Gyurika papucsa

Gyurika papucsa

Fotó: Unsplash/Köles Mihály

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Gyurikát, az egyetem hajléktalanját mindenki ismeri. Generációk nőnek fel mellette, minden egyetemista előbb-utóbb belebotlik, ahogyan összeszedi a sörösüvegeket az egyetemhez közeli sörözőben, a Teniszkében, vagy ahogy egy kis kupicáért könyörög az egyetemi bulikra készülő fiataloktól a kollégium előtti téren.

Amióta ismerem, Gyurika ugyanúgy néz ki: ugyanabban a kabátban, ugyanabban a felsőben és ugyanabban a lassan hét ágra szakadt papucsban csoszog végig a campus területén, ahol a legenda szerint egykoron doktorandusz hallgató volt. Noha senki sem tudja, hogyan csúszott le (erről is többféle elmélet van), abban debreceni egyetemi konszenzus van, hogy szegény, ahogy mondják: kissé bolond. Zavartan beszél, feltehetően mentális problémai vannak, de ezen kívül sose volt vele baj. Sőt, még régebben meg is tudta lepni az embert az intelligenciájával.

Egy alkalommal a szokásos nap végi csendes cigarettázásomkor szólított meg. Megkérdezte, hogy mi a véleményem a Krím elfoglalásáról. Ekkor 2016-ot írtunk. Hol volt még akkor a háború? Miután elmondtam nézeteimet, helyeselt, és csak a fejét rázta: „Nem jó világ jön, észnél kell lenni. Az ember sosem tudja, hogy végzi, ki kell használni minden örömöt.” Bizony – tettem hozzá, majd válaszomat meg sem várva indult a város irányába. Akkor vettem észre, hogy az addigi szakadt papucs helyett új lábbeli van rajta. Hideg idő volt, mire végeztünk az eszmecserével, a nap is lemenőben volt már, így gondoltam, azért rákérdezek: Gyurika, nem mész inkább haza a szobádba? Hideg van. – Tudom – felelte, majd hozzátette: ezért is van az új papucs.

Hogy hova ment abban a hideg őszi időben? Újabb üvegekért? Ki tudja. Putyin azóta lerohanta Ukrajnát, én végeztem az egyetemen, elköltöztem a koliból, Gyurika pedig azóta is csoszog, csak már rosszabb állapotban.

Múltkorában ismét megállított a Kassai úti campuson botorkálva. Én a keresztszüleimnél voltam aznap, akikkel egy ruhás csomagot készítettünk az ukrán menekülteknek a határra. Jó érzés fogott el, a segítés szándéka, amely feldobta a napomat, ám ekkor megjött Gyurika a hat évvel korábban vett, azóta szintén hét ágra szakadt papucsában, és a jó érzésnek már nyoma sem maradt.

– Nagy baj van! – mondta izgatottan Gyurika, majd hamarosan beavatott a legutóbbi kálváriájába. Fel sem hozta már a Krímet vagy a háborút, amelyet szerintem megsejtett korábban. Valaki átverte, kellene egy írástudó ember mellé, holnap délután legyek a Teniszkében. Olyan gyorsan pörgött a nyelve, hogy nem is egészen értettem, mit akar tőlem, csak azt, hogy segítségre van szüksége. Legalábbis először azt hittem. Később már összevissza váltogatta a témákat. Hol tanúskodnom kellett volna, hol meg a hozzá érkező civil szervezetnek segíteni. Azokban ugyanis nem bízik.

A már-már zavaró, teljesen összefüggéstelen beszédet hallgatva a segítségnyújtásból származó örömöt az idegesség és a tanácstalanság érzése váltotta fel. Sőt, kimondottan feszült lettem, nem tudtam, mit tegyek, így mikor meghallottam a civil szervezeteket, csak ennyit mondtam: Na hála az égnek, lesz segítséged, Gyurika, minden jót kívánok, mennem kell, szervusz, itt egy kétszázas – és azzal a kezébe nyomtam az érmét, és távoztam. Persze nem mentem el másnap a kocsmába. Zavarba jöttem és féltem. Hogy mitől? Magam sem tudom. Talán a segítségtől és a szolidaritástól, amelyről annyit olvasok és hallok mostanában. Nem tudom. Egyszerűen nem éreztem jól magam, és vágytam haza a magam világába, ahol nem érintkezek az elesettekkel és a rászorultakkal.

Egy kérdésen viszont azóta is rágódom. Ha még Gyurikának sem tudunk segíteni, mitől reméljük a csodát? A társadalmi összeborulást? Az ukránoknak ugyanakkor elküldtük az adományt. Közben, mint megtudtam, Gyurikának sem lett baja. Sovány vigasz, hogy bár azóta még zavartabban beszél, legalább már nem csoszog éjszakánként az utcán.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/5. számában jelent meg február 3-án.

„Ha Rákay Philip nem sértődik meg, én régebb óta tervezem a Petőfi-filmem”

„Ha Rákay Philip nem sértődik meg, én régebb óta tervezem a Petőfi-filmem”

Ha Petőfi egyszer csak felbukkanna 2024-ben, Orbán Viktornak nem is kellene olyan nagyon erőlködnie, hogy meggyőzze őt a NER igazáról – mondta a költő visszatéréséből féktelen szatírát gyártó animátor, aki szerint az alkotását talán még Bayer Zsolt is nevetgélve nézné. A YouTube-on két hete bemutatott videó nagyot megy, eddig több mint 110 ezren látták, és hamarosan jön a folytatás. Mitől különleges hely a Szondi utca, hogyan fordul „a teremtője” ellen Petőfi, mi a baj Gyurcsánnyal, miért gesztikulál olyan hevesen Tölgyessy Péter és hogyan lett ekkora a siker a videó? Erről kérdeztük az animáció alkotóját, aki örül a pozitív visszajelzéseknek, bár felkészült az ellenkezőjére is, őrzi anonimitását, a közönségtől pedig csak madártejet vár támogatásként.