségek. A kormány harsogja a rezsicsökkentés sikerét. Ez látszólag tény, fogyasztói oldalról valóban keveset fizetünk. De nézzük meg jobban, hogyan jött ez létre, és mik a hatásai!
A rezsicsökkentés az árak kvázi befagyasztásával jött létre. Emellett a közműcégeket jelentős többlet adóteher alá vetették az utóbbi években. A piaci viszonyoktól eltérített árak kisebb reálértékű bevételeket eredményeznek évről évre. A cégek ezt az amortizációs és rekultivációs források és megfelelő állami támogatás hiányában csak a szolgáltatási színvonal csökkenésével, költségcsökkentéssel és a megújítási munkák halogatásával tudják kigazdálkodni. A folyamat velejárója a meghibásodási arány jól látható emelkedése. Ennek eredménye az öregedő, egyre nagyobb veszteségekkel működő, egyre értéktelenebb infrastruktúra, amely maga előtt görget egy szükségessé váló növekvő felújítási terhet, jövőbeni beruházást. A rendszer, a hálózat amortizálódik, de ez az értékvesztés nem jelenik meg az árakban. A csökkenő források, a centralizált szolgáltatókhoz rendelt hatáskörök tovább növelik a rendszerszintű inkompetenciát, ráadásul egyre több szakember áramlik ki az ágazatból.
Nemcsak a pénzügyi erőforrások elapadását látjuk, hanem a nélkülözhetetlen humán tőke is lépésről lépésre kikopik a rendszerből.
Hogyan hat ez a gazdasági mutatóinkra? A vásárlóerő-paritáson mért egy főre eső GDP-nk jobban néz ki, hisz a megélhetésiköltség-oldalon nem piaci árakat fizetnek meg a polgárok.
Mindezt annak árán, hogy egyre nagyobb beruházások maradnak el, amelyeket egyszer majd be kell pótolni. Tehát feléljük a jövőt. Ezek a halasztott kiadások egyszerre fognak majd jelentkezni.
Az elmaradt beruházásokat várhatóan hitelfelvételből kell majd finanszírozni, ami eladósodottságunk mértékét növeli. Görgetünk magunk előtt egy növekvő, elkerülhetetlen adósságterhet. Esetleg – ha már fenntarthatatlan lesz a helyzet – hirtelen koncesszióba adva az ágazatot, ami, akarva akaratlanul, felszabadítja az árakat, és az hirtelen jelentős emelkedő hatással lesz a megélhetési költségekre. Ez persze rontani fogja már a vásárlóerő-paritáson mért GDP-t is. Igen. Valamikor a jövőben. Amit most élünk fel.
A kormány tíz éve gyengülő forinttal „hálálja meg”, hogy – a német gazdaságot jól kiszolgáló – exportvezérelt bérgyártás tartja fenn a gazdaságunkat és a foglalkoztatottságot. A gyáripar idetelepítése fontos és hasznos lába a magyar gazdaságnak. De mellette elmaradt a nemzetközi ellátási láncba bekapcsolódó magyar beszállítók felemelkedése, az innováció széles körű elterjedése, valamint a tágabb értelemben vett régiót, Kelet-Közép-Európát kiszolgálni képes szolgáltatási szektor kiépülése. Elmaradtak a magyar cégek részéről a külföldi működő beruházások, és ilyen erősen gyengülő nemzeti valuta mellett, amikor cserearányaink rohamosan gyengülnek, egyre nehezebb és egyre drágább külföldön befektetni, majd onnan jövedelmet hazahozni osztalék formájában. A folyamatos és jelentős leértékelés egyirányú utca. Olyan, mint a kábítószer. Rövid távon eufóriát okoz az exportőröknek, hosszú távon kényelmessé teszi: a szereplők megelégszenek az alacsony munkabérekkel, nem törekednek innovációra és más fejlesztésekre.
Mészáros, Tiborcz és társaik csak itthon sztárok, ahol a hozzájuk terelt uniós pénzek és adóforintok verseny nélkül költhetők. Persze náluk a hozzáadott érték is igen alacsony, a gyártáshoz nem nagyon értenek – nézzük a Mátrai Erőmű Zrt. esetét, illetve a veszteséget, amit produkál.
Versenyképességünk, termelékenységünk úgy 25 százalékkal elmarad a visegrádi országokban mértektől a nemzetközi McKinzie tanácsadó szerint is. Nem csoda, hiszen a források – amelyeknek a versenyképes piacgazdaságban működő sikeres cégeket kellene segíteniük – jelentős részben a NER-hez kerülnek, ahol nem érvényesül az akcelerátorhatás. Így a kis- és közepes vállalkozásaink egy része piac hiányában nem tud növekedni, fejlődni, hanem stagnál vagy sorvadásnak indul. Olcsójánossá lett Magyarország, ezt támasztja alá a két mutató kettészakadása.
Hogyan alakult ez a fránya GDP/fő 2020-ban? A Pénzügymisztérium 6,4 százalékos visszaesést vár, a forint várhatóan 9–10 százalék körüli átlagárfolyam-romlást szenved el idén. Az euróalapon mért nominális GDP-nk előreláthatólag 10 százalék feletti értékkel csökken, ami 13 000 euró körüli értékre süllyed (a 2019-es 14 700-hoz képest). Mondanom sem kell, a szomszéd és régiós országok nemzeti valutái, a román lej, a horvát kuna, a cseh korona, alig vesztettek értékükből, és a lengyel zloty is lényegesen kevesebbet veszített. Továbbá tetézi mindezt egy rekordnagyságú államháztartási hiány, amely pénzforgalmi alapon a GDP 11-12 százaléka körül van.
Csúszunk le folyamatosan, de használhatunk múlt időt is, hisz a statisztika mindig a korábbi időszakot dokumentálja. És egy jelentősen csökkenő gazdasági teljesítményből egyre nagyobb részt tud magáénak a NER. Ez azzal jár, hogy a versenyben működő kkv-k és háztartások helyzete erősebben romlik, mint ahogy a gazdasági mutatóink sugallják. Lecsúsztunk, nagyon csúnyán. De ki csodálkozik ezen? Verseny nélkül, pazarló, soha meg nem térülő gigaberuházásokkal és folyamatos önámítással, amikor hülyének nézik a polgárokat, nincs előre.
A szerző az Új Kezdet Párt választmányának budapesti tagja
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/3. számában jelent meg január 15-én.
