Isten teremtette a világot. Mindössze négy szó ez a kijelentés, de nincs még egy olyan mondat, amelyikről ilyen sokat és ilyen régóta vitatkoznának az emberek. Hiszen mindig voltak ateisták, akik nem hittek Istenben. Eleinte kevesen voltak, de számuk folyamatosan nőtt a felvilágosodás eszméinek elterjedésével és a természettudományok fejlődésével. Hiszen mindig lesznek istenhívők, akik hisznek az isteni teremtésben, bár – ha számuk talán nem is, de – a Föld lakosságához viszonyított arányuk folyamatosan csökken a tudományos ismeretek bővülésével.
Odáig sohasem fogunk eljutni, hogy senki ne higgyen Istenben, mint ahogy az sem fordult elő soha, hogy nem lettek volna olyanok, akik tagadták Isten létezését. (Leszámítva Ádám és Éva korát, amikor minden ember tudta, hogy létezik Isten, sőt személyesen ismerte Őt.) Az anyagi világ létrejöttéről folyó vita tehát örök, és úgy tűnik, az is marad. Nem is lehet másként, mivel nem lehet műszerekkel mérni Isten létezését, és az időben sem tudunk visszamenni, hogy megnézzük, hogyan keletkezett a világ.
Emiatt a kérdésre adott válaszunk csak személyes hitünkön alapul, bármennyire is tagadják ezt azok, akik azt állítják, hogy a világ magától, Isten közreműködése nélkül jött létre. Hiszen ők, akik kizárólag a bizonyítás erejében hisznek, sem képesek bizonyítani az igazukat. Valójában ők sem tudják, hogy a világ magától állt elő, csupán hiszik azt.
A kérdés egyáltalán nem érdektelen, mert a rá adott válaszunktól függ, mit tartunk az életünk értelmének és céljának.
Ha nem Isten teremtette a világot, akkor nincs Isten, és nem kell tartanunk a túlvilági felelősségre vonástól, bárhogyan éljünk is a Földön. Ha Isten teremtette, akkor figyelembe kell vennünk parancsolatait, elvárásai szerint kell élnünk, hogy megállhassunk majd Isten ítélőszéke előtt, amelyet nem kerülhetünk el a keresztény hit szerint.
Nem mindegy tehát, igaznak tartjuk-e az isteni teremtés gondolatát, vagy elvetjük azt. Ez nem pusztán filozófiai kérdés, hanem a személyes sorsunk függ tőle ezen a világon és a túlvilágon egyaránt.
Teremtéshívők kontra evolúcióhívők
A tudatosan gondolkodó ember a személyes érintettsége miatt nem kerülheti el a teremtés kérdésének alapos átgondolását és az általa ismertek szerinti becsületes álláspont kialakítását. De hogyan tegyük ezt, amikor az egymásnak ellentmondó vélemények összeegyeztethetetlenek, és a teremtéshívők, valamint az Isten nélküli megoldás hívei (a továbbiakban evolúcióhívők) egyáltalán nem hajlandók figyelembe venni egymás érveit?
A teremtésről szóló vita az összeegyeztethetetlenség ellenére abba az irányba haladt az utóbbi fél évszázadban, hogy az evolúcióhívők egyre jobban nyeregben érezték magukat az újabb és újabb tudományos eredmények kapcsán, míg a teremtéshívők egyre jobban visszavonultak egészen addig, hogy egyes képviselőik több sarkalatos kérdést is feladtak, például a hétnapos teremtést, vagy az isteni teremtés helyett beérték volna az Isten által irányított evolúcióval.
Ebben a trendben hozott változást az ezredforduló utáni időszak, amikor ismét erőre kaptak a teremtéshívők. Sajnos, nem a jobb érveik miatt, hanem a tudatlanság, a butaság, sőt egyenesen a bunkóság „kultúrájának” elharapódzása segített ebben. Manapság egyre többen gondolják azt, hogy nem szükségesek az ismeretek, nem kell a gondolatainkat a valósághoz igazítanunk, elég annyi, hogy én így gondolom. A teremtéshívők magabiztossága sajnos csak az így gondolom miatt nőtt meg.
Napjaink egyik legnagyobb ellentmondása, hogy most, amikor egyre bonyolultabb gépeket, robotokat, mesterséges intelligenciát, csúcstechnológiával dolgozó gyógyászati eljárásokat alkalmazunk, és ezekhez egyre hozzáértőbb üzemeltetők kellenek, akkor egyre nagyobbá válik a természettudományos műveletlenség a társadalomban. Ezen belül is legalacsonyabb szintűnek a biológiai műveltséget látom.
A nagymérvű biológiai műveletlenségből fakad, hogy sok hívő ember tagadja az evolúciós változások létezését, vagyis az élőlények örökletes változásokra való képességét.
Nem tudják, hogy az evolúció nemcsak a jelenlegi élővilág törzsfejlődés útján való létrejöttét jelenti, hanem egy sokkal hétköznapibb dolgot is: a géngyakoriság populáción belüli megváltozását. Ez pedig a szemünk előtt zajlik. Sarkítva: már egy egyed születése vagy halála is evolúció, mert megváltoztatja a géngyakoriságot a populációban. Evolúció, hogy a baktériumok rezisztenssé válnak az antibiotikumokra, evolúció okozta, hogy Ádám és Éva óta az emberiség olyan sokfélévé vált bőr-, haj- és szemszínre nézve. Evolúció révén lett fertőzővé az emberre a koronavírus, és az evolúció miatt bukkannak fel újabb és újabb mutációi. Az evolúciót tagadni tehát badarság.
A hétnapos teremtést viszont a természettudósok tartják lehetetlennek az idő rövidsége miatt. Az evangéliumi keresztények ezt nem értik. Szerintük nem az a csoda, hogy Isten hét nap alatt meg tudta teremteni a világot, hanem az, hogy miért tartott ez neki hét napig, és miért nem tette meg egy szempillantás alatt!
A teremtés vagy evolúció vitában valahogy egyik oldal sem érti igazán a másik érvelését. A teremtéshívők nem mindig releváns érvekkel támadják a világ evolúció általi létrejöttének elméletét, többnyire annak – az egyébként igencsak megfontolandó – gondolatnak a mentén, hogy a bonyolult, jól működő élőlények nem jöhettek létre csupán a véletlennek köszönhetően, tervezés nélkül. Az evolúcióhívők azzal érvelnek, hogy a szelekció miatt a folyamat nem véletlen. Viszont a szelekció csak a létrejött mutációkból válogathat, az pedig véletlen, hogy az aktuális környezeti változásra van-e éppen adaptív mutáció a populációban. A szelekció tényleg a fejlődés irányába tereli a folyamatot, de erre csak akkor képes, ha talál megfelelő véletlen mutációkat.
A hit lényege a személyes kapcsolat
Az evolúcióhívő természettudósok viszont az istenhit mibenlétét nem értik. A hitet a vallással mint társadalmi jelenséggel azonosítják. Így tesz például Richard Dawkins világhírű evolúcióbiológus, aki Isteni téveszme című könyvében a vallás (elsősorban a kereszténység) negatív társadalmi hatásait boncolgatja, részletesen kitérve a vadhajtások, például a pokollal való fenyegetőzés káros voltára. (Nem tudva, hogy ezekre nála jobban csak maga Isten haragszik.) Attól eltekintve, hogy a kereszténységnek sokkal több haszna van a társadalomra nézve, mint kára, az istenhit szempontjából nem releváns a társadalmi haszon kérdése. A vallás mint az istenhiten alapuló emberi eszmerendszer és az egyház mint emberi szervezet meglehetősen áttételesen fedi a megtért evangéliumi keresztények hitét.
A keresztény hit lényege ugyanis az Istennel való személyes kapcsolat. A megtért ember Istennel éli az életét, vele beszélget egész nap. Imáiban kér dolgokat Istentől, és meg is kapja azokat. Isten csodái közepette jár. Olyan, mint a szerelmes, aki boldog, mert rátalált valakire, akivel szeretik egymást, akire mindig számíthat. Annak, aki őszintén keresi Isten létezésére a választ, ezt a személyes kapcsolatot kellene vizsgálnia, nem a vallást és annak társadalmi hatásait.
Boldogkői Zsolt érve sem elég, miszerint egy jelenség magyarázatához a legegyszerűbb megoldást kell előnyben részesítenünk mindaddig, amíg be nem bizonyosodik, hogy ennél összetettebb magyarázatra van szükség. A világ létrejöttének magyarázatában Istennek szerepet adni csak bonyolítja a helyzetet, tehát ha Isten nélkül is meg tudjuk magyarázni a világ létezését, akkor ezt a verziót kell előnyben részesítenünk. Ez az érvelés azért sántít, mert egy nyomozás során addig nem állhat le a nyomozó a bűnügy felderítésében, amíg szemernyi kétség merül fel az általa felvázolt történet valódiságával kapcsolatban. A világ létrejöttének magyarázatából Istent csak az egyszerűség kedvéért kihagyni vétkes hanyagság lenne. Ilyen egy nyomozás során megengedhetetlen, miként az igazság kiderítésében is.
Egy hamis közmegegyezés
Amiben a legádázabb vita folyik a teremtés- és az evolúcióhívők között, az a fajok eredetének kérdése.
Egyre több ősmaradvány kerül elő, amelyek segítségével az evolúcióhívők egyre pontosabb fejlődési sorokat állítanak fel, bizonyítva, hogy az adott faj evolúcióval jött létre. A teremtéshívők ezen a területen vesztésre állnak, bár minden erővel igyekeznek bizonyítani, hogy a leletek nem illenek a fejlődési sorba, vagy pedig téves a kormeghatározás stb. Bár nem értenek egyet semmiben sem, egy dologban közmegegyezés van a felek között, miszerint ha valaminek az előzményét ki tudjuk deríteni, akkor az magától jött létre, és nem Isten teremtette. Pedig ez a közmegegyezés hamis!
Csányi Vilmos Íme, az ember című, hézagpótló művében kifejti, hogy világunkban mindennek van előzménye, „története”. Csak úgy, a semmiből nem lehet létrehozni dolgokat sem az anyagi világ fejlődésében, sem az emberiség technikai fejlődésében. Ebből ő arra következtet, hogy Isten nem teremthetett semmit, mert előzmény nélküli dolgok nincsenek a világban.
Ha veszünk egy hamburgert, annak van története. Valaki félbevágta a hamburgerzsemlét, és beletette a húspogácsát, majd ketchupot nyomott bele. A hozzávalókat előtte az üzletbe szállították, a hamburgerzsemlét valahol megsütötték, előtte lisztet őröltek, búzát szállítottak a malomba. A búzát korábban elvetették, learatták, a vetőmagot egy évvel korábban megtermelték. A húspogácsát marhahúsból készítették, ehhez marhát vágtak, amit azelőtt felneveltek. A hamburger története a végtelenségig követhető a múltbeli eseményekben.
Végezzünk el egy egyszerű gondolatkísérletet! Tegyük fel, hogy Jézus Krisztus napjainkban is a Földön jár, és megismétli azt a csodáját, amikor ötezer embert megvendégelt két halból és öt kenyérből! Tegyük fel, hogy ezúttal öt hamburgerből vendégeli meg az ötezer embert oly módon, hogy mindig ad egy hamburgert a tanítványainak, azok pedig a tömegnek mindaddig, amíg mindenkinek nem jut egy hamburger.
Abban egyet kell értenünk, hogy az így kiosztott hamburgereket nem emberek állították elő, hanem Isten teremtette őket. Az újonnan teremtett hamburgerek vajon máshogy néznének ki, mint az eredeti öt? Természetesen ugyanolyanok lennének, mint az eredetiek, senki meg nem tudná mondani, hogy ezeket Isten teremtette. Kivéve azokat, akik ott voltak személyesen, és látták, hogy az eredeti öt hamburger ötezerre szaporodott. A vendégeknek adott hamburgerek ugyanúgy félbevágott hamburgerzsemléből volnának, lenne bennük húspogácsa és ketchup is. Ha valaki nem tudná, hogy ezek csoda folytán álltak elő, azt mondaná, hogy valaki félbevágta a hamburgerzsemlét, és beletette a húspogácsát, majd ketchupot nyomott bele. A hozzávalókat előtte az üzletbe szállították, a hamburgerzsemlét valahol megsütötték, előtte lisztet őröltek… Mindannyian ugyanazt az előzményt tételeznénk fel, mint a normális, ember által készített hamburgerek esetén.
Vagy ha Isten teremtene egy széket, akkor ez teljesen olyan lenne, mint egy ember gyártotta szék. Fából lenne, a fa szöveteiből meg lehetne állapítani, tölgyből vagy fenyőből készült, szerencsével még a kivágott fa korát is meg lehetne becsülni az évgyűrűkből. Netán az erdőt is megtalálhatnánk, ahonnan a fát kivágták. A szék előállításához áram is kellett, ahhoz, hogy áram legyen, erőművet kellett építenünk… A szék történetét a végtelenségig követhetnénk a múltbeli eseményekben. Holott a széknek csak annyi volt az előzménye, hogy Isten azt mondta, hogy legyen egy szék, és akkor egy üres szoba közepén megjelent egy szék. De ezt a valódi előtörténetet sehogyan sem tudnánk kideríteni. Csak egy módon tudhatnánk, ha éppen akkor ott lettünk volna a szobában, és hallottuk volna a legyen szót, és a szemünk láttára jelent volna meg a szék.
Ha megtalálnánk Ádám, az első ember csontjait, akkor a csontokat vizsgáló kutatónak esze ágába sem jutna azt feltételezni, hogy azt az embert, akiéi a csontok, nem az anyja szülte. Természetes gondolata lenne, hogy ezek a csontok először egy csecsemőben voltak, és ahogy a gyerek felnőtt, úgy váltak egy kifejlett férfi csontozatává. Meglenne az előtörténete Ádámnak, de abban nem lenne szerepe Istennek. Pedig a valóság Ádám esetében az lenne, hogy ezt az embert Isten teremtette.
Gondolatkísérletünket folytatva: mit találnánk, ha egy Isten által teremtett állatfajt vizsgálnánk? Természetesen ez sem lenne előzmények nélküli. Találnánk hozzá sok ősmaradványt, amelyekből evolúciós fejlődési sort állíthatnánk fel, ami elvezetne a jelenleg élő állathoz. Kiváló tanulmányokat lehetne írni az állatfaj evolúciós fejlődéséről, csak éppen a faj valós történetét nem tudnánk kideríteni, azt, hogy Isten teremtette.
És ha Isten egy bolygót, egy naprendszert, egy világegyetemet teremtett? Vajon ezeknek nem találnánk meg az előtörténetét? Nem lennének nyomok az anyagi világban, amelyekből megállapíthatnánk, mi történt az első egymilliomod másodpercben az ősrobbanáskor? Nem találnánk nyomokat a világűrben vagy a bolygónkon, amelyekből kikövetkeztethetnénk, hogyan álltak elő a csillagok, a csillagrendszerek, a bolygók? Nem tudnánk felfedezni, hogyan jött létre az élet, az evolúció hogyan hozta létre a jelenlegi élővilágot? A kutatási módszereink fejlődésével mindennek egyre pontosabb előtörténetét tudnánk kideríteni, de ez nem vinne közelebb minket a valósághoz, hogy mindezeket Isten teremtette.
Az előzmények vizsgálata nagyon hasznos a tudomány fejlődése szempontjából. Új felfedezésekre juthatunk, jóslatokat tehetünk a jövőre nézve a múlt vizsgálata révén, olyan összefüggéseket tárhatunk fel, amelyeket később beépíthetünk technikai eszközeinkbe, megkönnyítve ezzel az életünket. Azt viszont be kell látnunk, hogy egyvalamire nem használható az előtörténet kutatása: annak megállapítására, hogy az események tényleg így zajlottak-e, vagy volt olyan pont, ahol Isten megteremtette a világot, de ennek a fentiek miatt képtelenek vagyunk megtalálni a nyomát.
A helyzetet jól érzékelteti a következő példa (amihez hasonlóval valamennyien találkoztunk a matematikai tanulmányaink során): egy medencében 50 ezer liter víz van. Egy csapból folyik bele a víz 5000 liter/óra sebességgel. Hány órája nyitották meg a csapot? Erre a matematikai válasz az, hogy amennyiben az elmúlt időszakban minden úgy zajlott, mint most, akkor tíz órája. Így válaszolnak az evolúcióhívők a világ létrejöttének kérdésére. A másik válasz az, hogy egy órája, mert amikor megnyitották a csapot, már volt 45 ezer liter víz a medencében. Így válaszolnak a teremtéshívők, amikor a világ létrejöttéről van szó.
A Biblián alapuló hitem szerint Isten teremtette a világot. Amikor megteremtette, nem a nulláról indította el az evolúciós folyamatot, ami világunk alaptörvénye.
A teremtés után már voltak galaxisok, volt Naprendszer és Föld, létezett élet, és megvoltak a főbb fajcsoportok. Az emberi civilizáció sem a nulláról indult, a Biblia szerint Ádám és Éva már tudott szerszámokat készíteni, földet művelni, házat építeni, ruhát készíteni. Világunk másik alaptörvénye szerint mindezeknek megtalálható az előzménye, azt viszont nem tudjuk megállapítani, hogy mikor történt a teremtés.
A fentiek fényében az istenhívőknek nem szabad tagadniuk az evolúciót, sőt érdeklődéssel kell olvasniuk az erről szóló tudományos műveket. A természettudósoknak pedig be kell látniuk, hogy az evolúciós előzmények felderítése nem bizonyítja a világ Isten nélküli létrejöttét.
A tudomány az érzékeink és a műszereink által vizsgálható dolgok megismerésére szolgál, a keresztény hit pedig az ezen túli világ megismerésére. Mindkettő az ember javát szolgálja, ha jól élünk velük. A felelősség a miénk, hogy mire használjuk a hitet, és mire a tudományt.
Az én hitem rendületlenül áll, és emiatt van egy jó hírem mindenkinek, ami koronavírus idején is reményt adhat: nem vagyunk egyedül, mert Isten teremtette világot!
A szerző biológus és informatikai mérnök, a Magyar Pünkösdi Egyház igehirdetője
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/14. számában jelent meg, április 1-jén.
